Hirdetés
Hirdetés
-
Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
it Az Apple-nek meg kell nyitnia a rendszereit a riválisok felé, ebből az EU nem enged.
-
Rövid teaser trailert kapott a Splinter Cell animációs sorozat
gp A Deathwatch címet viselő szériában Liev Schreiber szólaltatja meg kedvenc ügynökünket.
-
Érkezik a Redmi Watch 5 Lite
ma Szeptember 25-én Indiában lesz az aktivitáskövető premierje, és lehet, hogy marad is azon a piacon.
-
Mobilarena
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Ghoosty
őstag
A rushról jut eszembe.
1v1-ben elég jó esélyel fogom meg, ott nem nagyon zavar, de a sok v sok játékokban egyszerűen nem tudom hogy lehetne hatékonyan védekezni. Tegnap olyan rusht kaptunk 3v3-ban, hogy a fülünk ketté állt. Láttam, hogy jön egy 6 pool, de mindegyik ellenfél rusholt, ráadásul az egyik reaperrell. Mire a Sithetet betámadták, nekem még csak 1 db marine volt készen igaz zerg ellen bejött volna, mert a fal kész volt, de segíteni nem tudtam menni. 3-an bedarálták simán. Mondjuk kicsit szétestem, hogy most mivel is kéne próblákozni, de semmi hatékony nem jutott eszembe. Próbáltam betámadni a zerget az első 6 marinennal, hátha egyet mi is ki tudunk ütni, de neki otthon is volt jó sok ling.Valami hasznos tanács?
Reaper ellen mit érdemes csinálni. Csak a photon cannon jut eszembe, mert zelát kimikrózzák simán. Terrannál pár marine talán elég, zergnél sincs sok ötletem esetleg pár crawler vagy mi a neve.
-
Alg
veterán
válasz Ghoosty #9251 üzenetére
P-nél stalker
Z-nél bajosabb a dolog, amíg kevés reaper jö, elég a speedling+ esetleg 1 spine a mineralokhoz. Ha sok reaper jön (3-5 barakkból) akkor roach+minél hamarabi roach speed kell. (Meg szerintem fejleszthetővé kellene tenni a reaper épület-bombázós támadását)"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
sith7
nagyúr
válasz Ghoosty #9251 üzenetére
A cannon jó csak az a gond vele, hogy mivel a probe - okra megy a reaper általában, akkor a mineralok közé is kell egy pylon, ami mellé leteszed őket + kell egy pylon, ami mellé a gw - t rakod, illetve kell forge is, a cannon - hoz.
Ha ezt összeadod csak a 2 pylon + forge + 1 cannon = 500 mineral . nekem 1 qw - m volt, és akkor készült az első zea, amikor megjelent az első reaper, mondjuk igaz, közel is volt nagyon a terran, de akkor max. annyit lehet tenni, hogy első pylon a mineralba, valahova a szélére forge, és úgy cannon, de akkor se gw, se egységed nincsen ... és ez is 400 mineral ...
ALG
Esély se volt stalker - re, még az első zea se jött ki
Majd lehet feltöltöm a repet este[ Szerkesztve ]
-
Alg
veterán
feltöltök egy tipikus ZvZ-t, erre szokták mondani hogy "back and forth action" elején szokásos ling baneling kombó, utána váltás roach-ra, szerintem ott nyertem meg hogy sikerült leszednem a queen-jét és lemaradt a gyártásban.
Előtte meg kikaptam egy diamondos terran-tól, semmi más nem volt neki csak reaper az elején (fogtam) pár hellion (fogtam) és utána egy nagy marine medevac push (nem volt banelingem -> insta lose)
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Ghoosty
őstag
Baromira nem useless, hogy tudod, hogy hol akar támadni, főleg, ha egy kisebb légi egység jön harassolni. Simán oda lehet küldeni idbőne a védelmet. Esetleg, ha látod, hogy pont körülötted ólálkodik egy óriási csapattal, akkor te is felkészülsz arra, hogy jönni fog, elfoglalod az előnyösebb pozíciót stb. Lerakod a tankokat, vagy épp elviszed valahonnan.
Mivel tudod, hogy pont jön, nyugodtabban küldhetsz egy kisebb harass csapatot a bázisára. Itt eléggé jól megmutatja magát, hogy az információ hatalom. -
Eagl3
veterán
Honnan tudok letölteni kimondottan profi replayeket?
Mert van pár oldalam, ahonnan töltöm őket, de nem tudom kiszűrni látatlanban, hogy melyik milyen... -
sith7
nagyúr
válasz goku_sama #9263 üzenetére
gondolod ...
mondjuk sokat piszmogtam a felderítéssel, mire mindháromhoz benéztem, mert elsőre rossz helyre küldtem a probe - t ... lehet ott dőlt el ... de ez akkor is k..rva gyors rush volt
Mikor 2 zea - val szoktak jönni, akkor általában már 3 van, de 2 tuti, és készül a 3. , néha a 4. is már ... azért volt meglepő a dolog
-
Alg
veterán
Aki akar látni egy besült bunker rush-t, az nézzen fel a replayekhez.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
CooLM@$TeR
tag
A Sensor Tower nem mutatja a láthatatlan egységeket, de így is iszonyat OP stuff. SC1-ben is ölni tudtunk volna érte.
-
sith7
nagyúr
Köszönöm a tippeket
-
rt06
veterán
mi az a "wp", amit eleg sokszor latni rep-ben a gg utan? well played?
szerk.: es mit valaszolt?
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
rt06
veterán
no, meglett a gold, silver 37-rol gold 49-re ugrottam ^^
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
oxox
addikt
felértem a csúcsra!!!!!
bronban leglábbis
2v2-ben első vagyok !!!! protoss power!!!! és ma nem is erőltettem a rusht....inkább gyakoroltam az egyebeket....Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
Alg
veterán
Jó kis ZvZ-ket toltunk ma, kösz srácok
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
kovsol
titán
én meg most toltam megint egy olyan random 3v3 -t hogy 4 ember dimondos volt, és egyiknek három dimond ligája is volt
fel is töltöm szerintem, bár engem eléggé kiszedtek game közepe fele, de azért jó volt és így is 4. lettem +44 pont befigyelt
2-3 silverről eddig 11-6 gold ra mentem fel, de már 3. dimondos csapatot vertük randommal, meg egy platinás szervezett teamet, szóval feldobhatna már platinába engem isMay the Force be with you!
-
FefeeX
veterán
Na megcsináltam, amit Darth Revan-nal nyomtam 2v2-t, az emlegetett, hogy rusholt le minket 2 protoss miközben mi is rusholtunk - tanulságos replay itt
és ilyen amikor nagyjából minden jól sül el
Valamint hasonló taktika 1v1 ladderben
[ Szerkesztve ]
-
rt06
veterán
nem tudom, visszatertunk-e ra, de megneztem unit tester-rel az immortal-t
nuke, yamato megoli, storm is belesebzi a 80-at, baneling viszont csak 10-et sebez rajta, azellen jomas: meg tudja valaki mondani, mert lehet, hogy mig ezustben voltam, nem kaptam csak 2-es palyakat, miota gold-ban vagyok, csak 4-esek jonnek (en meg szopok, mert nem ismerem meg azokat rendesen)
illetve ha veletlenul feljebb kerulnek, ad megnagyobb palyakat? mekkorakat?Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
oxox
addikt
ezt a logikát ha valaki megmagyarázza...
ugye első voltam tegnap este...ma reggel egy emberke beelőzött...mondom sebaj 2pontal vezet játszok egyet, és megint első leszek....buktam, maradtam második (a csapattárs egy zerg volt, és marinal lerusholták (alig élte túl) bunker+barakk rush....sebaj játszok még egyet...majdnem buktuk...a csapattársat nem zavarta semmi (én védtem az Ő bázisát is...csak gyüjtögetett), lényeg a lényeg valamilyen csoda folytán megnyertük, erre felrakott bronz másodikról, ezüst másodikra?!?!?!?!?!?!?!?!?!
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
ezüst első hely
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
-
hajsza
aktív tag
Az egyik hozzászólásomra Csuszi azt írta, hogy
"csak ha a srác fellépne silverbe a bronz pontjait átszámítaná ezüstbe fentebb goldba stb
mire ebből gyémánt pont lenne, saccra 30pontot sem érne.".
Én ebből arra következtettem, hogy felsőbb ligába lépve a pontszámok valahogyan át lesznek számolva.[ Szerkesztve ]
-
aDM|RaL^
őstag
1 hete nem ültem SC elé. Most a monitorom halt le. :/
http://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k
-
emmm
senior tag
Én majd ma fogok végre gép elé ülni.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Dreame A1 - por helyett a fű is jó
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- EAFC 25
- Elden Ring
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Nikon DSLR topik
- A GameMax háza egyedi csavarral lovagolja meg a mai trendeket
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Könyvajánló
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen