Hirdetés

Sony Ericsson M600i - egy gomb, két betű

Szervező és multimédia

Igen fejlettek a szervezőfunkciók. A naptár havi nézete furcsán kicsinek tűnik, a heti nézet sokkal jobban kihasználja a képernyőt. Aztán az első bejegyzás felvitele után kiderül: a havi nézet azért ilyen nyomi gyárilag, mert a hónap alatt már látszanak is a napokhoz rendelt bejegyzések. Négyféle eseményt rögzíthetünk: találkozó, emlékeztető, egész napos program, valamint évforduló. Az alapinformációkon felül a résztvevők nevei és egyéb megjegyzések is tárolhatóak. Talán mondani sem kell, de természetesen teljesen Outlook kompatibilis a rendszer. Van egy noteszünk is, amelybe korlátlan hosszú szöveges feljegyzéseket tehetünk meg, de ha nekünk úgy egyszerűbb, akkor rajzolhatunk is. Hasznos lehet akkor, ha valaki térképet rajzol arról, hogy hogyan kell A pontból B pontba eljutni.

Gyárilag háromféle ébresztési lehetőségünk van, amelyek különböző ismétlődési paraméterekkel is elláthatóak. Még az is beállítható, hogy mit tekintsen a szoftver munkanapnak. A szundi fixen öt perc, addig ismétlődik, ameddig csak akarjuk. A diktafonnal a memória méretig bezárólag vehetünk fel hangot. Elvileg beszélgetés közben is kéne működnie, de a tesztkészülék ilyenkor azt nyögte be, hogy nincs elég memória. Ami viszont hasznos, hogy hívás közben készíthetünk szöveges feljegyzést, amelynek a hívott számot és az időpontot adja címnek a rendszer.

A zenelejátszó MP3, AAC és AAC+ formátumokat támogat. A kihangosított készülék kicsit túlzásba viszi a magas hangok használatát, a mellékelt sztereó fülhallgatóval javul a helyzet, de ha ilyen céljaink vannak a készülékkel, akkor érdemes beszerezni a Walkman szériához gyártott neodímium fülest. Kamera nincs, MusicDJ van, de semmit nem változott a K700i óta. Jó hír, hogy az M600i támogatja a sztereó Bluetooth füleseket is.

3GP és MPEG4 videók visszajátszása nem okoz gondot, ilyenkor el is forgatható a kijelző, így teljes képernyőn futhatnak a filmek, szaggatást nem tapasztaltunk. A telefon ismeri az RSS formátumot is, így az internetes hírolvasás is igen magas szinten megoldott. A számológép csak alapfunkciós, de igen könnyen használható, van stopper, időzítő és valutaváltó alkalmazásunk is. Az irodai alkalmazások között a QuickOffice kapott helyet (ezzel nem csak megnézni, hanem szerkeszteni is tudjuk az Office dokumentumokat), valamint az Acrobat Reader mobilos verziója.

Gyárilag kettő játék található a készülékben. A QuadraPop nevű zenés tetris még mindig bazira unalmas, a Vijay Singh nevével fémjelzett golf viszont überkirály. Teljesen 3D környezetben kolbászolnak az arcok, hatalmasak a pályák, ha pedig nem bírja az ember 2 méterről begurítani a labdát, akkor őrjöng a karakter.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés