Napelemes kiegészítők tesztje

Autós kihangosítók, vélemény

LG HFB-510

A napelemeket persze nem csak a mobiltelefonok, hanem az azokhoz tartozó kiegészítők töltésére is lehet használni. A fényt adó égitest energiáit használó headsetről úgy két éve már írtunk, most pedig itt vannak a napelemmel működő autós kihangosítók. A koncepció életképességét jól mutatja, hogy már az LG is gyárt ilyen eszközöket, a nálunk lévő neve HFB-510, de tudni kell, hogy nem ez az első ilyen modelljük.

LG HFB-510

Egy szélvédőre cuppantható, bluetoothos kihangosítóról van szó, melyet nem csak szivargyújtóról, hanem napsugárral is lehet tölteni. A dizájn elég furcsa, a cucc olyan, mint egy méretes kavics, melyet a korábban megszokott megoldásokkal ellentétben nem a napellenzőre, hanem ténylegesen a szélvédőre kell felraknunk, melyben egy cuppanós talpakkal rögzülő keret lesz segítségünkre, abba tudjuk becsúsztatni magát a kihangosítót. Nyilván autótól és vezetőtől függ, hogy ez mennyire jó megoldás, biztosan akadnak olyanok, akikez zavar majd, hogy a cucc gyakorlatilag kitakar egy részt a látómezejükből, de alapvetően azért nem vészes a dolog. Az elhelyezésnél egyébként nem mindegy, hogy hova rakjuk, mert a híváskezelő és hangerőszabályzó gombokhoz nyilván hozzá kell majd férnünk vezetés közben is, tehát nem megoldás, hogy átrakjuk az anyósülés oldalára.

A hangminőség egész jó, de nem tökéletes: külön pirospont jár a tényleg effektíven működő zajszűrés és a multi-point miatt (magyarán azért, mert az eszközt több telefonnal is összeköthetjük). A lényeg viszont nem ez, hanem a napelemes töltés, melynek itt már valóban van értelme: a 16 óra beszélgetési vagy 1000 óra készenléti időt nyújtó ketyere szivargyújtóról 3, napról pedig 33 óra alatt töltődik fel teljesen, ami azt jelenti, hogy egy óra napozással nagyjából fél óra beszélgetési időt nyerünk. Beláthatjuk, hogy egy átlagos autóvezető ezt röhögve hozza, magyarán a HFB-510-et egyszer kell majd szivargyújtóról feltöltenünk: az első használatkor. Utána élete végéig el fog menni a napelemek segítségével, ami igen jó ajánlatnak tűnik, ha figyelembe vesszük a korrekt hangminőséget és a bruttó 14 890 forintos végfelhasználói árat. Kicsit idegesítő benne az, hogy az LG saját töltőcsatlakozóját használja, de jó pontot érdemel a gyártó, amiért kapunk három kábelt (LG -> LG, microUSB -> LG, vékony Nokia -> LG), ezek segítségével telefonról is tudjuk tölteni a kihangosítót.

Hirdetés

Anycom SCK-200

Teljesen ugyanez az elve az Anycom SCK-200 nevű, az LG-nél kicsit olcsóbb kihangosítónak. Kicsit olcsóbb (bruttó 11 990 forint), ebből adódóan hangminősége is gyengébb, de még a használható szinten belül mozog. A napelem hatásfoka viszont sajnos jóval gyengébb, mint a HFB-510-nél, ahol ugye 2:1 volt az arány a napozás és a beszélgetési idő között. Itt ugyanez 6:1, tehát 3 óra napoztatással tudunk fél órát fecsegni, amihez fele akkora beszélgetési idő (15 óra) jár, itt tehát a napelem inkább tekinthető egy kiegészítő szolgáltatásnak, mint egy tényleges megoldásnak a töltésre. Épp ezért ezt a cuccot nem is ajánlom különösebben.

Anycom SCK-200

Konklúzió

Az egyértelműen látható, hogy a napelemes megoldások terjednek a telekommunikációs piacon, ahogy az is tiszta sor, hogy egyelőre csak korlátozott lehetőségek vannak bennük. A mobiltelefonok hátuljára épített napelemek ugyanúgy kiegészítő szolgáltatásként működnek, mint külön megvásárolható napelemes töltők, a hálózati áramforrást ugyanis gyenge hatásfokuk miatt nem tudják kiváltani. A kisebb energiaigényű kiegészítőknél viszont már ténylegesen használható a napelem, az autós kihangosítók és a Bluetooth headsetek átlagos használat mellett tényleg megvannak töltő nélkül, ami nem csak a környezetnek jó, hanem kényelmes dolog is. Reméljük, hogy a jövőben egyre több hasonló cuccal találkozhatunk majd a boltok polcain.

Bocha

A tesztelésre kapott eszközöket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények

  • HTC HD2 kiegészítők

    Aktív autós tartókat, bőrből és műanyagból készült tokokat, valamint egy kapacitív stylus-t teszteltünk egy HTC HD2-vel.

Hirdetés