PDAmill újdonságok: Rats, Maggot Attack

Rats

A világ egyik legelismertebb Pocket PC-s játékfejlesztő csapata, a hazai illetőségű PDAmill az idei CeBIT-en mutatta be először két új játékát, a Rats-et és a Maggot Attack-et. A GameBox, az Arvale, valamint az Anthelion sorozatok készítőitől mindenki nagy dobást várt, hiszen a srácok teljesen új vizekre eveztek: a Rats egy ugrabugrálós platform, a Maggot Attack pedig egy flipperjáték. Nézzük először ez előbbit.

A fejlesztők honlapján a játék kategóriájának definiálása a következő: Run N' Jump, Collect the Pickups, and Kill the Baddies Game - ez szabad fordításban nagyjából a futós ugrálós, cuccok felszedegetős, gonoszokat megölős játéknak felel meg. A lábjegyzetből megtudhatjuk, hogy az efféle programokat platformjátéknak is szokás hívni.

A mókás történet főszereplője egy Mortimer nevű patkány, akit barátai csak Mortynak hívnak. Azt eddig is tudtuk, hogy a srácoknak nem kell a szomszédba menniük egy kis humorért, de hogy miért egy patkány köré épül ez az egyébként remek játék, azt nem bírom megérteni. Ezek az állatkák általában nem az emberek kedvencei, így kicsit nehéz Morty helyébe képzelnünk magunkat.

Ahogy a képeken is látszik, a Rats grafikája rajzfilm jellegű. Az viszont nem látszik, hogy az animációk milyen szépek és igényesek, Morty mozgása nagyon jól sikerült. A hangok szintén jók, a zenék pedig olyan roppant vidámak, hogy még egy borús napon is bárkit jókedvre tudnak deríteni. A viccet félretéve: tényleg jók a hangok, a zene is illik a programhoz, de csodákat azért nem szabad várni.

Az irányítással viszont sajnos akadtak problémák. Egy ilyen játékot elvileg jól lehet irányítani d-paddal, az én PDA-mmal viszont gondjai voltak, néha nem reagált a nyomkodásra, ha pedig igen, akkor is késve - maradt tehát az érintőkijelző. A játék jellegéből adódóan létfontosságú, hogy egyszerre tudjuk nyomni az oldalrát és az ugrást. Ezt a fejlesztőknek egész jól sikerült megoldaniuk: ahogy a képeken is látszik, a bal és jobb alsó sarokban található virtuális gombokkal lehet az említett irányokba futni. Mindkettő fölött van egy-egy ugrás, tehát ha futás közben ugrani akarunk, csak fel kell tolnunk ujjunkat, és wow, működik a futás+ugrás kombó. Vagy nem, ugyanis sokszor nem ugrott a patkány, de az is előfordult, hogy ugrott, csak nem előre felé. A két panel között is vannak gombok, a baloldali a "használ" funkciót látja el, a jobboldali pedig a pajzsot kapcsolja be.

A játékmenet elég egyszerű. A cél végigmenni a pályákon, amikhez különböző rejtvényeket kell megoldani (ajtókat nyitogatni, stb.). Ebben természetesen mindenféle ellenségek próbálnak majd megakadályozni, a gyengébbeket Super Mario stílusban, a fejükre ugorva lehet likvidálni, a durvábbaknál be kell kapcsolnunk a pajzsot, majd egyszerűen nekikmenni. A pajzs bekapcsolása viszont sajnos szívja az energiánkat (ez a bal felső sarokban látható sajt), amit kicsi sajtokkal lehet pótolni. Vannak más felvehető cuccok is, ezek általában plusz pontot érnek. Pályákból 35 van, némelyiken úszkálni kell, akadnak főellenségek is, azaz minden, ami csak kellhet.

A Rats egy kiváló platformjáték, egyedül az irányítással lehetnek bajok, de hozzá lehet szokni. Ára 19.95 USD, a demo verzió erről a linkről tölthető le.

Hirdetés

Maggot Attack

A másik újdonság a Maggot Attack című flipperjáték. A koncepció itt sem fogott meg, szerintem felesleges mindenféle űrlényeket meg lövöldöző katonákat rakni egy békés flipperprogramba, de ez csak az én véleményem. Az alant látható kép alapján viszont biztos, hogy nem találnánk ki a játék stílusát, én a csúnya halott űrrovaron álló katonából valami first person shooterre asszociálnék...

...viszont ugye nem az, hanem flipper. Indításkor egy durva hang bemondja a játék címét, először majd' szívrohamot kaptam. A zene és a hangok igazi játéktermi hangulatot idéznek, az opciók között szerencsére le lehet némítani mindkettőt. A Controlsban a gombok kiosztásán változtathatunk - mivel a flipperkarokat az érintőkijelzővel célszerű mozgatni, itt legfeljebb az asztal rázását érdemes átrakosgatni.

A New Game-re bökve szomorúan konstatálhatjuk, hogy a Maggot Attackban egy, azaz egy darab pálya kapott helyet. Ez már magában elég szomorú, a helyzetet viszont tovább rontja, hogy nem lehet rajta túl sok mindent csinálni. Felül középen van három alien-tojás, legtöbbször ide fogjuk belőni a golyót, emellett balról és jobbról is körbelőhetjük a pályát, továbbá van egy óriáshernyó, amibe ha betalálunk, akkor 2 másodperc múlva elképesztő sebességgel kiköpi a golyót. A bal felső sarokban van egy terület, ahol valószínűleg létezik még valami, de oda még nem sikerült betalálnom (valószínűleg a hernyón át kell).

A fizika elég jó, bár PC-n találkoztam már jobbal is. A Maggot Attack-ot azonban nem ezért nem ajánlom mindenkinek, hanem a szerénynek is csak enyhe túlzással nevezhető pályaválaszték miatt. A flippermániákusok viszont minden bizonnyal jól fognak szórakozni a 19.95 USD-s játékkal, melynek demo verziója innen tölthető le.

GameBox Asia

Harmadik tesztalanyunk nem újdonsága, hanem egy igazi klasszikus. A GameBox sorozat tagja, azaz játékgyűjtemény, három ázsiai játékot tartalmaz, ezek a Mahjong, a Shisen-Sho, és a Nagori.

A Mahjong nevű kínai dominójátékot minden bizonnyal sokan ismerik, hiszen PC-re rengeteg erre épülő program létezik. Az eredeti játékot négyen játszották, a GameBox Asia-t alapvetően egyedül kell, de van multiplayer mód is, ilyenkor a játékosok felváltva jönnek. A szabályok egyszerűek: adott egy dominókból kirakott építmény, ami általában 144 kövecskéből áll, de található ettől eltérő számúból álló forma is. A dominókon minták vannak, 144-es elosztlásnál mindegyikből 2 pár, azaz 4 darab van. A cél, hogy az páronként lebontsuk az egész építményt, a megkötés, hogy csak a felülről és oldalról nem határolt dominókat vehetjük le.

A második aljáték a Shisen-Sho, ez az előbbi nehezített variánsa. Új szabály, hogy csak azokat a párokat szedhetjük le, amiket legfelebb három képzeletbeli vonallal össze lehet kötni (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak azok játszanak, amik nem ellentétes oldalról szabadok).

A harmadik játék a Nagori. Ez tulajdonképpen egy memóriajáték, a keleti szimbólumok miatt egy elég nehéz fajta. Kezdéskor segítségképp egy nagyon rövid ideig láthatjuk az összes dominót, utána páronként kell felfordítgatni őket.

A GameBox Asia egy kitűnő gyűjtemény a műfaj kedvelőinek. Grafikája igényes, a rengeteg elrendezésnek, a "pályaszerkesztőnek", valamint a tournament módnak köszönhetően nagyon hosszú ideig képes lekötni az embert. Támogatja a VGA felbontást is, az ilyen kijelzőkön elképesztően jól néz ki. Ára 14.95 USD, a demo verzió itt található.

Bocha

Előzmények