Hirdetés
Külső
Világ életemben ki akartam próbálni, hogy milyen copy-paste módszerrel cikket írni. Férfiasan bevallom, most pont ezt teszem, a külső ugyanis az a rész, ami november óta egy fikarcnyit sem változott, ezért az előzetes bemutató második oldalát fogom ide bemásolni — persze újra el is olvasom, hátha be tudok csempészni egy-két apróságot, melyek anno elkerülték a figyelmem.
A bevált recepten ne változtass, tartja az ősi japán-svéd mondás, a Sony Ericsson pedig a jelek szerint nagyon is jól megfogadta az elődök tanácsát. Az Xperia X2 külseje ugyanis kísértetiesen hasonlít az X1-ére, bár ami azt illeti, ez a tendencia nagyjából az összes készüléküknél megfigyelhető. A dizájnt tehát nagy vonalakban így lehet leírni: nagyméretű érintőkijelző, előlapi gombok, oldalra kitolható QWERTY gombsor, minőségi anyagok, íves forma, némi csicsázás. Még a mérettel sem variáltak, az előd 110,5 x 52,6 x 17 milliméteres adottságaival szemben az X2 kiterjedése 110 x 54 x 16 milliméter, tömege pedig 155 gramm, ami pont egy tízessel több tesóénál és annál, amit sokan el tudnak viselni. Aggódni azért nem kell, ezek a Windows Mobile alapú kütyük általában nagyok, az X2 mérete még bőven a tűréshatáron belül van, de kompaktnak azért túlzás lenne hívni.
Az előlap tetején fényérzékelőt és másodlagos kamerát találunk. Az ezek alatt lévő érintőkijelző mérete szerencsére nőtt egy picit az elődéhez képest, 3 helyett 3,2 hüvelyk a képátló, a felbontás pedig maradt 480 x 800 pixel. Ami viszont szomorú, hogy a technológia sem változott, a rezisztív TFT-panel felépítéséből adódóan a ceruzával, nem pedig az ujjal való nyomkodást kedveli. Bár a napokban kaptam egy levelet egy tisztelt olvasónktól, aki azt írta, hogy ő a rezisztív panelt részesíti előnyben, ezzel a maradék kétszázezer olvasónk valószínűleg nincs így, de ha mégis, én akkor is a kapacitív panelt részesítem előnyben — könyörgöm, 2010-ben ki a fene akar egy apró plasztikceruzával nyomkodni egy olyan telefont, aminek az árából autót lehet kapni? Ujjal való kezelhetőség, már két éve is ez volt a tendencia, a rezisztív kijelző viszont nem fér bele ebbe a képbe. Az előlapi gombsor viszont jól illeszkedik, még akkor is, ha az X1-éhez képest megváltozott. A szoftveres billentyűknek búcsút inthetünk, a maradék négy gombocska viszont elég érdekes, nem is érintésérzékenyek, de igazi nyomáspontjuk sincs, nem lopták a szívembe magukat. Az optikai érintőegér viszont kifejezetten kellemesnek bizonyult.
Szétcsúsztatás után bukkan elő a kiválóan használható, háttérvilágítással is ellátott QWERTY billentyűzet, nagyszerű gombok, jó elosztás, így kell ezt csinálni. A csúsztatást segítő mechanika a novemberben nálam lévő gépnél nagyon jó volt, a friss példánynál viszont nem volt az igazi, az előlap és a hátlap között összecsukott állapotban jelentős hézag volt, ráadásul picit lötyögtek is az elemek — a dolog nem zavaró, de ha valaki, a Sony Ericsson pont megtudta volna jobbra is csinálni ezt a konstrukciót. Az összeszerelés minősége és az anyaghasználat egyébiránt rendben van, a hátlap például fémből készült (ráadásul masszív fajtából), a 8 megapixeles kamerának, a ledes villanónak és két hangszórónak is helyet biztosít, plusz íves formájú, ami a fogásnak tesz jót.
A készülék tetején a bekapcsológombot, a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet és a ceruzát találjuk. Balra a microUSB csatlakozó és a hátlap levételéhez szükséges kétállású "gomb", jobbra pedig az exponáló és a hangerőszabályzó gombok kerültek. Alul nincs semmi, feltéve, hogy a szépen kidolgozott, lyukacsos felületet ebbe a kategóriába soroljuk. Ugyanilyen minta van felül is, ott valami kékes-pirosas led bújik meg, mely a különféle eseményekkor világít, ami a fiataloknak biztos nagyon tetszik majd, csak az X2 nem nekik készült.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
