Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Pár éve még az volt a helyzet, hogy a telefonok több osztályban versengtek, akárcsak például a Le Mans sorozatban, a kisebb csapatokba tartozó készülékek lemaradása igencsak számottevő volt a nagyokhoz képest. Manapság viszont egyáltalán nincs ekkora differencia, hiszen nem kell már olyan sok pénzt rááldozni egy mobilra ahhoz, hogy normálisnak mondható teljesítményt kapjunk az ott hagyott bankjegyekért. Ennek egyik oka, hogy felsőkategóriában már nehezebb egyről a kettőre lépni, nincsenek olyan világmegváltó fejlesztések, lassan de biztosan ível felfelé a technológia, a folyamatos újítás miatt viszont a régebbi, de még mindig erősnek számító komponensek lesznek egyre olcsóbbak, így azokat még el lehet lőni az alsóbb szegmensbe tartozó készülékek esetén.
A Sony több fronton bevetésre küldte már termékportfólióját, ráadásul úgy tűnik, hogy a modellfrissítések terén az eddigi egy évről fél évre tértek át. Szinte még alább sem hagyott az érdeklődés az Xperia Z3-ra, máris hallani híreket, hogy minden eddiginél bivalyabb hardverrel szerelik majd fel a jövő év első felében érkező Xperia Z4-et. Persze az Apple-ön kívül szinte minden gyártó figyelmet fordít alacsonyabb árszegmensben induló versenyzőinek kialakítására is, a japán vállalat pedig az E sorozattal támadott eddig az alsó-közép kategóriában. A kétségtelenül az E1 örökébe lépő tesztalanyunk kellemes hardverrel, jó üzemidővel kecsegtet, ám egy dolgot annyira elszúrtak a Sony-nál, hogy az az egész készülék megítélését beárnyékolja.
A doboz sárga-fehér festést kapott, tetején a készülékről készült szokásos termékfotóval és megnevezéssel. A belső tartalom után sem fogunk hanyatt esni, külön kis fakkban találjuk meg magát az Xperia E3-t, egy másik résben pedig a microUSB kábel, a töltőcsatlakozó, a használati útmutató, valamint a headset várja a használat megkezdését. A Sony újdonsága fehér, fekete és sárga színekben kapható itthon, ám külföldön létezik még belőle egy bronz változat is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!