Hirdetés

Nokia X2-02 - oldalról jó

Külső

A doboz a szokásos piros-kék hasáb, szokásosan vékonyan mért tartozékhalommal, töltőt és alapszintű fülest rejt magában a csomag. A telefont kiemelve nem fogunk a formatervről ódákat zengeni, sőt, a Mobilarena emblematikus helyettes főszerkesztője szerint az utóbbi idők egyik legrusnyább modellje az X2-02, amellyel azért lehet vitatkozni, de tény, hogy bár szemből a szokásosat hozza, ami oldalt és hátul burjánzik, az minimum véleményes.

Nokia X2-02
[+]

Az előlapon nincs semmi meglepő, a mi fekete példányunk kissé komor, de létezik a masina ezüst, narancs, kék és lila árnyalatban is. A kijelző 2,2 inches, ami az érintős világban kevés lenne, de hagyományos kialakítású telefonok esetén hellyel-közzel elég. A felbontás 240x320 pixel, aminél többet viszont nem nagyon lehet elvárni ettől az árkategóriától. A TFT technológiát használó panel betekintési szöge kiváló, a fényerő pedig semmi extra, a célnak megfelel.

Nokia X2-02
[+]

A gombsor logikus, a kijelző alatti navigációs billentyűk elrendezésében semmi különleges nincsen, aki már látott életében mobiltelefont, minden előképzettség nélkül fogja tudni használni, pláne, hogy az S40-es menürendszer is az évek (évtizedek?) óta megszokott módon épül fel. Az X2-02 felső részén a klasszikus, nokiás töltőcsati mellett 3,5 mm-es jack kimenet és microUSB csatlakozó fedezhető fel, ezt egy ajtócska is védi.

Nokia X2-02
[+]

A készülék akkor kezd érdekes lenni, amikor az oldalait vizsgáljuk. Bal felől a microSD ajtaja és egy play/pause gomb kapott helyet, ebből nyilvánvaló, hogy elvileg a zenei funkciókban nem fogunk hiányt szenvedni. A jobb oldalon nagyobb a torlódás, itt a hangerőt szabályozó gombokon kívül egy széles ajtót találunk, amelyet kinyitva a második SIM csúsztatható be. Igen, ez azt jelenti, hogy menet közben is menni fog ez a művelet, azaz a telefont nem kell ahhoz kikapcsolni, hogy a másodlagos kártyával bűvészkedjünk. Ez egyébként csak a Nokia dual-SIM cuccaira jellemző, bár hozzáteszem, hogy azért nem túl gyakori élethelyzet, amikor ez a funkció különösen nagy súllyal esik a latba.

Nokia X2-02
[+]

A hátlap furcsa. Alapvetően egy igen lendületesen elkeskenyedő, íves kialakítású popsiról van szó, de mintha ez az egyébként is egyedi forma nem lett volna elég, a tervezők még egy - a telefon egészéhez semmiféle módon nem harmonizáló - íves, lukacskás betéttel is készültek, amitől tényleg nem lesz túlságosan szép az összhatás. A plasztik hátsó felső részére költözött a kamera, villanó nincsen. Lepattintás után az akkumulátorral nézhetünk farkasszemet, alatt egyetlen SIM ücsörög, ami a fentiek fényében érthető. Az X2-02 egyébként normálisan össze van rakva, mivel elég vaskos, ezért masszívnak érződik, bár a felhasznált anyagok minősége az árcédulához igazodik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés