Hirdetés

Azpen DockAll D100 - rossz génállományú öszvér

Közmondások órája

Azt szokták mondani, hogy az öszvérmegoldások sosem az igaziak, de én nem feltétlenül értek egyet ezzel a bölcsességgel. Igenis vannak jó öszvérmegoldások, és bíztam benne, hogy az olvasók számára valószínűleg teljesen ismeretlenül hangzó Azpen D100-as dokkolóállomás is ilyen lesz, mert koncepció szintjén akár még működhetne is, mi is ezért kértük el a Gearbesttől. Egy asztali állványról van szó, amely vezeték nélküli töltést, két darab USB-csatlakozót, Bluetooth kihangosítást és jó minőségű zenelejátszást ígér, ma pedig már tartunk ott, hogy ezt a szolgáltatáskínálatot tényleg bele lehessen rakni egy eszközbe. Bár kínai eszközről, a közel 20 000 forintos végfelhasználói ár és a képek alapján tényleg joggal bíztam abban, hogy úgy fog működni, ahogy kell neki. Főleg, mert igazából elsőre korrektnek tűnt, és bár a mozgatásnál jelentkező hangok nem túl bizalomgerjesztőek (van valami benne, ami nagyon mozog), összességében jó minőségű és nem is néz ki rosszul. Mondjuk jól sem, egy kissé bumfordi, tudásához képest indokolatlanul nagy, viszont legalább az oldala szálcsiszolt felületű fémmel van borítva, a többi része pedig kellemes tapintású, gumiszerű műanyagból készült.


A D100-as kulturált dobozban érkezett, amely a kiegészítőn kívül egy tápadaptert és a dokumentációt rejtette. [+]

Mert végső soron mit is várunk el egy efféle kiegészítőtől? A töltés kapcsán azt mindenképp, hogy működjön, de a kialakítás sem lényegtelen a hátul lévő USB-foglalatok fényében, hiszen a 166 x 100 x 175 milliméteres kiterjedésű állvány tányérján akár két okostelefon is gond nélkül elfér egymás mellett. Szóval elméleti szinten ideális lenne, ha az egyik okostelefon Qi-ről töltődne vezeték nélkül, a másik meg megkapná a kábelt, de ez sajnos csak abban az esetben fog esztétikusan működni, ha a kábelről töltődő készülék csatlakozója oldalt van, a kábelnek ugyanis semmilyen csatorna nincs kialakítva, tehát alulról nem tudjuk bedugni. Tehát vagy fejjel lefelé helyezzük le a készüléket, ami egy kicsit idétlen, vagy fektetve, de úgy meg nem fér mellé egy másik. Mondjuk jobban végiggondolva amúgy sem jó ötlet a dupla töltés, a vezeték nélkül töltésre használható terület ugyanis középen található, a két USB-ből pedig csak az egyik 2 amperes, szóval értelmes sebességgel csak azon keresztül lehet etetni bármit, a másik, egy amperes dugasz legfeljebb egy okosórának vagy más kiegészítőnek elég. Viszont a jó hír, hogy a csatlakozók működnek, a Qi is rendben van, szóval jár a pont.


[+]

A zenei rész értékelésénél szerepet játszik, hogy mennyire egyszerű az okostelefon csatlakoztatása. Attól most nyilván el kell tekinteni, hogy az Azpen kiegészítője a bekapcsolás után pont azzal a dallammal szórakoztatja tulajdonosát, amivel a Samsung Galaxy S2 is megtette, csak nincs ott a végén a visszhang. Az sem számít, hogy nincs NFC, feleslegesen drágítaná a terméket, simán meg lehet oldani nélküle is, PIN-kód nincs, minden működik. A hangminőség viszont közel sem olyan acélos, mint amilyet a 0,7 kilogrammos tömegű megoldástól várhatnánk. Mélyek kis túlzással egyáltalán nincsenek, a középtartomány kicsit halk, a magasak szépen kijönnek, különféle csörömpölős zenéket biztosan jól lehet rajta hallgatni. Összességében nem sokkal erősebb ezen a téren a D100, mint egy jobb notebook, ami persze azt is jelenti, hogy egy okostelefonnál azért hallhatóan jobb, szóval akinek nincs nagy igénye, akár használhatja is. Idegesítő kis apróságok is vannak, a hangerőállítás például rendkívül lassú, az elöl lévő, érintésérzékeny gombokat nem lehet nyomva tartani, 5 lépcsőnyi halkítás 5 gombnyomást jelent, de közöttük körülbelül 1,5 másodpercet kell várni. Ráadásul elég sok lépcső van, hallhatóan tekerni a volumén szó szerint egy fél perces mutatvány. A számléptető gombok sajnos nem működnek együtt minden eszközzel, de azokat megérintve ugyanúgy elhallgat egy pillanatra a zene a pittyegő hang miatt, mint a hangerőszabályzó gomboknál.


A hangszórópár teljesítménye papíron 2 x 5 Watt, de nem tűnik annyinak. [+]

Az eszköz hátulján a két darab USB-n, a tápkábel csatlakozóján és a bekapcsológombon kívül van egy microSD-foglalat is, hiszen az eszköz képes memóriakártyáról is lejátszani a zenét. De ugyebár nincs hozzá távirányító, nem található rajta kijelző, magyarul túl sok lehetőség nincs, a felmásolt fájltengerben egyesével ugrálhatunk, ez gyakorlatilag teljesen értelmetlenné teszi ezt a funkciót. Az élményhez az előlap alján található ledcsík sem tesz hozzá sokat, vagy ütemesen, kéken villog, vagy a piros és a lila váltakozik, a ritmushoz semmi köze nincs, és sajnos ki sem lehet kapcsolni, úgyhogy még szerencse, hogy csak zenelejátszás közben érhető tetten, a töltést nem egészítik ki efféle vizuális effektek.


[+]

Egy funkcióról nem esett szó, a telefonálásról, de sajnos itt tényleg elvérzik a D100-as, a mikrofonja ugyanis olyan szinten gyatra, ami már a használhatatlanság határát súrolja. Mi jól halljuk majd beszélgetőpartnerünket, aki viszont egy konstans sípolásból lesz kénytelen kihámozni a távoli, dobozszerű hangunkat. A fentiek fényében talán felesleges is összegezni: az Azpen D100 tulajdonképpen csak az eszközeink töltésére használható érdemben, egy Qi-töltőt és egy USB-hubot kombinál, és ezt a részt teljesíti is. Bluetooth hangszóróként csak azoknak érdemes használniuk, akiket annyira nem izgat a hangminőség, telefonálásra alkalmatlan, a microSD-foglalat pedig feleslegesen van a hátulján, asztaldísznek pedig szintén nem az igazi enyhe bumfordisága miatt. Ezek fényében nyilvánvaló okok miatt nem kap plecsnit, aki pedig Qi-töltőre vágyik, nézzen körül az IKEA-ban, ennyiért asztali lámpával egybeépített megoldást vagy éjjeliszekrényt is kap, azok meg legalább hozzák, amit ígérnek.

Bocha

A tesztkészüléket a Gearbest biztosította, köszönjük. Vásárláshoz kérem kattintson ide!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés