BLU Magic - időutazás

Bevezető, tartozékok

Vannak pillanatok, amikor a tesztelő arcát a tenyerébe temetve csóválja a fejét, és nem érti az egészet. Minek kell a mobilokból (is) gagyikat csinálni? Kinek éri ez meg és főleg ki az, aki ezekért pénzt ad, megveszi és úgy érzi, jól döntött? Ezek a gondolatok általában minden alkalommal végigfutnak a fejemben, amikor ilyen kvalitású eszköz kerül hozzám.

BLU Magic
[+]

A különféle kínai és a világ egyéb részeiről származó, legtöbbször totál névtelen gyártóktól kiszabaduló készülék jelentős többségéről kiderül, hogy leginkább csak nevetni lehet, valódi használatra nem igazán alkalmasak. Vannak azért üdítő kivételek, mint mondjuk a Meizu és a Xiaomi, akik igen komoly dolgokat tettek le az asztalra és ellensúlyozzák a „kínai gagyi” tömeget. A BLU neve talán kicsit ismerős lehet néhány olvasónak, ha emlékeznek arra a Note utánzatnak szánt péklapátra, ami főszerkesztőnk gépszíját is ledobta.

BLU Magic
[+]

Ez a kis „csoda” ravaszul ott lapult a szerkesztőség szekrényében, majd hamiskás mosoly kíséretében a kezembe nyomták. A doboz már elkezdi a ráhangolást, szemből még nincs gáz, ám alul gigantikus ikonok hirdetnek olyan csodás tulajdonságokat, mint a 600 MHz-es processzor, meg a 3 megapixeles kamera, nem is beszélve a WLAN-ról. Egyébként a kütyü az XXL GSM-től érkezett, de nem akarom tudni, ők honnan kerítették. A dobozban szokásosan egy hálózati töltő, USB kábel és sztereó füles van.

BLU Magic
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés