Előszó, külső
Törzsolvasóink valószínűleg már a fejüket fogják, annyiszor hallhatták tőlünk, de ha valamikor, most igazán aktuális Kínáról és a mobiltelefonok piacán betöltött szerepéről beszélni. Erős túlzás lenne a hatalomátvételről és efféle dolgokról beszélni, az viszont napjainkra egyértelműen látszik, hogy a olcsó készülékek között a távol-keleti készülékek szinte megkerülhetetlenek. Ennek egyik oka, hogy a samsungos emberkéken kívül csak a kínaiak ismerik a dual-sim titkát, de ez szinte semmiség ahhoz képes, hogy Kínában már képesek jó minőségű, megbízható, használható, egyedi dizájnnal és menürendszerrel felszerelt készülékeket gyártani, amiket aztán egyes cégek piacra is dobnak Európában. Ilyen cég a Hannspree és ilyen készülék az Extreme Digitalnél kapható HannsZephyr, mely 15.000 forintos árához képest hatalmas tudással rendelkezik, igaz, csak egykártyás kivitelben. Már a csomagoláson is látszik, hogy ez nem a dzsunka-balra kategória, igényes, fekete színű papírbox kínai feliratok és nagyzolások nélkül, benne 127 oldalas magyar nyelvű kézikönyvvel, sztereó headsettel, adatkábellel, töltőadapterrel és TV-out kábellel. Meg persze a készülékkel, melyből mi egy fekete színű verziót kértünk, de létezik pirosban és fehérben is.
106 x 48 x 16,7 milliméter, 85 gramm — számokkal így lehet leírni a HannsZephyr külsejét. Az első, ami eszünkbe jut róla, hogy nagyon vastag, mert tény ami tény, az. Másodsorra az íveket nélkülöző, egyenes vonalvezetésen fog megakadni a szemünk, harmadjára pedig a megkapó dizájnra lehetünk figyelmesek — a legfontosabb tehát az, hogy a "kínai" megoldásoknak nyomát sem látni. Ha őszinte akarok lenni, ezt a készüléket simán nézném egy 20-30.000 forintos masinának is, bár kézbe véve azért változik a kép, az anyaghasználat ugyanis az alsó-középkategóriába sorolja a kizárólag plasztik borítással ellátott telefont, ráadásul az összeszerelés minősége is hagy némi kívánnivalót maga után, a burkolat ugyanis enyhén, de nyekereg.
Az előlap tetején a nem különösebben igényesen kivitelezett telefonhangszórót találjuk, melytől jobbra van az a rész, ami nem kéne a HannsZephyrre: hat üveggyöngy "dizájnos" elrendezésben, nőies és gagyi, a kis gyöngyöcskék magukban rejtik annak lehetőségét, hogy egy idő után leesnek, bár lehet, hogy az összhatásra az ilyesmi pozitívan hatna. Lejjebb terpeszkedik a 2 hüvelyk átlójú, QVGA felbontású, LTPS LCD panel — utóbbi kifejezéssel viszonylag ritkán találkozhatunk, ezért gyorsan nézzük, hogy mit tud az ilyesmi. Az angol Low Temperature PolySilicon szóhármast takaró rövidítés egy aktív mátrixos kijelzőtípust takar, melyről leginkább azt érdemes tudni, hogy nagyon gyors a képfrissítése, ami a szóban forgó készüléken is megfigyelhető, arról nem is beszélve, hogy napfényben is jól olvasható — igaz, a színvisszaadás egy hangyányival lehetne jobb is. Alulra apró köröcskék kerültek, ők a gombok, akik bár ijesztően néznek ki, gyors és kényelmes adatbevitelt tesznek lehetővé, lekerekített fejüknek köszönhetően pedig az ujjunkat sem bántják. Az ötirányú d-pad kialakítása is példásan jó, összességében tehát nagyon rendben van ez a rész.
A hátlap is jól néz ki, aminek elsődleges oka a süllyesztett HannSpree felirat, akár valami divatmobilnak is nézhetnénk a finoman szólva is nyomott árú Zephyrt. A jobb felső sarokban a kihangosító hangszóróját találjuk, balra pedig a 2 megapixeles, autofókuszos (!) kamera került — nem csalás, nem ámítás, tényleg tudja az 1600 x 1200 pixeles felbontást. A hátlap levétele borzalmas, azt ugyanis apró, törékeny és hajlékony pöckök tartják, egyet az első levételkor majdnem letörtem, de szerencsére "csak" elhajlott, elég volt hát visszahajlítanom ahhoz, a hátlap ismét felkerüljön a készülékre.
Felülre az IrDA port (!) és a nyakpánt rögzítési helye került, jobbra a hangerőszabályzó párost és a kamera exponálógombját találjuk, míg a baloldal üresen maradt. Alulra szabványos miniUSB csatlakozó került, ezzel azonban az oldalsó részek kifújtak — egy 3,5 milliméteres füllhalgatókimenet még elfért volna a testes készüléken, emiatt jogosan lehet hiányérzetünk.
Menürendszer, szoftverek
A készüléken futó operációs rendszerről (nem mintha a Zephyr okostelefon lenne, de ettől még operációs rendszer fut rajta) első körben azt hittem, hogy saját fejlesztés, azonban menüstruktúra felépítéséből hamar rájöttem, hogy a MediaTek fejlesztése, röviden: MTK. Szerencsére nyomokban sem emlékeztet a rossz minőségű kínai készülékeken futó rendszerekre, mivel teljesen egyedi kinézetet és animációkat kapott, ráadásul háttérképekből és csengőhangokból is egész szép repertoárral van felvértezve. Gyorsnak nem mondanám, a gombnyomásokat apró késéssel nyugtázza, de azért bőven a jól használható szinten belül van — főleg ebben az árkategóriában, ahol nem csak a szoftver, hanem a kijelző is lassú szokott lenni. Itt jegyezném meg, hogy a készülék nem tud magyarul, ami sokaknak problémát okozhat.
A menürendszer jól strukturált, logikusan felépített, a legtöbb dolgot egy pillanat alatt meg lehet találni. A készenléti képernyőre kár lenne túl sok szót vesztegetni, csak az alapvető információkat láthatjuk rajta. A főmenü rácsos elrendezésű, tizenkét ikonból áll, de ebből egyszerre csak kilenc fér el a kijelzőn. A telefonálással kapcsolatos dolgok (üzenetek, hívásnapló, névjegyzék) a fenti sorban kaptak helyet, alatta a beállítások, a távirányító és a multimédia, térjünk ki a középsőre. A készülék az infra portnak köszönhetően képes televízió távirányítóként működni, de sajnos csak a gyártó készülékeit támogatja, az én Daewoo-m csak a led villogásával reagált a készülék által küldött jelekre. A harmadik sorban a fájlkezelő, a szervező és a kapcsolatok kaptak helyet, alulra az e-mail kliens, az FM-rádió és a WAP-böngésző került.
A szervezőfunkciók korrektek, van egy egész pofás naptár, stopper, feladatlista, világóra, alapfunkciós számológép, mértékegység- és valutakonverter, kikapcsolva is működő ébresztőóra, testtömegindex kalkulátor és rózsaszín naptár a hölgyeknek, három játék (faltörő, aknakereső, tetris) és a Java — bizony, ez is van a készülékben, bár az kérdés, hogy milyen minőségű programokat tudunk futtatni a segítségével. Hangrögzítő is van, a multimédia mappa alatt találjuk.
Íme egy rövid videó a készülék menürendszeréről:
Adatkommunikáció, telefonálás, üzenetkezelés
Adatkommunikáció terén nem domborít a Zephyr, bár a kínai átlagnál sokkal jobb. A GSM-modul háromnormás (900/1800/1900 MHz), adatátvitelre kizárólag GPRS-t használhatunk, az e-mail kliens fényében használni is fogjuk. A Bluetooth verziószáma ismeretlen, az A2DP-támogatás fényében valószínűleg 2.0-s, fájlok küldésére az IrDA-hoz hasonlóan alkalmas. A miniUSB szabványos, a készülék az USB Mass Storage módot is ismeri, plusz webkameraként is használható.
A névjegyzék nagyon korrekt; 1000 embert adatait lehet eltárolni benne, extra mezőkből egész sok van. A hívásnapló ellenben nem tökéletes, mivel csak külön-külön tudja megjeleníteni a fogadott/nem fogadott/tárcsázott hívásokat. Az SMS-eket és az MMS-eket az üzenetkezelőből érjük el, mindkét típus számára 100-100 hely van fenntartva a memóriában — ez nem egy bevett szokás, mivel utóbbinál váltakozó méretűek az üzenetek, plusz sokan nem is használják ezt a funkciót, tehát akár pazarlásnak is hívhatnánk. A belső memóriára mondjuk nem lehet panaszunk, 439 MB áll a felhasználó rendelkezésére, melyet legfeljebb 2 GB-os microSD kártyával is bővíthet, a foglalat az akkumulátor alatt van, kicsit béna helyen. Az e-mail kliensről már volt szó, külön menüpontba került, csak POP3 fiókok kezelésére alkalmas, mely típusból hármat is beállíthatunk.
Telefonálás közben a hangminőség kielégítő, nem mondanám különösebben jónak, de a célnak megfelel. A térerőt sosem vesztette el, ráadásul az is dicséretes, hogy a készülék a bekapcsológomb megnyomása után 15 másodperccel már a hálózatra is felmászik, tehát nagyon gyorsan bootol.
Multimédia
A kamera 2 megapixeles, aufotókuszos, a legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 1600 x 1200, videóknál 352 x 288 pixel. Valódi 2 megapixeles felbontásról van szó, nem felnagyított VGA képekről, ami felveti a kérdést, hogy a többi MTK platformot használó gyártó vajon miért nem tud ekkora felbontású érzékelőt rakni a telefonjába? A kamerát kezelő szoftver jól kezelhető, bár enyhe Sony Ericcson utánérzése van — valószínűleg pont ezért jó. Elég sok beállítási lehetőséget tartalmaz, a horizontális menüben balról jobbra haladva a következők találjuk:képfelvételi módot (van sorozatfelvétel is), éjszakai mód, időzítő, a felbontásválasztó, jpeg-tömörítés piszkálója (három lehetséges variációval), effektek, kamerahang (kikapcsolható), expozíció-korrekció (+/-4 fényérték), fénymérés (spot, középre súlyozott, átlagoló), fehéregyensúly, képek mentésének helye. A videózást már másik szoftver vezérli, az nem ennyire látványos és jól kezelhető, de a célnak megfelel.
A képminőség nem éri el a hasonló felbontású kamerával ellátott, nagyobb gyártók által készített telefonok szintjét, de a kínaiak között egyértelműen a legjobb. A képek mondjuk elég homályosak (főleg a sarkoknál), kicsit elmosottak és színekben sem túl gazdagok, de azért használhatók. A makró mód meglepően jó, gyenge fényviszonyok között viszont meg se próbáljunk fotózni a HannsZephyrrel, mert normál módban sötét felvételeket kapunk (6. kép), éjszakaiban pedig az átlagosnál is elmosottabb fotók fognak ránk visszanézni.
A zenei rész sajnos messze van a tökéletestől. A lejátszó szép, skinezhető, fut a háttérben és tartalmaz hangszínszabályzót, viszont az ID3 tageket nem kezeli és így nem is tud aszerint szűrni a számok között, maradnak tehát a kézzel összerakott játéklisták. Ennél is nagyobb gond viszont, hogy a Sennheiser MX400-nak kinéző gyári fülhallgató egyszerűen pocsék minőségű, a mély hangok olyanok, mintha a Nagy Varázsló bádogemberét verné valaki egy seprűnyéllel, leírhatatlan. Persze a gyári fülhallgatók sokszor gyenge minőségűek, de itt ugyebár egy miniUSB csatlakozós kiegészítőről van szó, amit így gyakorlatilag csak sztereó Bluetooth headsettel tudunk pótolni. Ki is próbáltam a készüléket a SpeedShop által biztosított Sony DR-BT21G-vel, amin még a gombok is működtek, viszont az is picit gyengébben szólt, mint a többi telefonon úgy általában.
[+]
Nagyjából akkora, mint egy Nokia N82 — tehát nagy
FM-rádió van, működik, többet nem igazán érdemes mondani róla, ahogy a többi multimédiás funkcióról sem: a videólejátszó semmi értelmes fájlformátumot nem támogat, a képnézegető fapados, viszont gyors.
Üzemidő, összegzés
Az akkumulátor nagy kapacitású, egészen pontosan 1100 mAh-s, a gyári adatok szerint két és fél óra beszélgetést tesz lehetővé. A készüléket nem használtam olyan sokáig, hogy pontos adatokkal tudjak szolgálni az üzemidővel kapcsolatban, azt viszont lehetségesnek tartom, hogy a gyárilag garantáltnál akár hosszabb működésre is képes a gép — én átlagos használat mellett három nap körülire saccolnám az üzemidőt.
Mielőtt összegeznénk, hogy milyen készülék a Hannspree HannsZephyr, a legfontosabb információt el kell róla árulnom: a forgalmazónál egy év teljes körű garanciával bruttó 15.000 forintba kerül.
Értékelés: HannsZephyr | ||
Külső | ||
Ergonómia | 8 pont | |
Anyaghasználat | 6 pont | |
Összeszerelés minősége | 6 pont | |
Kijelző mérete, minősége | 4 pont | |
Belső | ||
Kezelhetőség | 7 pont | |
Sebesség | 6 pont | |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 2 pont | |
Felhasználói felület élménye | 4 pont | |
Alapfunkciók | ||
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont | |
PIM funkciók | 2 pont | |
Adatkommunikációs képességek | 2 pont | |
Multimédia | ||
Vizuális | 4 pont | |
Audio | 6 pont | |
Egyebek | ||
Üzemidő | 7 pont | |
Ár/érték aránya | 10 pont |
Nyilván nem célszerű egy kínai készüléket a nagyobb gyártók portékáival összehasonlítani, de az biztos, hogy papíron a Zephyr odaver mindenkit, ennyi pénzért Nokiában 128 x 160 pixeles kijelzőt és jóval kisebb tudást kapunk. A Bluetooth, a nagyméretű, bővíthető memória, a szép kijelző és az e-mail kliens mind olyan dolgok, melyek ebben az árkategóriában még nem megszokottak, ezek miatt kapja meg a készülék az alant látható pecsétet. Ugyanakkor többen nehezményezték, hogy a telefon ennyire feltűnő külsőt kapott, mondván, maga a készülékház nem annyira minőségi, így ez az egész egy kicsit szemfényvesztés. Tény. Ugyanakkor az is tény, hogy telefon vásárlásakor az ember nem zsákbamacskát vesz, a HannsZephyrt pedig azok fogják megvenni, akiknek tetszik a külseje — nyilván nem mindenkinek fog, de kérem, van olyan telefon, ami a Föld összes lakója szerint gyönyörű? Maradjunk tehát annyiban, hogy a Hannspree HannsZephyr egy közepes minőségű, kicsit hivalkodó külsővel ellátott masina, mely tudásával súrolja a középkategória alját, az ára viszont az alsó régióban mozog. Részemről ajánlott.
![]() |
Hannspree HannsZephyr |
Bocha
A tesztkészüléket az Extreme Digital biztosította, köszönjük! A termék megvásárolható a cég webáruházában.
A cikk T-Mobile szélessávú eszközök segítségével készült.
Specifikáció
Hannspree HannsZephyr | ||
![]() |
Általános | |
Technológia | GSM | |
Méret | 106 x 48 x 16,7 milliméter | |
Tömeg | 85 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér, piros | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 240 x 320 pixel | |
Kijelző típusa | LTPS TFT | |
Színárnyalatok száma | 262.000 | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | 1000 bejegyzés | |
SMS memória / max. MMS méret | 100 / ? | |
Belső memória | 439 MB | |
Memória bővíthetősége | microSD (max. 2 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | 900/1800/1900 MHz | |
GPRS / EDGE | van / nincs | |
UMTS / HSDPA | nincs / nincs | |
IrDA / Bluetooth | van / van | |
WiFi | nincs | |
USB | miniUSB | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | vannak | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | MTK | |
WAP / HTML böngésző | van / nincs | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | 3 darab | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | világóra, távirányító, testtömegindex kalkulátor, "rózsaszín" naptár | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 megapixeles, autofókuszos | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | van (352 x 288 pixel) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1100 mAh-s Li-Ion | |
Készenléti idő | ? | |
Beszélgetési idő | ? | |
Egyebek | ||
a gyártó televízióihoz távirányítóként is használható |