Külső, kijelző, csomagolás
Nyáron érkezett Magyarországra a Transsion Holdings kötelékébe tartozó Tecno Mobile, hogy az árérzékeny kategóriákat versenyképes ajánlatokkal bővítse. Hiba lenne mégis azt gondolni, hogy valamiféle fehér dobozos, új márkáról van szó, amely kezdő a szakmában: a Tecnót 18 éve alapította George Zhu Sencsenben, és tucatnyi okostelefon van a márka háta mögött, csak eddig Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika volt a fókusza.
Az is hibás feltételezés volna, hogy a brand megelégszik a vékony pénztárcák kielégítésével: létezik Tecno-féle fold és kagylótelefon, a minap pedig érdekes harmonikamobilt demóztak a Phantom Ultimate 2 személyében, tehát a márkának a felsőbb ársávokban is vannak ambíciói. A kissé furán csengő Pova 6 Pro ragaszkodik mondjuk a klasszikus középkategóriához 117 ezer forintért kissé vérszerény Dimensity 6080 5G chippel, ahhoz viszont 12/256 GB-os konfiguráció és 6000 mAh-s telep tartozik.
A tartozékok - a védőtok már a Pova 6 Pro hátán van [+]
A doboztartalom igazán bőséges: van benne 70 wattos villámtöltő, USB-A - USB-C kábel, védőtok, SIM tű, leírás és jack végű mikrofonos füles, a fóliával védett telefon alján pedig ott a Type-C port mellett a 3,5 mm-es kimenet. Nem spórol mondjuk a hatalmas plasztik ház sem: 165,51 x 76,13 x 7,88 mm-en a Pova 6 Pro egyértelműen kétkezes jószág, eggyel nehéz matatni a nagy kijelzőn és elég csúszós a hátlap. Viszont ekkora teleppel is megáll a tömege 198 grammon, pedig a sztereó hangszórót és az infrát is kipipálja.
Az IP53 alapon por- és cseppálló konstrukció remek: határozott szorongatásra sem recseg, nincsenek illesztési házagok és egész keskeny az előlapon a szimmetrikus káva, apró, 32 megapixeles kameralyukkal. Azért a 6,78”-es képátló tornászmozdulatot csinál a kettéosztott értesítési- és kapcsolópanel eléréséből, jobbra viszont a hangerőszabályzó és a bekapcsoló kézre esik. Az ujjlenyomat-olvasó nem itt, hanem a 1080 x 2436 pixeles, 120 Hz-es és 10 bites AMOLED panelben tevékenykedik egy másodperces érintést kérve azonosításig.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Tecno Pova 6 Pro | Redmi Note 13 Pro 5G | Nothing Phone (2a) | Poco X6 Pro | OnePlus Nord 3 | Samsung Galaxy A54 |
Képátló | 6,78 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,7 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,74 hüvelyk | 6,4 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2436 | 1220 x 2712 | 1080 x 2412 | 1220 x 2712 | 1240 x 2772 | 1080 x 2340 |
Technológia | 10 bit AMOLED | 12 bit HDR10+ Dolby Vision AMOLED | HDR10+ AMOLED | 12 bit HDR10+ Dolby Vision AMOLED | HDR10+ Fluid AMOLED | Super AMOLED |
Képfrissítés | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz | 120 Hz |
Fehér fényerő | 553 / 1388 nit | 497 / 1247 nit | 730 nit | 515 / 1215 nit | 482 / 875 nit | 407 / 1057 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,2 nit | 2 nit | 1,5 nit | 2 nit | 2 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 7316 K + kézi | 7440 K + kézi | 6467 K + kézi | 7412 K + kézi | 7298 K + kézi | 7000 K + kézi |
A Tecno nem nagyzol: 1300 nites pontszerű fénysűrűséget ígér, műszerünk kis fehér négyzet felett pedig ennél is magasabb, 1388 nitet mért. Napfény alatt tökéletesen látszik minden és 30 fokban sem vágja meg a rendszer túlzottan a maximumot (remélhetőleg ilyen idő legközelebb csak jövő júniusban lesz). Az éjjeli minimum kellően halovány, szemkímélő mód is akad. A kissé kékes kalibráción tudunk korrigálni kézzel és sokrétű a mindig aktív képernyőfunkció is, csak igazából nem mindig aktív: pár másodperc után kikapcsol, érintésre és értesítések érkezésekor meg vissza.
Az érintési érzékenység hibátlan, a rezgőmotor viszont lehetne erősebb. Az előlapon fénymérő, közelségérzékelő és beszédhangszóró is van, az érdekességet mégis a gaming mobilokra hajazó, mintázott hátlap jelenti a túloldalon, és nem is a textúra vagy az impozáns, 108 megapixeles főkamera a lényeg túlhangsúlyozott segédekkel (2 megapixeles mélységérzékelő, 0,08 megapixeles fényszenzor).
Akad a középre tájolt lencse körül és attól jobbra pár LED fény, amely kérésre állandóan, értesítések és bejövő hívás érkezésekor, zenét lejátszva, exponáláskor vagy töltéskor különféle mintázatban és ideig villog. Ha ettől az egyébként is hatalmas készülék nem lett terebélyesebb, miért ne? Jópofa extra, persze fontosabb a minőségi burkolat és a kiemelkedő kijelző. A SIM tálca balról nyílik és két nanoSIM mellett microSD kártyát is külön befogad, az infra pedig felülre került a sztereó hangszóró itteni vájata mellé.
Hardver, szoftver
A 6 nm-en gyártott, két 2,4 GHz-es Cortex-A76 és hat 2 GHz-es Cortex-A55 processzormagot, valamint a Mali-G57MC2 GPU-t bevető Dimensity 6080 nem más, mint a jó öreg Dimensity 810 átcímkézve – mostanában nem igazán rázza meg magát a MediaTek friss lapkákkal az alsóbb sávokban. Ez a hardver 117 ezer forintért necces, hiszen (szürkeimportban) egy Poco X6 Pro sokszorta erősebb és a Nothing Phone (2a) is szaporábban veszi a lépteket. A 12 GB RAM és 256 GB UFS tároló viszont annyira bőséges, hogy alig marad döcögés az Android 14-en alapuló HiOS felületen, és még az Asphalt 9 is rendben fut HD felbontáson, melegedés nélkül.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Tecno Pova 6 Pro | Poco X6 Pro teljesítménymód | Redmi Note 13 Pro 5G | Nothing Phone (2a) | Google Pixel 7a | OnePlus Nord 3 | Samsung Galaxy A54 |
Rendszerchip | Dimensity 6080 | Dimensity 8300 Ultra | Snapdragon 7s Gen 2 | Dimensity 7200 Pro | Google Tensor G2 | Dimensity 9000 | Exynos 1380 |
AnTuTu 10 | 439 577 pont | 1 451 439 pont | 579 915 pont | 691 679 pont | 734 646 pont | 928 359 pont | N/A |
Geekbench 5 (single/multi) | 579 / 1823 pont | 1087 / 4301 pont | 776 / 2761 pont | 875 / 2169 pont | 1027 / 2971 pont | n/a | 783 / 2752 pont |
Geekbench 6 (single/multi) | 765 / 2025 pont | 1408 / 4543 pont | 1024 / 2886 pont | 1139 / 2579 pont | 1400 / 3341 pont | 1081 / 3379 pont | 1005 / 2818 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 13 fps | 78 fps | 19 fps | 34 fps | 58 fps | 57 fps | 23 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 16 fps | 111 fps | 29 fps | 40 fps | 60 fps | 81 fps | 29 fps |
GFXBench Man. onscreen | 37 fps | 120 fps | 49 fps | 60 fps | 90 fps | 60 fps | 67 fps |
GFXBench Man. offscreen | 43 fps | 300 fps | 68 fps | 100 fps | 144 fps | 221 fps | 79 fps |
A felület láthatóan átemelt funkciókat és stílusjegyeket máshonnan, ám ezek valamilyen formában a legtöbb mai telefonon elérhetők. A gyártói és Google alkalmazások mellé pár ismeretlen jövevény is települt: a Palm Store alkalmazásbolt, a Hola böngésző, a WeLife eszközközpont (infrás távirányító is itt adható hozzá), a MyHealth egészségközpont, a Phone Master biztonsági központ, a WoW FM-rádió és a Visha lejátszó (zene és videó). A Játéktér, a Hello Téma, az AI Galéria, a Telefonköltöztetés magáért beszél, harmadik féltől csak a Facebook települt.
A HiOS is kínál manapság népszerű alkalmazásajánlót a főoldalon, illetve widget gyűjteményt attól balra. A Galaxy Edge funkcióhoz hasonlóan jobbról előhúzható egy almenü, ahonnan könnyen egymás fölé dobhatunk két alkalmazást (az osztott képernyős elrendezést érdekes módon pont a gyártói alkalmazások zöme nem támogatja), a Dinamikus Szigetnek is van Tecno-átirata. Akad továbbá gyermek mód és alkalmazásklónozó plusz pár hasznos gesztusfunkció.
A kérdőjelek a szoftverfrissítés színvonala körül vannak: a júniusi hibajavítás szeptemberben kezd koros lenni és mindössze egyetlen főverzió frissítésről hallottunk, azaz minden bizonnyal a Google által már közzétett Android 15 lesz a Pova 6 Pro szoftveres történetének a vége, ki tudja mikor. Ez komoly vétség szerkesztőségünk véleménye szerint: egy 100 ezer forint feletti, 5G-s telefonnal évekig tervez az ember, úgyhogy tartson évekig a naprakész és biztonságot garantáló támogatás.
Kamerák, multimédia
A 32 megapixeles szelfikamera (22 mm, f/2,2, fixfókusz) teljes felbontáson gyenge részletességgel dolgozik (egy példa), nyugodtan 8 megapixelre binnelhetne. A túlhangsúlyozott hátlapi kameraszetten csak a főegység említésre méltó, az viszont 108 megapixeles (24 mm, f/1,9, PDAF) és egész sok az extra részlet teljes felbontáson. Persze az automatika 12 megapixelre binnelő képein van a lényeg, vele és a 2 megapixeles mélységérzékelővel ilyen korrekt portré készül. A harmadik, 0,08 megapixeles kameráról sok szó nem esik, fényszenzornak nevezik.
Főkamera, 12 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A szoftver gyorsan indul és esti, illetve kézi módot is kínál. Nyugodtan hagyatkozhatunk az automatikára: közepes részletességgel és elfogadható dinamikával, illetve zajszűréssel dolgozik nappal, túlélesítés nélkül. A színek viszont kissé fakók: mélyebb kék volt az ég az első képen és kevésbé sárgás a növényzet, ahogy én láttam. Az esti, gyenge részletességet közepesre javítja az éjjeli mód használata, a dinamikán is erősít. Egy kis extra kontraszt jól jött volna, de azért használható az esti minőség a jókora szenzornak hála, egyszerűen csak akad jobb ennyiért, mondjuk a Redmi Note 13 Pro 200 megapixeles kamerája.
3x-os szenzorzoom, 12 megapixel
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Teleobjektív helyett 3x-os szenzorszintű nagyítás érhető el témától függően elfogadható részletességgel és kellemes dinamikával – már nappal, este nagyon gyenge a minőség. Ultraszéles kamera nincsen, pedig ebben igen ügyes éjjel-nappal a nagyon eltalált Nothing Phone (2a).
A legnagyobb videófelbontás 1440p 30 fpssel, képstabilizálás nélkül, és emiatt roppant izgága a felvétel mozgás közben. Viszont jó a részletesség, elmegy a dinamika csak túlexponálás ne lenne. Este kapóra jön a méretes szenzor: nem rossz a részletesség, persze most sem segít képstabilizálás.
A szuperstabil mód 1080p-n dolgozik és ügyesen balanszírozza ki a mozgás egyenetlenségét, de azért maradt magában az elektronikus stabilizálás jellegében darabosság. A sztereó hang minősége alapvetően rendben van, ám néha lefülelni zajszűrést, amihez szélre sincs szükség. Ilyen egy 1080p önvideó. A 3,5 mm-es jack kimenet örömhír, ám bevallom: nem volt kéznél minőségi fejhallgató a port teljesítményét tesztelni. A mellékelt mikrofonos füles inkább beszédhívásra jó, vele az FM-rádió elindult.
A sztereó hangszóró erélyes, ám 100%-on nagyon zörejes és dinamikus normalizálás is beleszól, úgyhogy 70% hangerőre kell szabályozni a korrektebb minőségért, szebb közép és magas tartománnyal, ám különösebb mély hang nélkül. Akad jobb hangszóró ennyiért, akárcsak helyi 4K és HDR videók lejátszása – a Pova 1080p és 1440p-vel küzd csak meg. Van ugyanakkor Widevine L1 CDM védelem, így mehet a HD streaming.
Adatkommunikáció, üzemidő, végszó
A Pova 6 Pro két nanoSIM-et fogad be eSIM opció nélkül és minden hazai 4G/5G sávra felkapcsolódik. Remek a beszélgetési hangminőség mindkét oldalon: tisztán értettem a másikat és a túloldal megjegyezte, milyen jól értették az én szavam. A közelségérzékelő megbízható. Jó a sebesség a kétcsatornás WiFi 5 modullal (802.11a/b/g/n/ac, 2,4, 5 GHz, Direct HotSpot), a Bluetooth 5.3-as (A2DP, LE), az USB 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). Az egycsatornás műholdvevő villámgyorsan pozicionál (A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou). Megvan az iránytű, a gyorsulásmérő, a giroszkóp, az NFC és az infra, csak a barométer maradt ki.
6000 mAh impozáns kapacitás, a 9-10 órás képernyőidők pedig káprázatosak a 198 grammos házat figyelembe véve, így elég a telefont 2-3 naponta tölteni, de sok játékkal és fényképezéssel is csak másfél naponta. A töltés a 70 wattos adapterrel 62 perc alatt megvan, fél óra alatt 60% jut az óriástelepbe, a Pova pedig 10 watton osztja meg energiáját. Ez minden egyes telefonnal működött, csak néha kétszer kellett őket összekötni, hogy a 6 Pro vezérelje a töltést.
Pro | |
---|---|
Hatalmas, fényes, éles AMOLED kijelző | |
Erős plasztik konstrukció, LED dekoráció | |
Bőséges RAM és tároló | |
Kiemelkedő üzemidő, 70 wattos töltő, tok, füles a dobozban | |
Infra, NFC, dual SIM, microSD foglalat, jack kimenet, 5G | |
Kontra | |
Vérszegény hardver | |
Egyetlen életképes kamera | |
Felejthető videók | |
Egy garantált főverzió frissítés | |
Középszerű sztereó hangszóró | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 9 pont |
Kijelző | 9 pont |
Sebesség | 6,5 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Szoftvertámogatás | 4 pont |
Fotózás, videózás | 6,5 pont |
Hangminőség | 7 pont |
Adatkommunikáció | 9 pont |
Üzemidő | 10 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Ár (12/256 GB, HUF) | 116 990 |
A Tecno Magyarországon új fecske, a mobilvilágban viszont régi motoros, ami megmutatkozik a Pova 6 Pro masszív, cseppálló konstrukcióján, fényes, éles és gördülékeny AMOLED paneljén, 12/256 GB-os alapkonfigurációján és a korlátozott lóerőkhöz tartozó, elfogadható sebességű rendszerműködésén, értékelhető játékélménnyel. A 108 megapixeles főkamera azért inkább adatban jó, mint minőségben, egy Nothing Phone (2a) vagy Redmi Note 13 Pro simán lepipálja és az itt hiányzó ultraszéles egység is megvan, szóval a 117 ezer forint picit magas ár, ha a hardver és a fotózás-videózás fontos. Viszont kreatív stílusjegy a programozható LED mintázat a hátlapon, a gigatelep pedig sosem akar lemerülni.
A kétéves gyártói terméktámogatás jó, viszont a szoftvertámogatás csak egy évig szól, ezzel pedig megremeg a léc – frissítésekben a szürkéző Poco X6 Pro és a hivatalosan kapható Redmik is jobbak, a Galaxy A34-ben pedig még több év frissítés van. A plecsni esélyét erősíti ugyanakkor a dobozolt tok, gyorstöltő, fólia és füles, megvan a jack kimenet és a nem túl jó sztereó hangszóró, adatkommunikáció oldaláról pedig az 5G, az NFC és az infra. A mennyiségi elv tehát megy a márkának és a minőség is gyakran megmutatkozik, a tetszett plecsnit mégis fenntartásokkal kell kezelni, mert bár mindig szimpatikus egy új márka Magyarországon, főleg, ha a konstrukció, az üzemidő és a kijelző ilyen jó, ám van még hol fejlődni.
![]() |
Tecno Pova 6 Pro |
Bone123
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 165,51 x 76,13 x 7,88 milliméter | |
Tömeg | 198 gramm | |
Készülékvédelem | Edzett üveg, IP53 | |
Színvariációk | zöld, szürke, fekete | |
Kijelző képátlója | 6,78 hüvelyk | |
Képaránya | 20,3:9 | |
Felbontása | 1080 x 2436 pixel (393 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | 10 bit AMOLED, 120 Hz | |
Értesítő LED | mindig éber kijelzés | |
Biometrikus védelem | képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Dimensity 6080, 6 nm | |
Processzor | 2 x 2,4 GHz Cortex-A76 + 6 x 2 GHz Cortex-A55 | |
Grafikus chip | Mali-G57 MC2 | |
RAM, tárhely mérete | 12 / 256 GB (LPDDR4x / UFS 2.2) | |
Memória bővítése | microSD, külön foglalat | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25 LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66 5G n1/n28/n41/n77/n78 |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM hibrid tálcán | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.3 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac (HotSpot, Direct, 2,4, 5 GHz) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, OTG) | |
Navigáció | GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou | |
NFC | van | |
Infra | van | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 14, HiOS | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 108 megapixel (24 mm, f/1,9, PDAF) 2 megapixel (mélységérzékelő) 0,08 megapixel (fényszenzor) LED villanó |
|
Előlapi kamerarendszer | 32 megapixel (22 mm, f/2,2, fixfókusz) | |
Videófelvétel | 1440p / 30 fps, 1080p 30 / 60 fps, 720p 30 / 60 fps | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 6000 mAh lítium-polimer | |
Vezetékes töltés | 70 watt | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Gyorsulásmérő, giroszenzor, iránytű, közelségérzékelő, fényérzékelő, hátlapi dekorációs LED-ek. 70 wattos töltőfej, tok, kábel, leírás, SIM tű és mikrofonos füles a dobozban. Egy főverzió frissítés |