Külső
A finnek sosem hajtottak arra, hogy övék legyen a világ legvékonyabb telefonja díj, épp ezért nem is vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy különösebben karcsú modellekkel kényeztetnek minket, de az 5630 szerencsére kivétel, hiszen mindössze 12 milliméter vastag. Egyéb kiterjedése sem nagy (112 x 46 milliméter), tömege pedig tudásához képest elenyésző, a konyhai mérleg kereken 83 grammot fog mutatni, ha rárakjuk a készüléket. Ebből valószínűleg mindenki számára egyértelművé vált, hogy az új XpressMusic nem fémből készült házával próbál hódítani, viszont gyorsan el is űznék mindenfajta félelmet: az újdonságot borító plasztikelemek nagyon jó minőségűek, az 5630 elődjével ellentétben abszolút nem nyekereg sem használat közben, sem nyomkodás hatására.
Az előlap tetején jó nagy a zsúfoltság, a bal felső sarokban az elmaradhatatlan Nokia feliratot, középen a telefonhangszórót, attól jobbra pedig a másodlagos kamerát és a fényérzékelőt találjuk. Ezek alatt egy hangyalépésre található a 2,2 hüvelyk átlójú, QVGA felbontású TFT panel, mely kiváló színhűséggel és nagyszerű olvashatósággal rendelkezik — még napfényben is, viszont ott érdekes módon alacsonynak tűnik a képfrissítés, a megjelenítő enyhén vibrál, de a kiváló olvashatóság mellett én ezt elnézem neki. A kijelző alatt jókora üres terület található, nem ez az első ilyen készülék, de mindig fura, amikor a panel úgymond "fel van tolva" a masina tetejéig — van, akinek ez nagyon nem tetszett, nekem nem volt vele bajom. Középtájt találhatók a fő kezelőszervek, az ötirányú d-pad kiválóan használható, az azt két oldalról körülvevő gombhármasok meg bár elég aprók, kialakításuknak (azaz elhelyezésüknek, íves felületüknek és a magasságbeli különbségnek) köszönhetően nagyszerűen használhatók. Ugyanez elmondható a szép feliratokkal ellátott numerikus részről is, mely gyors és kényelmes szövegbevitelt tesz lehetővé.
A hátlap tipikus XpressMusic-os, felületét apró bevájások borítják, golflabda light. Felül található a 3,2 megapixeles kamera és a két ledből álló villanófény, melyek köré szálcsiszolt felületű fém betétlap került. Alul egy méretes lyuksorra lehetünk figyelmesek, ez nem egy, hanem két hangszórót rejt, sztereó megoldásról van szó — az persze felmerülhet, hogy hogyan jöhet át ez a valóságban, ha a két hangszóró cirka másfél centiméteres távolságban van egymástól.
Felülre a microUSB csatlakozó és a 3,5 milliméteres fülhallgatókimenet került, a szabványos Nokia töltő csatlakozót hiába keressük, nem fogjuk megtalálni — erre a tartozékoknál felsorolt töltőátalakító meglétéből valószínűleg mindenki rájött. Mivel a mikrofon a 0 és a # gombok közé került, az alsó rész teljesen üres, az oldalsó részek viszont kellemesen zsúfoltak...
...hiszen bal oldalra került a három zenekezelő gomb és a nyakpánt rögzítési helye, jobbra pedig a hangerőszabályzó gombpárossal, a microSD bővítőhellyel és a kamera exponálógombjával találkozhatunk. Utóbbi véleményem szerint túlságosan lentre került, ráadásul megnyomni is nagyon nehéz, ami azt eredményezi, hogy a masinával lőtt képeink jelentős százaléka jobbra fog dőlni. Ezt kényelmetlenségben csak a másik oldalon lévő zenei gombok überelik, rossz helyen vannak, alig lehet megnyomni őket, ráadásul bár elvileg kéne őket tudni használni az eszközhöz kapott tokon keresztül is, abban szinte lehetetlen megtalálni őket, köszönhetően annak, hogy nagyon egy rakáson vannak és alig emelkednek ki az őket körülvevő síkból. Bár az ezen az oldalon lévő képeken nem látszik, a gombok fölött — félig az előlapon, félig oldalt — zenei jelek találhatók, melyek bár a gombok funkcióit jól mutatják, véleményem szerint elég bénán néznek ki.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
