Külső
A doboz ezúttal nem hajaz egy szerszámtáskára, de igen jól összerakott cucc, ráadásul bőséggel méri a gyártó a tartozékokat. A készülék mellett stílusos csavarhúzó kapott helyet, hogy a hátlapot birizgálhassuk, van töltő, USB kábel, illetve sztereó, agybadugós(!) kialakítású füles is. Nem mellesleg pedig egy műanyag tartó, amely övre csíptethető, így a telefon mindig elérhető távolságban lehet.
Maga a készülék számunkra jellegzetesen Sonim, aki nem látott még Sonimot, annak pedig jellegzetesen egyedi. Vannak, akik rondának tartották, de a többség egyetértett abban, hogy a külső itt nem öncélú durvulás, hanem a funkcionalitáshoz egyébként is passzoló és a robusztusságot kiemelő, egyedi és összetéveszthetetlen formaterv. A mi készülékünk sárga betétekkel érkezett, de van tiszta fekete modell is. A rikító szín praktikus, ha esetleg dagonyázunk a telefonnal. Az egész burkolat ellenálló, gumírozott műanyag, de ez nem is meglepő.
Az XP1300 Core „arca“ olyan, mint egy kissé felpuffadt óvodás fejszerkezete, minden megszokott gomb megvan, a kijelző is 2 inches, csak éppen az egészet körülveszi ez a vaskos keret, amitől kisebbnek tűnnek a kezelőszervek is. Az említett kijelző egyébként most is Gorilla Glass, ami gyakorlatilag törhetetlen, szöget lehet vele beverni a falba, egy karc sem lesz rajta. Ezen túlmenően egyébként egy 240x320 pixeles TFT panelről van szó. A gombsor kéken világít, nyilván nem számíthatunk arra, hogy vajpuhán fognak járni a billentyűk, de ettől eltekintve tökéletesen kezelhetőek.
A telefon bal oldalára került két, természetesen lezárt csatlakozó. Bár az egyik fölött az USB egyetemleges jele figyel, mindkettő jack, mivel a kör alakú lukat sokkal biztosabban lehet úgy bedugaszolni, hogy ne folyjon bele a víz. Ennek megfelelően a mellékelt USB kábel egyik vége is kör alakú, tehát a szabványos csatlakozót a Sonim kénytelen volt feláldozni a vízállóság oltárán. Hangerőgombok és egy-egy programozható gyorsgomb került még oldalra, ezek közül a jobbra találhatót kell hosszan nyomni ahhoz, hogy bekapcsoljon a hátlapra tett lámpa. Kamera helyett ugyanis apró, de erős fényforrás került ide. A célcsoport ezt jobban fogja értékelni.
A hátlap két csavarral szedhető le. A jókora méretű, figyelmeztető matrica arról pampog, hogy jól szorítsuk oda a panelt a készülékhez, de ne húzzuk túl mégse a csavarokat, szóval találjuk meg az arany középutat. Ha sikerül eltávolítani a fekete elemet, akkor hozzáférünk az 1750(!) mAh teljesítményű akkumulátorhoz, ezt kihalászva pedig a SIM-hez, illetve a microSD foglalathoz. Ezúttal egészen biztos, hogy nem írjuk fel negatívumként, hogy a memóriakártya az akku alá került. A hátlap felső részén van a hangszóró nyílása, ide csak szerényen annyit írt a Sonim csapata, hogy 100dB. Nem kell ehhez különösebb kommentár: tudja, s ezt nem csak én tudom ma már, hanem a kerület összes lakosa is.
Most pedig ízlelgessük a gyártó által megadott strapabírósági paramétereket egy kicsit. Ezek szerint a sárga-fekete szörny két méterről betonra esést bármikor, bármilyen körülmények között kibír (ha élével érkezik, akkor is), ellenáll a rázkódásnak, a kijelzőre ható 5J energiájú ütésnek, két méter mélyen 30 percig mindenképp bírja a víz alatt, a por nem számít, több mint 500 kémiai anyaggal felveszi a harcot a burkolat, illetve egy tonnát is pakolhatunk rá, azt sem fogja megsínyleni. Mindezt szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is képes hozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
