Adatkommunikáció, akkumulátor
Ha tömören akarnám az adatátviteli lehetőségeket összefoglalni: egy lépés előre és egy hátra: a készülék végre 4+2 időréses EDGE támogatást is kapott a GPRS mellé, de valami oknál fogva az infravörös portot feleslegesnek ítélték a tervezők. A beépített böngésző WAP és xHTML oldalak megjelenítésére alkalmas, ráadásul lényegesen gyorsabban tölti be őket, mint ahogy az oldal címét nekem valaha is sikerült begépelnem. Agyament dolog, de a kártyafüggetlen készülékbe nem lehet a böngészéshez szükséges profilokat kézzel beállítani. Az ilyen irányú törekvéseim falakba ütköztek: „nincsenek beállítások, lépjen kapcs.-ba a szolgáltatóval”. Marad a beállító SMS, melyet a szolgáltató tud csak küldeni. Persze az ügyfélszolgálatok legtöbb esetben lerázóan közlik, hogy a Nokia 7380-hoz nincs ilyen beállítás, pedig bármilyen újabb Nokia beállítása megteszi.
Infravörös és Pop-Port csatlakozó hiányában PC-hez kizárólag Bluetooth segítségével csatlakoztatható. A percenként kb. 4 MB-os sebesség nem világrekord, pláne ha valaki multimédiás tartalmat akar szinkronizálni. Van ennél bosszantóbb funkció is a készülék repertoárjában. A Bluetooth eszközök párosítása után az ember joggal várhatná, hogy kényelmesen tudjon adatot cseréni a kis készülékkel. Hát egy frászt! Minden egyes könyvtárváltáskor, fájl eléréskor tudálékosan kotnyeleskedik: „cserél adatot a következővel?” Ilyenkor a teendő: billentyűzár feloldás, jóváhagyás. Az egész annyira idegesítő hogy néha kedvem lett volna gravitációs gyorsulási kísérletben részesíteni a piperkőc adrenalin őstermelőt! A Bluetooth fejhallgatók kezelése kész felüdülés: a híváson túlmenően a lejátszott zenéktől a billentyűhangig minden rögtön megszólal a headseten is, ami annak készenléti idejére ugyan nem gyakorol jótékony hatást, de legalább jópofa.
A beépített akkumulátor nem cserélhető. Ez azért igazán kellemetlen, mert hosszú idők óta ez volt az első olyan készülék, mely hamarabb merül le mint amennyi idő alatt feltölthető. Olyan másfél órányi „kimerítő” beszélgetés után a szerkezet már nem hajlandó elindítani a kamerát mondván: „akku feszültség alacsony!” Az igazat megvallva ilyenkor még két pálcika látszik a hétből a töltöttség-jelzőnél. Ami viszont pozitívum, hogy végelgyengülését jópár órával előre képes megjósolni. Nálam sajnos egy nap alatt kétszer is eljutott eddig a pontig, de valószínűleg ez az én extrém mobilos szokásaimnak köszönhető.
Végszóként talán csak annyit mondanék, hogy nem futott könnycsepp a szemembe amikor vissza kellett adnom eme szerkentyűt. Amilyen szép és finoman kidolgozott, pont annyira használhatatlan mindazok számára, akik a telefonjukon nem csak hívást akarnak fogadni. A dizájn nagymértékben a használhatóság rovására ment, márpedig a piacon van jópár olyan modell, melynek attraktív megjelenése ellenére is sikerült funkcionálisan teljes értéket képviselni - mérsékeltebb áron. Nem állítom, hogy nem lehet megszokni, de szerintem a szépség feladata a gyönyörködtetés és nem az, hogy felesleges megalkuvásokra kényszerítsen. Az első napi reumás-csiga tempó a teszt végére egész gördülékeny mobilozássá vált, ugyanakkor a készülék fektetett elrendezése miatt egy kézzel sosem tudtam igazán biztosan tartani, és a legtöbb funkció (például a szövegbevitel) legalább két-háromszor annyi ideig tartott, mint egy „kevésbé dizájnos” modellnél.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
