Előszó, külső
Nagyon jó szóvicceket lehetne csinálni abból, hogy minek a rövidítése az SE márkanév, a japán-svéd gyártó ugyanis mostanában szinte csak olyan telefonokat dob piacra, melyek bár szépek, sem hardveres, sem szoftveres szempontból nem hoznak újdonságot, némelyik kifejezetten egyszerű. Ezen készülékek közé tartozik a snapshot családot erősítő újdonság, az S312 is, mely típusszáma alapján a lakkozott S302 utódja, de nem vonultat fel túl sok újdonságot. Azért elhoztunk egyet az XXL GSM-ből: piciny doboz, kevés tartozék, a töltőn kívül semmit nem kapunk a masinához, ami elég szokatlan a gyártótól és egyben szomorú a vásárlókra nézve.
Dizájn terén mindig is erős volt a Sony Ericsson, erre a részre tehát az alsó-középkategóriás újdonságnál is adtak, ami ennek megfelelően nagyon pofásan néz ki. A gyártó többi készülékéhez hasonlóan ehhez is készült egy promóciós videó, nézzük meg kedvcsináló gyanánt:
Az S312 tehát egy elég pofás készülék, legalábbis ránézésre. Ha a kezünkbe vesszük, már kissé más lehet a véleményünk, a hátlap ugyanis elég gyenge minőségű, nem túl kellemes tapintású műanyagból készült, plusz maga a készülék nagyon könnyű is (80 gramm), aminek következtében az lehet az érzésünk, hogy valamit kispóroltak belőle. A masina mérete egyébként átlagos (100 x 46 x 12,5 milliméter), az összeszerelés minőségével nincs semmi komolyabb baj.
Az előlap felső része tükröződő bevonatot kapott, ami nem csak látványra, de tapintásra is kellemes, minden kétséget kizáróan ez a leginkább minőségi rész az egész készüléken. Felül a telefonhangszóró található, alatta egy halvány felirat emlékezik meg a gyártóról, ami alatt már a 2 hüvelyk átlójú, 176 x 220 pixeles felbontású TFT panel üldögél. Ha eltekintünk a kissé alacsony (és idejétmúlt) felbontástól, akkor kijelenthetjük, hogy egész jó minőségű kijelzőről beszélünk, a színei legalábbis élénkek, a napfényben való olvashatóság viszont nem a legjobb. Ha a tükröződő felület alá visszük tekintetünket, megcsodálhatjuk a fő kezelőszerveket, melyek kialakítását több ismerősöm is kifogásolta, a legtöbben a kerek navigációs gyűrűt találták nehezen használhatónak — nekem nem volt vele bajom. A numerikus gombok szintén érdekes kialakításúak, a dizájn egyértelműen rosszat tett a használhatóságnak, mivel az S312-n nagyon könnyű félrenyomni, de alapvetően azért nem veszélyes a dolog, pár nap használat után könnyedén és gyorsan lehet gépelni az újdonságon.
A hátlap nagyon puritán, amin nem kell csodálkozni, a 2 megapixeles, fixfókuszos kamera nem egy olyan dolog, ami nagy feltűnést kelt. Érdekes, hogy a készülék alja egy kicsit kiszélesedik, azonban ennél is érdekesebb, hogy a memóriakártya foglalata (Memory Stick Micro) az akkumulátor alatt található, ha tehát kártyát akarunk cserélni, le kell pattintanunk a papírvékony hátlapot és ki kell vennünk az akksit is. Mindezt elnéznénk a gyártónak, ha legalább egy adatkábelt kapnánk az S312-höz, de mivel nem kapunk, joggal róhatjuk fel a rosszul elhelyezett foglalatot.
Az oldalsó részek nem túl izgalmasak, jobbra kerültek a hangerőszabályzó gombok, valamint a kamera kezelésére alkalmas további két gomb, melyek közül az egyikkel videózni, a másikkal fotózni tudunk. Baloldalt találjuk a gyártó töltő/adatcsatlakozóját, amit lassan már tényleg ideje lenne egy szabványos formátumúra cserélni, mivel ez a mostani nem csak a tartozékok szempontjából rossz, hanem ronda is. Az S312-nél a csodás csatlakozót megspékelték azzal, hogy a kihangosító hangszóróját pont ezalatt helyezték el, a négy lyukkal karöltve a szegény töltőcsatlakozó tényleg pocsékul néz ki.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
