Külső
Az újdonságon első ránézésre is látszik, hogy az 5800 testvére, mégis rengeteg dologban különbözik tőle. A legfontosabb talán a méret, az 5530 ugyanis jelentősen kisebb bátyjánál: tömegük majdnem megegyezik (ez 107, az 109 gramm), viszont kiterjedésében jóval kisebb tesztünk tárgya (104 x 49 x 13 milliméter, szemben az 5800 XpressMusic 111 x 51,7 x 15,5-es méreteivel). Az anyaghasználat sajnálatos módon nem sokat változott, pedig a régebbi készülék kapcsán is ez az egyik leginkább kifogásolt pont. Egy picit jobban össze van rakva, de nem sokkal: az önmagában nem készteti nyekergésre, ha a kezünkbe vesszük, viszont lötyögő elemekkel itt is találkozhatunk. Az elő- és oldallapokat uraló műanyag elemek kicsit jobb minőségű plasztikból készültek, a hátlap viszont annyira jó minőségű, amennyire egy pitbull mosolygós: a pattintós technikával rögzülő panel lötyög, ropog, ráadásul abból a nagyon utálatos, "nyálkás" műanyagból készült, ami az ujjlenyomatokat nem csak megőrzi, hanem szinte szaporítja is. Ez a minőség még egy low-end masinánál is elégtelen lenne, itt egyenesen irritáló.
A méretbeli különbség a készülék kijelzőjén is meglátszik, a méret nem 3,2, hanem 2,9 hüvelyk, a felbontás (360 x 640 pixel) és a technológia (rezisztív TFT panel) megmaradt, a képminőség és a színvisszaadás kiváló, erős napfényben viszont gondok lehetnek az olvashatósággal. A megjelenítő fölött a gyártó logóját és az XpressMusic gyorsindító érintőbillentyűjét találjuk, alattuk ujjal is kitapintható egy mélyedés — egyszer körömmel megnyomtam ez a részt, a horpadás azóta is látszik, erre szavakat sem találok, életemben nem láttam olyan telefont, amit a körömmel, erőlködés nélkül be lehetett horpasztani. A kijelző alatti gombok is érintésérzékenyek lettek, egyetlen emberrel találkoztam, akinek ez tetszett (ő egyébként 5800 tulajdonos), én nagyon nem szerettem: sokszor kijelzőn lévő gombot nyomtam meg az alsók helyett, plusz eleve nem kedvelem, ha a hívásokat nem igazi, hanem kissé bizonytalanabb működésű érintésérzékeny gombokkal tudom fogadni/befejezni. A kijelző és a gombok körül ezúttal is található egy keret, mely valamelyest védi az egyébként roppant érzékeny plexit (főleg akkor, ha kijelzővel lefelé rakjuk az asztalra), viszont a kijelző letörlésével errefelé toljuk el a felgyülemlett zsírt, háromnapos használat elég volt ahhoz, hogy a perem tövében egy masszív zsírréteg rakódjon le, amit legfeljebb fültisztító pálcikával tudunk letörölni — a fenti részen persze vigyázni kell, nehogy behorpadjon a már említett helyen.
[+]
Kattintson a képre, ha látni akarja, milyen a kijelző pereménél felgyülemlett kosz!
A hátlapról már volt szó, borzalmas a minősége, aminek tetejébe még sérülékeny és bénán is néz ki. Az oldalsó részeken már most látszódnak a miniatűr karcok, a helyzet pár hónapos használat után valószínűleg kiábrándító lenne. A kamera 3,2 megapixeles, villanó van, mely az elődével ellentétben csak egy, nem pedig két ledből áll.
A masina tetejére a bekapcsológomb került, a 3,5 milliméteres fülhallgatókimenetet a mérnökök átrakták alulra, így az közvetlen társaságát élvezheti a vékony csatlakozós Nokia töltőnek és a nagyon nehezen nyitható fedlappal védett microUSB csatlakozónak. Utóbbiról egyébként most sem töltődik a masina, sem akkor, ha számítógépre, sem akkor, ha microUSB-s hálózati töltőre dugjuk fel — sőt, utóbbi esetben a buta kis gép meg is kérdezi, hogy Mass Storage, PC Suite, vagy Image/Media transfer módot akarunk e bekapcsolni.
Jobb oldalon találjuk a hangerőszabályzó gombokat, a kijelzőzár erősen lötyögő csúszkáját és a kamera exponálógombját. A bal alsó sarokba a nagyon nehezen (egyféleképp) visszahelyezhető ceruza és egy azzal kipiszkálható, méretes fedlap került, mely a microSD bővítőhelyet és a SIM-foglalatot takarja. A kártyákat kivenni és betenni csak és kizárólag a ceruza segítségével tudjuk, egy idősebb ember ettől a művelettől valószínűleg agyvérzést is kapna. A SIM kártyát kivenni egyébként csak az akkumulátor eltávolítása után tudjuk, a zöld színű nyákban ugyanis található egy vájat, ahova be tudunk nyúlni a cerkával és ki tudjuk piszkálni a kártyát. Komolyan mondom, az eszem megáll az efféle megoldások láttán.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
