Samsung B3210 CorbyTXT - SMS-bugger

Előszó

Gyerekmobil. Fiataloknak szánt mobil. Volt már olyan készülék, mely ezen kategóriák egyikében versenyzett és hatalmas sikereket könyvelhetett el magának az eladások terén? Én egyről sem tudok, de a gyártók ennek ellenére újra és újra meglepnek bennünket valami ilyesmivel. Legutóbb volt a Corby, ami mondjuk külsejétől eltekintve semmivel sem volt fiatalosabb, mint bármelyik Samsung TouchWiz alapú készülék, de relatíve visszafogott árcímkéje miatt egész kelendő lehet.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

"Ezt nem hagyhatjuk ennyiben", mondá a Samsung, majd kitalálták, hogy a Corby ruhájába belebújtatnak egy fekvő kijelzővel és QWERTY gombsorral ellátott masinát, a BlackBerry úgyis menő, a fiatalok meg szeretnek SMS-t írni, jó lesz ez. Persze az is szerepet játszhatott a dologban, hogy az Alcatel hamarosan piacra dob egy ehhez kísértetiesen hasonló kialakítású eszközt, melyet egyébként idén év elején mutattak be, tehát a rosszmájúak sem mondhatják, hogy a CorbyTXT-t bárki is másolja. Merthogy ez a CorbyTXT, ha eddig nem említettem volna, becsületesebb nevén B3210, ami alapján a finoman szólva is érdekes B3310 kis tesója. Most már valószínűleg mindenki el tudja helyezni a készüléket valahol, térjünk hát át a tesztelésre.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

A készülék doboza annyira fiatalos, mint Korda György csokornyakkendője, fekete-szürke pepita karton, semmi különös — ennél az Alcatel sokkal jobban odatette magát ezen a téren, de erről majd az OT-800 tesztjében. Ennél csak az kiábrándítóbb, amit a dobozban találunk, a töltőn kívül ugyanis semmi nincs, és nem azért, mert az én bemutatópéldányomból kiesett, a kézikönyv szerint ez így van jól. Könyörgöm, manapság már egy 10.000 forintos telefonhoz is kapunk egy headsetet, 20.000-ért már az adatkábel is szériatartozék... ez most valami vicc?

Hirdetés

Külső

Az újdonság egy leheletnyivel nagyobb, mint a sima Corby: magasabb (112 mm), szélesebb (59,6 mm), vastagabb (12,9 mm) és nehezebb (94 gramm) is, de alapvetően így sem mondható túl nagynak, bár egy 10 éves gyerek nyilván elég nehezen fogja bevágni a zsebébe — egyes pletykák szerint ugyanis a gyártó a 8-12 éveseket célozta meg a készülékkel. Az anyaghasználat rendben van, az új Corby kellemes tapintású, fényes, az ujjlenyomatokat közepes mértékben gyűjtő műanyagokból készült, melyek megfelelően vannak összeillesztve, némi nyikorgást csak erős nyomkodással lehet kicsalni belőle, de ez a pattintós módszerrel rögzülő hátlapoknál már csak így van. A formavilág kellemes, a lekerekített részeknek köszönhetően a telefon jól beleül az ember kezébe, az oldalt futó él pedig biztos fogást biztosít. Szintén felmerül egy kérdés, hogy egy 10 éves gyerek mit fog vele kezdeni, neki valószínűleg két kézre lesz szüksége ahhoz, hogy SMS-t tudjon írni.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

Az előlap tetején a telefonhangszórót találjuk, kamera vagy fényérzékelő errefelé nincs, előbbi teljesen érthető, mivel nem 3G-s készülékről van szó. Az említett résznél kicsit lejjebb helyezkedik el a 2,2 hüvelyk átlójú, fekvő formátumú TFT-panel, melynek felbontása 220 x 176 pixel, ami finoman szólva sem egy középkategóriás árú masinába való. A képminőség ettől függetlenül elég jó, de a szép színek és a kontrasztos kép ellenére is könnyű kiszúrni a csökkentett felbontást, az élek elég recések. A betekintési szög nem túl nagy, ezen már talán csodálkozni is kár.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

A gombsor a készülék egyik legfontosabb pontja, mivel QWERTY-kiosztású gépet alapvetően azért választ az ember, mert sokat és eredményesen szeretne gépelni. Örömmel jelenthetem, hogy a betűket tartalmazó rész kiválóra sikerült, a felsőkategóriában is láthattunk már sokkal rosszabb megoldásokat — azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a kisméretű billentyűk miatt jellemzően körömmel kell majd gépelnünk. Az említett rész fölött található a négy nagyméretű funkciógomb, ezekkel szintén semmi gond nincs, a középen üldögélő ötirányú navigációs gombot viszont érezhetően gyerekkézre szabták, kicsi és mélyen ül, szinte nem is lehet úgy megnyomni, hogy mást gombhoz ne érjünk hozzá — nagyon rossz.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

A hátlap olyan, mint az előző Corby-é, tehát sárga, csíkokból álló körök vannak rajta, tehát elég kis vidám. A kamera itt is felül van, a kihangosító hangszórója alá került, a másik modellen még lent volt megtalálható. Ha leszedjük, egy döbbenetes dolgot láthatunk: a SIM-foglalat az akkumulátor fölött kapott helyet, tehát a kártyát működés közben is bármikor kikaphatjuk, amire a készülék kissé késleltetett kikapcsolással reagál. A microSD bővítőhely viszont az akkumulátor alatt kapott helyet, a kártyacseréhez tehát ki kell kapcsolnunk a telefont és ki kell vennünk az akkumulátort — mivel adatkábelt ugye nem találunk a dobozban, ezt valószínűleg elég gyakran meg fogjuk tenni, így még idegesítőbb ez a mérnöki baklövés.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

Felül két nagyon hasznos dolgot találunk: egy 3,5 milliméteres fülhallgatókimenetet és egy microUSB csatlakozót, utóbbit fedlap védi a koszolódástól. Jobbra a kamera exponálógombja található, alul a hátlap lepattintásához szükséges vájat üldögél, balra pedig a hangerőszabályzó gombok üldögélnek — kicsit furcsa helyen, középen.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

Szoftveres rész

A készüléken annak az operációs rendszernek a jelentősen továbbfejlesztett változata fut, amit a hazai szaksajtó (köztük mi is) pár évvel ezelőttig félig-meddig hibásan Samsung BlackUI-nak hívott. Most már nem hívjuk annak, mert bár a chipset és a rendszer alapjaiban nem változott (a sebessége, komplexitása és szolgáltatáskínálata persze folyamatosan fejlődött, nőtt), már nem csak fekete színben tud pompázni. A CorbyTXT-n persze már nincs is fekete téma, van viszont ilyen gyerkőcös-jópofa, nem új, de tetszetős — akinek nem jön be, az persze komolyabb sémákat is választhat. A készenléti képernyő semmi újdonságot nem mutat fel, az alapvető információkon túl helyet kapott rajta egy horizontálisan elterülő gyorsindító sáv, ennél több szerintem nem is kell. A menürendszer érdekességét a fekvő kijelző adja, az ikonok rácsos elrendezésben üldögélnek egymás mellett, négy sor, három oszlop, baloldalt egy srác, aki mindig kurzorral takart ikont nézi, ha pedig az egyik menüpontot ki is választjuk, akkor meghúz egy madzagot. Ez nagyon jópofa egészen addig, amíg meg nem unjuk, onnantól csak idegeskedésre ad majd okot, hogy az animáció végigfutása miatt egy-másfél másodpercet kell várnunk arra, hogy ténylegesen is belépjünk a kiválasztott helyre.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Túránkat a szervező nevezetű almenüben kezdjük, ahová az alapfunkciós naptár, a jegyzettömb, a feladatlista, a világóra, a kissé fapados számológép, valamint a mértékegység- és valutakonverter került.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Érdemes hát továbbállni az alkalmazások felirattal ékesített menüelemre, itt találjuk a magyar nyelvű menürendszerben is angol névvel (communities) futó közösségi programokat — a Samsung és egyben a saját mentségünkre legyen szólva, hogy a social-networking kifejezést mi is angolul használjuk, mivel magyarul bután hangzik, de a communities-t azért le lehetett volna fordítani, 8 és 12 év közötti gyerekek, helló. Lejjebb a készülék újabb csalódást okozó pontja található: játékok. Van négy darab, az egyik a billentyűzet használatát segít elsajátítani, a többi demo verzió, egyenként körülbelül 20 másodperc játékidőt biztosítanak a játszadozni kívánó gyerekeknek — nem túl elegáns megoldás. A lista többi eleme már hasznosabb: hangrögzítő, Bluetooth (ezt miért nem tudják már végre a beállítások közé rakni?), időzítő, stopper. Az ébresztőóra dedikált helyet kapott a főmenüben, más említésre méltó program nincs.

Telefonálás, üzenetkezelés, internet

Főszerkesztőnk valamiért elég sokáig használta az általa tesztelt Corby-t, úgyhogy saját fülemen tapasztaltam, hogy mennyire borzalmas volt a hangminősége, én speciel alig értettem, hogy mit mond. A CorbyTXT szerencsére sokat javult ehhez képest, túlzás lenne azt mondani, hogy krisztálytiszta hangzást biztosít, de a célnak megfelel. Adatkommunikációs téren nem domborít különösebben, mivel nincs benne 3G. A GSM-modulja egyébiránt négynormás (850/900/1800/1900 MHz), adatátvitelre GPRS-t és EDGE-t használhatunk. A Bluetooth 2.1-es, használható sztereó hangátvitelre, az adatcsatlakozó pedig bár szabványos microUSB, semmire nem megyünk vele, mivel a készülék nem támogatja az USB Mass Storage módot. Na jó, annyira jó, hogy számítógépről is könnyedén tudjuk tölteni a korbitextet.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Telefonkönyv: sok extra mező, 1000 név. A keresés a gombsor miatt könnyű, az átláthatóság problémás, egyszerre két név fér el a képernyőn. Ebből a szempontból hasonló a helyzet a hívásnaplóval is, pedig az elég korrekt lenne, külön és együtt is képes mutatni a fogadott/nem fogadott/tárcsázott hívásokat.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Az üzenetkezeléssel kapcsolatban a hajam téptem: a készülék letörli a belerakott SIM-kártyákról az SMS-üzenetközpont számát. Elsőre én sem hittem el, úgyhogy több kártyával is kipróbáltam, de tényleg megcsinálja: ha a kártyát kivesszük a masinából és átrakjuk egy másikba, egészen addig nem fogunk tudni SMS-t küldeni, amíg kézzel be nem írjuk a számot, hát hadd ne mondjam, hogy mit szívtam emiatt. Ezzel nincs vége: kaptam egy olyan, egyébként formázásoktól és hülyeségektől mentes SMS-t, amit megnyitva a készülék konstans lefagyott. A szöveges üzeneteket tehát inkább hagyjuk, említsük hát meg az MMS-t és az IMAP-ot is támogató e-mail klienst, azokat legalább működnek. A multimédiás üzenetek és az elektronikus levelek a 40 MB-os belső memóriába kerülnek, az SMS-ek számára 250 hely van fenntartva.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

A készülék webböngészőjét a Vodafone hálózatán próbáltam ki, ez egyben az EDGE hiányát jelentette, GPRS-en pedig megőszültem, mire bejött a Mobilaréna, pedig most nem a mi szerverünkkel volt a baj. Ekkora felbontás mellett valószínűleg mindenki el tudja képzelni, hogy mekkora élmény az internetböngészés, ezen tehát nem segít, hogy a szoftver a lehetőségekhez mérten korrekt és szépen tördeli az oldalakat, mivel a hasábokat minden igyekezete ellenére sem tudja beszorítani a képernyő szélességével megegyező méretű helyre.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Közösségi cuccokból elég sok van: MySpace, Facebook, Flickr, Photobucket, Picasa, Friendster. Teljesen kiábrándító, hogy nem natív kliensprogramokról van szó, hanem webes linkekről, az oldalak mobilkészülékekre optimalizált változatát tehát a már említett NetFront böngészőben kell megcsodálnunk. Eleve nem értem, hogy egy ilyen alacsony felbontású kijelző és a 2 megapixeles kamera mellé minek Flickr meg Photobucket link, nyilván marketingcélokat szolgálnak ezek a funkciók.

Multimédia

A készülék legfeljebb 1600 x 1200 pixeles állóképek és 176 x 144-es videók készítésére alkalmas, utóbbi a felejtős kategóriába tartozik. A készülék jobb oldalán ugyebár van egy exponálógomb, de ezt csak akkor fogjuk használni, ha álló formátumú portréfotókat fogunk készíteni, mivel egy fekvő kijelzős gépről beszélünk... tehát a gomb meglétét sem teljesen értem, fotózás közben gyakorlatilag nem tudjuk megnyomni, akkor minek kellett rá? A kamerát kezelő szoftver beállítási paraméterek és extrák tekintetében is átlagos (sorozatfelvétel, mozaikfotó, éjszakai mód, önkioldó, effektek, fehéregyensúly állításának lehetősége), többet kár mondani róla.

Samsung B3210 CorbyTXT

A Samsung szinte mindent kihozott, amit csak egy 2 megapixeles, fixfókuszos kamerából ki lehet, bár a CorbyTXT fotóin a szép színek és az egész jó vonalélesség ellenére is meg lehet figyelni komoly képhibákat, például kromatikus-aberrációt. Ennél többet mindezek ellenére sem várhatunk ezen a téren.

Samsung B3210 CorbyTXT Samsung B3210 CorbyTXT

Zenei téren nem állunk rosszul: van FM-rádió, korrekt a zenelejátszó szoftver és van szabványos fülhallgatókimenet. Az mondjuk nyilván nem segít a zenei rész megítélésének, hogy sem fülhallgatót, sem memóriakártyát, sem adatkábelt nem kapunk a készülékhez, mert ennek fényében az újdonság önmagában legfeljebb csengőhangok tárolására alkalmas, ha zenehallgatásra is alkalmassá akarjuk tenni, akkor több ezer forintot kell invesztálnunk bele. A szoftver ID3-tagek szerint szűr, fut a háttérben, megjeleníti az albumborítókat és tartalmaz hangszínszabályzót, igaz, abban csak előre definiált sémák között válogathatunk. A hangminőség kihangosítva közepes, fülessel elég gyenge, a Sennheiser HD-555-ös fejhallgatómból legalábbis nem volt képes kihozni az abban rejlő lehetőségeket. Egy pár ezer forintos füles mellé mondjuk még valószínűleg oké.

Üzemidő, összegzés

Az akkumulátor kapacitása 800 mAh, ami elsőre elég szerénynek tűnik, de a kisméretű kijelzőt figyelembe véve nagyjából reálisnak mondható. A készülék nálam zéró zenehallgatással három napig is kibírta egy töltéssel.

Samsung B3210 CorbyTXT
[+]

Értékelés: Samsung S3210 CorbyTXT
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 4 pont
Belső
Kezelhetőség 6 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 3 pont
Felhasználói felület élménye 5 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 3 pont
Adatkommunikációs képességek 2 pont
Multimédia
Vizuális 3 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 2 pont

Hogyan értékelünk?

A teszt elolvasása után gondolom mindenki rájött, hogy nagyon nem voltam elégedett a billentyűzetes Corby-val. Aranyos kis készülék, öröm ránézni, jó vele telefonálni, jó vele gépelni, de ennyi. A menüben már sokszor kínszenvedés a mozgás, tartozékokat nem kapunk, a mérnöki hibák kapcsán egyszerre fogunk sírni és röhögni (SIM és microSD foglalatok, kamera exponálógomb), a kijelző felbontása túl kicsi, a microUSB nem tud Mass Storage módot, a szoftver le tud fagyni, a közösségi dolgok átverések. Mindez 15-20.000 forintért oké lenne, de nem ennyibe fog kerülni: állítólag kicsivel a sima Corby fölött fog startolni, tehát 40.000 forint fölött. Ez most a kandi kamera?

Bocha

Specifikáció

Samsung B3210 CorbyTXT
Samsung B3210 CorbyTXT Általános
Technológia GSM
Méret 112 x 59,6 x 12,9 milliméter
Tömeg 94 gramm
Színvariációk fekete + sárga
Kijelző
Kijelző átlója 2,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 176 x 144 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 262.000
Memória
Telefonkönyv kapacitása 1000
SMS memória / max. MMS méret 500 / 295 kB
Belső memória 40 MB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok 850/900/1800/1900 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA nincs / nincs / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 2.1 (A2DP is)
WiFi nincs
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel T9
Szoftverek
Platform Samsung
WAP / HTML böngésző van / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok 1 + 4 demo
Valutakonverter van
Extra szoftverek közösségi szolgáltatások
Multimédia
Fő kamera 2 megapixeles, fixfókuszos
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van (176 x 144 pixeles felbontásban)
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van (csak előre definiált sémák)
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 800 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő n.a.
Beszélgetési idő n.a.
Egyebek
QWERTY gombsor

Azóta történt

Előzmények