Bevezető, külső
Sokat vártunk rá. A HP még tavaly szeptemberben mutatta be új, 900-as szériába tartozó üzleti Pocket PC-jét, melynek szállítása azonban csak múlt hónap végén kezdődött meg. A dolog hátteréről nem sokat tudni, a lényeg viszont, hogy a gép kapható, a tesztpéldány pedig itt van nálunk, ezúttal is a SpeedShop jóvoltából. Fehér dobozban érkezett, töltő, adatkábel és sztereó füles volt hozzá.
A gyártó nagyon jól felépítette termékportfolióját. Van ugye egy olcsó WM alapú okostelefonjuk (514 Voice Messenger), két telefonos funkciót nélkülöző PDA-juk (100-as és 200-as széria), egy korrekt felsőkategóriás kombókészülékük (614c), valamint cikkünk tárgya, a BlackBerry-vonalra építkező 914c. Vérbeli üzleti modell fektetett kijelzővel, QWERTY billentyűzettel, és ennek megfelelően igényes kialakítással. Az előlap fekete színben pompázik, csillog, kemény műanyagból készült, még ránézni is jó érzés. Oldalt ezüstös sáv fut körbe, a hátlap pedig selymes, gumiszerű anyagból készült, ami jó fogást biztosít neki. Kicsit nehéz (146 gramm), kicsit vaskos (113 x 64 x 16 mm), de sok üzleti készülék ilyen.
A mérnökök csupán egyetlen egy dologra nem figyeltek oda a tervezéskor. Egy apróságra, olyasmire, ami így leírva már-már nevetségesen jelentéktelennek hat, de nem az. A készülék bal oldalán ugyanis van egy gumiból készült fedlap, mely a microSD foglalatot és a miniUSB csatlakozót védi a környezeti behatásoktól. Azaz védené, ha a gyárban egy kicsit is átgondolták volna azt, hogy hogyan működik egy efféle dolog. Az adatcsatlakozót takaró rész ugyanis csak addig van a helyén, amíg egyszer ki nem szedjük, mondjuk azért, mert fel szeretnénk tölteni a masinát. Utána vége, soha többé nem fog a helyén maradni az apró gumidarab, akármit csinálunk, ott fog lifegni. Mindez egy ilyen kaliberű üzleti gépnél gáz, nagyon gáz, arról nem is beszélve, hogy az átgondolatlanság iskolapéldája. Valószínűleg sokan nem fognak velem egyetérteni, de ez egy olyan hiba, ami az egész összképet el tudja rontani, pedig a készülék egyébként nagyon is rendben lenne. Nagy szerencse, hogy a tesztben szereplő képeket még az első töltés előtt készítettem, töltés után már az alant látható állapot vált általánossá (az alsó részt kell figyelni, a memóriakártyát takaró gumit ugyanis vissza lehet gyömöszölni a helyére).
[+]
Az első töltés után. Itt még úgy-ahogy a helyén volt a gumilap...
Valószínűleg nem túl szerencsés így kezdeni egy termék bemutatását, de az a helyzet, hogy egy ilyen szintű konstrukciós hiba fölött semmiképp nem tudtam szemet hunyni, főleg egy ilyen masinánál, ami gyakorlatilag minden más szempontból rendben lenne. Felül az állapotjelző ledek társaságában találjuk a HP-logónak álcázott telefonhangszórót, alattuk terpeszkedik a 2,46 hüvelyk átlójú, fektetett QVGA kijelző. Igen, elég kicsi, az efféle kialakítás velejárója. Középtájt találjuk a fő kezelőszerveket, azaz nyolc gombot és az ötirányú d-padot, példásan jól használható. Legalul terpeszkedik a harminchét gombot tartalmazó QWERTY billentyűzet, mely alapvetően szintén kényelmes gépelést tesz lehetővé, a gond vele csupán az, hogy a kék színű Fn billentyű nagyon nehezen reagált a nyomkorászásra, mondhatni csak a nagyon határozott parancsokat fogta fel. Az ékezetes karakterek bevitele viszont jól megoldott, a kívánt betű leütése után a Sym gombot kell megnyomnunk a művelet végrehajtásához.
A hátlap nem hivalkodó, véleményem szerint tökéletesen illik a készülék külsejéhez. Felül látható 3 megapixeles, autofókuszos kamera, valamint a hozzá tartozó kiegészítők (azaz a villanó és a tükör) és a kihangosító hangszórója. Ezek alá került a visszafogott méretű HP logó, legalul pedig két további emblémával találkozhatunk, melyek a készülék adatkommunikációs képességeire hívják fel a figyelmet. A stylus a bal alsó sarokban lakik, teleszkópos, de már összecsukva is nagyobb, mint sok konkurens gépnél kinyitva - azaz nagyon nagy, ami rendkívül jól használhatóvá teszi.
Felül kapott helyet a bekapcsológomb, a reset-pöcök és a külső antenna csatlakozója, melyet szintén fedlap véd - ami érdekes módon klasszisokkal jobb minőségű, mint a már sokat említett oldalsó darab. Baloldalt van a hangerőszabályzó gombpáros, a hangrögzítő gyorsindítója, valamint a már kitárgyalt gumilap.
Alul nincs semmi, jobbra a kamera exponálója, az OK gomb és a jog-dial került, utóbbit kissé nehéz megnyomni, de azért jó, hogy van.
Hardver, operációs rendszer
A Windows Mobile 6.1 Professional operációs rendszert futtató iPAQ szíve egy 416 MHz-es Marvell PXA270-es CPU, mely fölött egy kissé már eljárt az idő, mert bár egy erőteljes és gyors chipről van szó, energiagazdálkodás szempontjából nem az igazi. A RAM mérete 128, a ROM-é pedig 256 MB, programok futtatására 75, adattárolásra pedig nagyjából 100 MB áll a felhasználók rendelkezésére, a tárhely microSD kártyával bővíthető. Van egy külön meghajtó is (iPAQ File Store), melynek mérete 25 MB.
Sebesség szempontjából semmi gond nincs a masinával, még apró lassulásokkal is csak elvétve találkoztam A programok egy pillanat alatt elindultak, a görgetések folyamatosak, egy rossz szavunk sem lehet. A Pocket PC Mark eredményei is ezt igazolják - a VsBenchmark sajnos nem futott le, valószínűleg a nem elfordítható, fektetett kijelző miatt.
Pocket PC Mark v1.03 | ||
Dhrystone Benchmark (CPU) | 162,60 MIPS | |
Whetstone Benchmark (CPU) | 5,24 MWIPS | |
Memory Benchmark | 571,17 points | |
File system Benchmark | 85,28 points | |
Graphics Benchmark | 203,09 points |
Az eredmények az elvárásoknak megfelelőek, gyakorlatilag mindegyikre az erős közepes a jó jelző. A processzortesztekre kapott pontszámok a chip képességeinek megfelelők, a memória és a fájlrendszer pontszáma is rendben van, a grafikus tesztre kapott érték pedig kifejezetten jónak mondható.
Adatkommunikáció, telefonálás, szoftverek
Az újdonság 2G-s és 3G-s hálózatokon egyaránt boldogul, a GSM-modul négynormás (850/900/1800/1900 MHz). Adatátvitelre GPRS-t, EDGE-et, UMTS-t és HSDPA-t egyaránt használhatunk, utóbbi 7,2 Mbps sebességű. WiFi és Bluetooth egyaránt van, előbbi a 802.11b/g szabványoknak felel meg, utóbbi pedig 2.0-s verziószámú, természetesen támogatja a sztereó hangátvitelt (A2DP). A miniUSB csatlakozó szintén ilyen verziószámmal büszkélkedhet.
Telefonálás közben semmilyen problémám nem volt, a hangminőség nem hagyott kívánnivalót maga után. Térerővel kapcsolatos bajaim sem voltak, az eszközt nem viselte meg a 2G/3G hálózatok közötti váltás. A telefonálással kapcsolatos szoftverek kivétel nélkül gyáriak, de mint azt tudjuk, ez egy Windows Mobile alapú Pocket PC-nél egyáltalán nem baj, mivel az Outlook tökéletesen ellátja feladatait. A névjegyzékbe a belső memória erejéig pakolhatunk neveket, extra mezőkből rengeteg van. Az üzenetkezelés szintén példás, a készülék örömmel fogadja a multimédiás üzeneteket, a beépített e-mail kliens pedig megbírkózik a hitelesített IMAP szerverekkel és a csatolt fájlokkal is. Különleges szolgáltatás, hogy a beérkezett levelekre hangüzenettel is válaszolhatunk, ezeket MP3 formátumba rögzíti és továbbítja az iPAQ.
A HP gépeknél megszokhattuk, hogy akad pár különleges szoftver, ez a 914c-nél is így van. Kezdetnek itt van a Google Maps és a Google Search, a Start menüben turkálva pedig további finomságokat találunk. A ClearVue PDF megléte egy üzleti modellnél teljesen alap, csak úgy, mint a Remote Desktop Mobile-é és a Java-é. Van továbbá egy vezeték nélküli nyomtatást lehetővé tevő programunk (HP PrintSmart Mobile), GPS-pozícionálást segítő szoftverünk (HP iPAQ GPS QK Position), egy korrekt feladatkezelőnk (a beszédes nevű Task Manager), valamint hangvezérlőnk (Voice Commander). Az új Windows-nak köszönhetően az Office programcsalád új tagját, a OneNote Mobile-t is megtaláljuk a menüben. A Today képernyő viszont teljesen gyári, azaz nincs rajta gyorsindító sor. A Beállítások között semmi érdekesség nem található.
Multimédia, GPS
Kamerából csak egy került a gépre (videótelefonálásra tehát nincs lehetőség), az viszont 3 megapixeles, autofókuszos, működését gyenge fényviszonyok között LED-es villanó segíti. Az exponálás sajnos nagyon lassú, a felvételek könnyen bemozdulnak, amiben az is közrejátszik, hogy a gépet nem fektetve kell tartanunk, ami igazság szerint elég kényelmetlen. A képminőség viszont kárpótol minket ezért, a felvételek szép, élénk színűek, a zajszint mérsékelt, szűrésnek nyoma sincs, a dinamikatartomány nagy (a tesztképeken azért nem látszanak felhők, mert nem voltak). A makrófotók minőségével sincs gond, csak ezeknél a bemozdulás veszélye méginkább fent áll, az itt látható tesztfotót körülbelül a nyolcadik alkalommal sikerült megcsinálni, de még így sem tökéletes.
A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 2048 x 1536, videóknál pedig 320 x 240 pixel. Beállítási lehetőségekből nincs sok, piszkálhatjuk a fehéregyensúlyt, a JPEG-tömörítés mértékét, van önkioldó, sorozatfelvétel (1,3 megapixeles felbontásnál), ennyi.
Zenei téren a szabványos jack-kimenet hiányának köszönhetően nem túl erőteljes a masina. A gyári fülest a miniUSB portba kell dugnunk, nagyon "műanyagos" dologról van szó, de ennek ellenére meglepően jól szól. Kihangosítva szintén ok a gép, nagy hangerőn sem torzít. A lejátszószoftver a Media Player, mely funkcionalitás tekintetében még mindig elég gyenge, de egy külső szoftver telepítésével orvosolhatjuk a dolgot.
A beépített GPS NMEA 0183 típusú, működésével nem volt gond, gyorsan talált műholdakat, azokat meg is tartotta. A navigációt iGO 8-cal próbáltam ki, sajnos a fektetett képernyő miatt nem működött.
Akkumulátor, összegzés
Az akkumulátor tökéletesen beleillik az "azt a mindenit" kategóriába: kapacitása 1940 mAh. Ennek megfelelően fizikailag is hatalmas méretű, többek között neki köszönhető a gép majd' 150 grammos tömege. Az üzemidő viszont kárpótol mindezért: a 914c nálam három napig elketyegett, pedig jó sokat beszéltem vele. Ez egy Windows Mobile alapú Pocket PC-nél kiemelkedően jó eredmény!
Összegzés: a HP iPAQ 914c alapvetően kitűnő gép. Szolgáltatáskínálat szempontjából nem hagy kívánnivalót maga után, hardveres és szoftveres téren is egyaránt rendben van, gyors, szép, az üzemidőtől pedig az állunk is leesik. Ráadásul meglehetősen olcsó, a teszt megírásának időpontjában bruttó 110.000 forintot kell érte az asztalra tennünk. Az első oldalon alaposan kitárgyalt gumi fedlap viszont egy olyan dolog, ami előtt teljesen értetlenül állok: miért kellett egy ennyire jó gépet egy ilyen aprósággal elrontani? Ez a fogalom mondjuk sokak számára erős lehet, de engem nagyon zavart a lifegő gumidarab, főleg egy ilyen szép, elegáns gépnél. Sajnos nem egyedi, hanem konstrukciós hibáról van szó, a leendő vásárlóknak el kell dönteniük, hogy együtt tudnak-e élni vele. Ha valakit nem zavar a dolog, annak jó szívvel merem ajánlani a gépet.
![]() |
HP iPAQ 914c Business Messenger |
Bocha
A tesztkészüléket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük. Vásárláshoz kérem kattintson ide.
Specifikáció
HP iPAQ 914c Business Messenger | ||
![]() |
Technológia | Négynormás GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz) +UMTS/HSDPA (850/1900/2100 MHz) |
Operációs rendszer | Windows Mobile 6.1 Professional | |
Méret | 113 x 64 x 16 mm | |
Tömeg | 146 gramm | |
Processzor | 416 MHz-es Intel XScale PXA270 | |
ROM/RAM | 256 / 128 MB (100 / 75 MB szabadon felhasználható) | |
Kijelző | 2,46 hüvelyk átlójú, 320 x 240 pixel felbontású, 16 bites színmélységű érintőkijelző | |
Bővíthetőség | microSD | |
WiFi | 802.11b/g | |
Infra / Bluetooth | nincs / 2.0 (A2DP is) | |
GPS vevő | NMEA 0183 | |
Audio | mikrofon, monó hangszóró | |
Fényképező | 3 megapixeles, autofókuszos | |
Akkumulátor | 1940 mAh-s cserélhető Li-Ion | |
Egyéb | HP szoftverek, QWERTY billentyűzet |