Napelemes töltőt mutatott be a Nokia

Hirdetés

Míg a világ fejlettebb régiójában az elektromos áram és internet jelenléte épp oly természetes, mint a víz vagy a levegő, addig a World Bank elemzése szerint Kenya és Nigéria lakóinak csupán a 16, illetve 51 százaléka számára érhető el rendszeresen. Hiába tehát a relatíve jó mobiltelefonos lefedettség és a kedvező díjak, ha egyszer a telefon használatához elektromos áram kell, mely helyenként bizony ritka kincs. A Nokia ezekre a piacokra éppen ezért alacsony fogyasztású komponensekből és nagyobb kapacitású akkumulátorokból építkező telefonokat kínál, melyek egy felöltéssel akár hetekig is képesek készenléti módban üzemelni, melyek az elektromos hálózatokhoz csak hébe-hóba hozzáférő emberek elérhetőségét is képesek biztosítani.

A frissen bemutatott Portable Solar Charger DC-40 azonban azt használja amelyből Kenyában és Nigériában is mindenkinek bőségesen jutott: ez pedig a napfény. A 3 méteres kábellel rendelkező 93 grammos napelemes töltő nettó 15 dolláros áron kínál majd mobil energiát a fejlődő országok számára a „Következő Milliárd” projekt részeként, hiszen az afrikai tűző napfény segítségével a nagy hatékonyságú napelemek négy óra alatt képesek feltölteni egy 1000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkező mobiltelefont. Petteri Alinikula, a Nokia fenntarthatósági csoportjának vezetője szerint a készülék forgalmazása már ezen a héten megkezdődik, mely Nokia tulajdonosok százmillióinak jelenthet megoldást.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 113 - minimalista

    Jelzésértékű kamera, minimális funkcionalitás, egyszerű forma, ám kissé borsos ár. A Nokia alsós üdvöskéje járt nálunk.

  • Nokia 110 - kicsi és kétSIM-ű

    A Nokia 110 egyszerű cucc, ám az előítélettel ellentében számos pozitív csalódást kelt a két SIM kártyát is kezelő masina.

  • Nokia X2-02 - oldalról jó

    Korrekt áron, vállalható tudással és leírhatatlanul érdekes dizájnnal érkezik a kétkártyás X2-02, mely tényleg banánra hajaz.

  • Nokia 110 és 112 – két SIM, Facebook és EA játékok

    Negyven EA játékot, Facebook és Twitter klienst, illetve rendkívül hosszú üzemidőt kínál a két hálózat egyidejű kezelésére alkalmas Nokia 110 és 112.

Hirdetés