Samsung Galaxy Note 8.0 - nagyra nőtt telefon

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A Samsung körülbelül két éve, a berlini IFA kiállításon mutatta be a legelső Galaxy Note készüléket, mely több szempontból is formabontóra sikeredett. Egyrészt sokakat sokkolt az 5,3 hüvelykes képátlójú kijelző, mely akkortájt még nem volt egy mindennapi jelenség, a csúcsmodellek 4,3 hüvelyknél megálltak. Érdekesebb volt viszont, hogy a készülék hátlapja alól egy kapacitív stylus-t, azaz tollat is elő lehetett kapni, mely a régi korszakot idézte, a mai értelemben vett okostelefonok létezése előtti PDA-k esetében ez egy teljesen szokványos dolog volt. Persze esetünkben nem a precízebb adatbevitel, hanem inkább a jegyzetelőfunkciók voltak fókuszban.


[+]

A Galaxy Note nagy siker lett, így nem volt kérdés a folytatás érkezése, egy évvel a premier után érkezett is a még nagyobb kijelzővel szerelt Galaxy Note II. A telefon-táblagép hibriddel (a kategóriára az angol szaksajtó a phablet szóval referál) szinte egyszerre került piacra a Galaxy Note 10.1, mely a nevéhez híven 10,1 hüvelykes kijelzőt kapott, természetesen az S Pen funkciók sem maradtak ki belőle. Tesztalanyunkat az idei Mobile World Congress rendezvényen mutatta be a dél-koreai gyártó, a pletykák szerint pedig hamarosan érkezik majd a Galaxy Note III is, melyet nagy valószínűséggel ismét az IFA kiállításon lepleznek majd le. De ennyire ne rohanjunk előre, lássuk, mit tud a legújabb Note!


[+]

A készülék hozzánk egy fehér kartondobozban érkezett, így a végleges csomagolásról nem tudunk nyilatkozni. Mi mindössze egy töltőfejet és egy microUSB-kábelt találtunk a dobozban, a boltok polcaira kerülő példányok mellett bizonyára egy kézikönyv is található. Fontos kihangsúlyozni, hogy a készülékből két eltérő verziót lehet találni, a kizárólag WiFi-alapú internetkapcsolatra képes kivitel mellett egy SIM-kártyát is fogadó, 3G-modemmel szerelt variáns is piacra került.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés