Hirdetés

Philips 9@9U - mutatós maratonista

Bevezető

A mobiltelefónia hőskorának abban a szakaszában, amikor már a GSM hálózatok terjedése volt a fő irányzat, a Philips hazánkban is jól ismert gyártó volt. Ismert, de nem feltétlenül népszerű. A Genie valószínűtlenül picike volt, és az egyik legütősebb extrája a rezgő hívásjelzés mellett a mikrofon kihúzhatóságában rejlett. Ennél kisebbet durrant a Savvy, ami nagyon alaptelefon volt, de máig nem hallottam annyira jól sikerült "Sonar" csengőhangot (akinek van annál jobb, kérem küldje el nekem!). A pontot az i-re azonban pár évvel korábban a Fizz tette fel, amely az akkor még piros-kék színekben versenyző szolgáltató kínálatában jelent meg - pletykák szerint közel 100 százalékos meghibásodási aránya miatt nem tudott a kínálatba többet bekerülni. Persze volt, aki szerette a kicsit pingpongütőre hajazó formát, és ne feledjük el, hogy az akkor nagyon népszerű Nokia 2110-es másfélszer nagyobb tömegéhez viszonyítva kényelmesebben hordozható volt, nem is beszélve arról, hogy a 2110-es 30 órás készenléti idejét bőven felülmúlta a maga 45 órájával.

Philips 929
[+]

A magyar piacon ezek után nem igazán tudtak említésre méltó dolgot felmutatni, bár a cég azóta sem hagyott fel a gyártással. Több más európai gyártóhoz hasonlóan kínai befolyás is jutott a cégbe, és manapság úgy fest, hogy a Xenium sorozat mai modelljei végre találtak rést a nagyok pajzsán. A dologhoz hozzátartozik, hogy a Philips a félvezetőgyártásban is érdekelt. Bár a Philips-Infineon fúziót legutóbb cáfolták, de általában így kezdődnek az ilyen házasságok. Mindenesetre az NXP révén van a Philipsnek saját, mobilokba is szánt chipsetje (nem is akármilyen, lásd az új Samsung telefonok, amik nem akármilyen sebességet tudnak produkálni) Az XXL GSM-től most egy újabb modell érkezett, ami az előzőleg teszteltekhez hasonlóan várhatóan szerény árral fog rendelkezni, azonban a 9@9U esetében ez nem jelent minden fronton kompromisszumkényszert.

A Philips portfóliója alsókategóriás modellekből áll, nincs ez másként tesztünk főhősével sem, sőt, a doboz büszkén hirdeti, hogy a kis 9@9U tud olyat mutatni, amit ebben a szegmensben nem sokan: kerek egy hónapos készenléti idő ígéretét, ami ugyan messze elmarad a Bog által tesztelt és megszeretett 9@9K által felvonultatott üzemidőtől, de a 9@9U tarsolyában is van azért adu rendesen. Hajtás után szépen ki is fejtem, hogy mi is az.

Hirdetés

Külső

A Philips 9@9U kellemes külsejű telefon. A telefonok egy része igen határozott külsőt kap, ezek a megosztó darabok sok figyelmet kapnak. Ezek árnyékában tesztünk alanya csendben megbújik, ezt viszonylag kis mérete is elősegíti. Nem egy vaskos darab, a 9@9K-hoz képest erőteljes fogyókúrán esett át. Formái lekerekítettek, az ívelt élek egy kicsit szappanformájúvá teszik. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az előlap felső részén, a kijelző fölötti rész íve kicsit olyan, mint egy-egy francia autó hátsó szélvédője (mondjuk Renault Clio 1998-2001), nekem legalábbis ez jutott róla eszembe. Az előlapot magát egy szálcsiszolt alumínium-hatású betét felezi meg, felette a kijelző, alatta a számgombok. Ez utóbbiak soronként összenőttek, ami mutatós és szerencsére a kezelésben sem akadályozzák a használó kezét. A gombok kemény, fényes műanyagból vannak, fehéres fénnyel megvilágítva. A fémes betét rejti a d-padot, a hívásfogadó, elutasító, valamint a funkcióbillentyűket. Összefoglalva egy klasszikus elrendezésű billentyűzetről beszélünk. A nyomáspontok rendben vannak, a gombok mérete teljesen jó.

Philips 929
[+]

A fémbetét felett helyezkedik el a kijelző. A 2 inch-re nőtt TFT 262 ezer színt tud felvonultatni, a 176x220-as felbontás a kategóriában teljesen megfelelő. A színek élénkek, napfényben még éppen elfogadható az olvashatósága. Felette a hangszóró csíkja található, a hang majdnem teljesen középen tör elő belőle. A mikrofon lukacskája a billentyűzet alatt található, de hála az íveltségnek, vállunkhoz szorítva sem takarjuk le arcunkkal. A hátlapon az akkumulátorfedél puha, kellemes tapintású műanyagból készült. Felette fényes műanyagba költözött a kamera optikája - ez a fényes anyag egyébként az előlapon is jelen van. A kamera mellett büszke felirat: "2.0 MEGAPIXELS". Az előlap peremén fémcsík (műanyagból) fut körbe.

Philips 929
[+]

Bal oldalon a hangerőszabályzó gombpár található, kerek, fémjellegű karikák képében. Alul miniUSB csatlakozó található, ez egyben az egyetlen pont, ahol a telefont táplálhatjuk, de ugyanide csatlakozik az adatkábel és a headset is, ezekből került a dobozba is egy-egy darab. Jobb oldalon a microSD kártya bemenete található. Ezt nem fedi ajtó, gyárilag egy piros műanyaglap van benne - kétségkívül mutatós. Rugós szerkezete alkalmassá teszi arra, hogy egy másik Philips tulajdonossal versenybe szálljunk a "ki lövi messzebbre a memóriakártyáját" kontesztben. Alul, a miniUSB bemenet alatt rejlik a nyakakasztó lyukacska, de ember legyen a talpán, aki azon bármit átpasszíroz.

Philips 9@9u

A telefon 107 x 44.5 x 14.8 mm-es mérete, 91 grammos tömege igazán nem mondható nagynak, bármilyen zsebbe belefér. Pengének persze nem mondható, de ebben az árkategóriában kevés ultravékony telefon indul. Az összeszerelés minősége kifogástalan, még erősebb csavargatást is néma csendben tűri az kis 9@9U. Ezzel a külsőt le is tudtuk, lássuk, mi rejlik belül...

Menü, alapfunkciók

Tesztünk hősének menüje 12 ikonból áll, beljebb haladva viszont már listás elrendezéssel találkozunk. Sajnos a fekete alapon fehér ikonok megváltoztathatatlanok, az egyhangúságot mindössze az dobja fel, hogy az az ikon, amin éppen a "kurzor" van, az egy picit színessé változik. Ennyi. Sajnos a fekete alapon fehér ikonok a napon olvashatóságnak komoly kihívást adnak. Tudom én, hogy így kisebbet harap az akksiba, de egy fehér alapú téma bizony hiányzik innen. Van viszont lehetőségünk a háttérképet megváltoztatni, ezek többnyire természetképek, de néhány közülük durván pixeles, legalább a kijelzőhöz igazíthatták volna. Van viszont szkrínszéver. Ha ezt bekapcsoljuk, akkor az általunk megadott képet (ugyanaz a választék, mint a háttereknél, de sajátot is megadhatunk) láthatjuk egy pillanatra feltűnni, amikor felébresztjük a kijelzőt. Erőteljes wow!!! Ha azonban ezen a traumán túltesszük magunkat, akkor egy logikusan felépített, kellőképpen gyorsan dolgozó menürendszerrel találjuk szemben magunkat. Aki még emlékszik a Nokia nagy klasszikusaira (pl. 5110, 6110), az örülni fog annak, hogy minden menüpont megközelíthető egy számsorozattal, igaz, magába a menüpontba már nekünk kell belépni (pl. Menu, 3, 2 - FM rádió).

Philips 9@9u

A navigomb 4 irányához tetszőleges menüpontot rendelhetünk, így a gyors kezelés garantált. Egy dolog zavart csak: ahhoz, hogy az (állíthatóan) automata billentyűzárat feloldjuk abban az esetben, ha a kijelző nem világít, először fel kell élesztenünk a kijelzőt, majd kiold, #. Ez abban az esetben tud idegösszeroppanás szélére tolni, ha éppen sietnénk, és a megszokott billentyűkombó beütése után tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen semmit sem csináltunk. Ront a helyzeten, hogy lezárt billentyűknél a gombok nem kapnak semmilyen megvilágítást, így sötétben csak vakon tudjuk megpróbálni a billentyűzár feloldását.

Philips 9@9u

A telefonkönyv kapacitása viszonylag szerény, 500 férőhelyes. Ez az érték a Sony Ericsson T68i idejében még komolynak számított, mára már azonban ez kevéske. Picike gyógyír, hogy a bejegyzésekhez egészen komoly mennyiségű adat rögzíthető, még az illető születésnapja is. Nem átlagos azonban a kategóriában az, hogy a bejegyzésekhez fényképet is rendelhetünk, a telefon ezt kiteszi a képernyőre, ha az illető felhív minket, sőt, akár videofelvételt is kapcsolhatunk ismerőseink bejegyzéséhez, így lehetőség van mondjuk Freddie Kruger egy szép mozdulatsorát anyósunk számához elmenteni, vagy főnökünk hívásához Fekete Pákót, amint azt mondja: "kocsog!"

Philips 9@9u

Üzenetkezelés terén alapvetően nincs gond. Van itt minden, mint a búcsuban. SMS, EMS (na ez mondjuk minek), MMS, és email kliens is igyekszik kiszolgálni kényünket-kedvünket. Van SMS-CB is, ennek a pannonosok fognak örülni, már amennyiben hajlandóak az üzemidőből áldozni azért, hogy a telefon kiírja azt, amit amúgy is tudnak: melyik településen vannak éppen. Persze aki néhány feles-sör kombó után térugrást követ el, az eszmélésekor valószínűleg örül majd annak, hogy tudja, mely részére is került az univerzumnak. Az üzenetírást T9 is segíti, egyelőre magyarul sajnos a készülék nem tud, de aki vietnami nyelven szeretne szerelmes üzenetet küldeni a barátnőjének, azt nagyon ki tudja húzni a pácból.

Szervező és játékok

A naptár a "business" menüpont alá költözött. Itt találjuk még a számológépet, a teendők listáját, az ébresztések menüjét, a világórát, valamint az extrák név alatt futó valutaváltót, súly- és hosszmérték-konvertert, stopperórát (n-way funkciós is van), és végül az e-book olvasót. Ez utóbbi sajnos a PDF fájlokkal nem tud mit kezdeni, igaz, maga a telefon sem. Gyönyörűen fogadja a PDF fájlt, majd választhatunk, hogy továbbküldjük, vagy töröljük, megnyitni nem tudja. A naptár havi és napi nézettel rendelkezik, heti nézet nincs. 6 féle bejegyzést tehetünk, az egyszerű meetingbejegyzéstől egészen az éves ismétlésű születésnapokig. A számológép elég egyszerű kinézetet kapott, a tervezők nem használták ki a kijelző egészét, így elég puritán lett.

Philips 9@9u

Az ébresztőben 5 különböző időpontot rögzíthetünk. Meghatározhatjuk, hogy mely napokon ismétlődjön, sőt szundi funkció is van, ahol magunk állíthatjuk be, hány percenként kíséreljen meg reggelente a való világba rángatni bennünket. Képes akár rádióval is ébreszteni, persze ebben az esetben követelni fogja a fülest, amit antennaként használ majd. A világóra viszont jól mutat, ismeri Budapestet is. Grafikus megjelenítést alkalmaz, így láthatjuk, melyik város merre található bolygónkon. Itt meg is állnék egy pillanatra. Sajnos a tervezők nem voltak ott földrajzórán, a városok ugyanis furcsa helyen vannak. London Grönland mellett a tengerben található, Budapest pedig a Skandináv félszigeten. Rabat Portugáliába került, Lisszabon pedig Írországba. Sebaj, Madrid és Párizs is ott figyel, Róma és Prága viszont Budapest mellett található. Ázsiában viszont egészen jó a helyzet, a városok majdnem jó helyre kerültek. Az amerikai városok is rendben vannak, ezek szerint csak Európa lett átrendezve. A stopperóra a szokásos, az N-way verziós viszont részidőket tud mérni, egyszer. Másodszorra sajnos nem, ugyanis nem lehet nullázni a számlálókat.

Philips 9@9u

Játékok terén sem vészes a helyzet. Kezeli a java játékokat, igaz gyárilag egy ilyen sem került bele, saját platformos azonban igen, három komoly klasszikussal múlathatjuk az időt. Elsőként itt a Mahjong, ami a jól ismert táblás játék, dominó-szerű, de ázsiai mintázatú kövek közül kell párokat találni. Mindezt időre, de az idő rémesen kevés, így hamar elfogy a játékkedv. Puzzle néven fut a következő csoda: egy kutya rajzát keveri össze a gép, és a nyolc négyzet tologatásával lehet kirakni újra a képet. Ez nem időre megy, de számolja a tologatásokat. A harmadik játék Fruit néven fut. Lényege, hogy a kijelző tetejéről potyognak lefelé mindenféle gyümölcsök. Figuránkkal minden gyümölcsöt ketté kell vágni, vagy egy jól irányzott rúgással eltüntetni, mert alul 3 turmixgép dolgozik, és gyümölcs egészben nem kerülhet bele. Nos, nem lettek a kedvenc játékaim, de pár perc elütésére elegendőek. A grafika persze retrós, vagy inkább primitív, kinek mi tetszik jobban.

Multimédia

A készülék hátlapjának felső részén csücsül a 2 megapixeles, fixfókuszos kamera. Fotókat 1600x1200-as maximális felbontásban képes rögzíteni, videót pedig QVGA-ban (egészen pontosan 352x288), 15 fps-sel, ami azért szerény. A minősége is az. Fénykép készítésekor lehetőség van egy picit piszkálni az ISO értéket, a fehéregyensúlyt (itt tulajdonképpen a következők közül választhatunk: beltéri, kültéri, fluorescent, lámpafény, köd és kézi). (Köd?! Ki a bánat áll neki egy mobiltelefonnal ködben fotózni? - Bog) Effektezhetünk is, itt is a szokásos szépia, negatív, fekete-fehér, ennek invert módja, kék invert, zöld invert és egyebek. Jó játék, de nem hiszem, hogy napi használatú lehetne. A beállításokat megjegyzi, így a következő alkalommal is az általunk szétpiszkált beállításokkal fotózunk. Papíron 1 lux már elég neki a fotózáshoz, de ismerjük a mai mobilos kamerákat, 1 lux-nál maximum zajtengert gyárthatunk.

Philips 9@9u

A kereső álló helyzetet használ, ez nem akar fényképezőgép módra játszani, és jól is teszi: az elkészült alkotások nem fognak indulni a NatGeo fotópályázatán. És nem azért, mert ott csak FF-es géppel lehet indulni...

A zenei oldal egészen rendben van. Egyrészt a jobb oldali gyorsgomb rögtön a zenelejátszóba repít, másrészt az képes a háttérben is futni. Eddig piros pont. A zenelejátszó felülete puritán - vagy inkább fapados. Persze nem is kíván a Walkman szériával harcolni. Sokkal fontosabb fronton domborít: 22 órát tud egyvégtében muzsikálni. Ebben odaver a legtöbb telefonnak. A füles erősen közepes minőségű, miniUSB-n csatlakozik, és nem szétszedhető, tehát aki saját fülest szeretne használni, annak mindjárt egy konverterre is szüksége lesz.

Kihangosítva viszont kereshetjük az állunkat a földön. Valami embertelen hangerő tör elő a hátlapon lévő fél centis résből, ráadásul nem is torz, egyedül a mélyek vannak kevésbé jelen. FM-rádió is van, sőt, ébresztésre is használható, ez utóbbi is fut a háttérben. Szintén fapados, de legalább szól. Bluetooth is van, ismeri az A2DP-t, szóval nemcsak átalakítóra lehet gyúrni. A zenéket hangzásképekkel is megbolondíthatjuk, sőt, 3D surround hangzást bekapcsoló menü is van, bár én nem igazán hallottam a különbséget.

Adatkommunikáció, akkumulátor

A készülék 4 normás (850, 900, 1800, 1900) rádiója jó hangminőségű beszélgetésekhez segítette hozzá a készüléket. Adatátviteli fronton nem egy nagy durranás a telefon. 3G nincs, GPRS és EDGE a leggyorsabb adatátviteli mód, abból is a class 12. Ehhez WAP 2.0 böngető dukál, több nem is telne ki a készüléktől.

Philips 9@9u

USB-re kötve tapasztalhatjuk meg, hogy sajnos csak 1.1-est támogat, igaz, a rettenetes 25 megás belső memória piszkálásához még ez is elég. Tud webkamera módban is üzemelni, ez ügyes dolog, az Alcateleknél tapasztalt funkció szerintem nagyon hasznos tud lenni.

Philips 929
[+]

A hátlap alatt egészen korrekt, 1050 mAh-s Li-Ion akkumulátor dolgozik. Készenléti időben egy egész hónapot ígér, beszélgetéseinket egy töltéssel akár 8 órásra is nyújthatjuk. Mindez a gyakorlatban nagyjából stimmelt is, közel két órás megfeszített munkámba (telefonálás) került, hogy egy negyedet leharcoljak a töltésjelzőből. Bár az egy hónapos készenlét csak laboratóriumi körülmények között elérhető, az alatt az egy hét alatt, amíg nálam volt a készülék, egyetlen egyszer töltöttem fel, az első használatbavételkor. Nálam egy telefon egy hetet még sosem tudott non-stop üzemelni, és a teszt végén még félig volt az akkumulátor úgy, hogy nem is teljesen töltöttem fel a készüléket használat előtt. Hihetetlen, nem is értem, hogy más gyártók miért nem képesek erre. Mindenesetre ebben a kis Philips verhetetlen, és bár a 9@9k még ennél is többet megy egy töltéssel, nekem megér egy hónapnyi készenléti időt az, hogy a telefon legalább szép. Még így is csak kéthetente kellene töltenem, rendes használat esetén.

Philips 9@9U

Gubro


A Philips 9@9U-t az XXL GSM-től kaptuk.

Specifikáció

Philips 9@9U
Philips 9@9uÁltalános
TechnológiaGSM
Méret107 x 44.5 x 14.8 mm
Tömeg91 gramm
SzínvariációkFekete
Kijelző
Belső kijelző átlója2 hüvelyk
Belső kijelző felbontása176 x 220 pixel
Belső kijelző típusaTFT
Színárnyalatok száma262.000
Memória
Telefonkönyv kapacitása500
SMS memória / max. MMS méret200 / 300 KB
Belső memória25 MB
Memória bővíthetőségemicroSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok850/900/1800/1900 MHz
GPRS / EDGEClass 12 (4+1/3+2/2+3/1+4) / van
UMTS / HSDPAnincs / nincs
IrDA / Bluetoothnincs / van
WiFinincs
USB1.1 (miniUSB)
Push-to-talk / RSSnincs / nincs
GPS vevőnincs
Alapfunkciók
Profilokvannak
Vibra funkcióvan
Kihangosításvan
Hangtárcsázás / hangvezérlésnincs / nincs
Hangrögzítésvan
Ébresztésvan, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitelsmartABC
Szoftverek
PlatformPhilips
WAP / HTML böngésző2.0 / nincs
E-mail kliensvan
Javavan
Játékok3
Valutakonvertervan
Extra szoftverek-
Multimédia
Fő kamera2.0 megapixeles, fixfókuszos
Másodlagos kameranincs
Videófelvételvan (H.264 formátum, 352 x 288 pixel)
Zenelejátszó szoftvervan, háttérben is
Hangszínszabályzóvan, előre deifinált
FM-rádióvan, háttérben is
Üzemidő
Alap akkumulátor1050 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő1800 óra
Beszélgetési idő8 óra
Egyebek
-

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés