A Sony rendszerint nem igazán szokta megnevezni a készülékeiben található komponensek beszállítóit, ám egy Hongkongban megrendezett sajtókonferencia során az Xperia Z borítása kapcsán mégis kivételt tett. A Full-HD megjelenítővel szerelt csúcsmodell elő- és hátlapjáról eddig csak annyit lehetett tudni, hogy strapabíró üveggel védett, ám a rendezvény során az is került, hogy a két oldal más-más gyártó műhelyékből származik. Míg a hátlapot a Corning népszerű Gorilla Glass üvege borítja, addig a méretes megjelenítő védelméről a kevésbé ismert Dragontrail üvegborítás gondoskodik, mely többek között a strapabíró Xperia go védelmét is biztosítja.
Xperia Z – Dragontrail előlappal?
Azóta történt
-
Készül a vízálló Xperia ZR
Rövidesen egy újabb vízhatlan okostelefonnal bővítheti kínálatát a Sony, mely a jelenlegi csúcsmodellnél kisebb és ellenállóbb lesz.
Előzmények
-
Európában is kelendő az Xperia Z
A sikeres japán premiert követően Franciaországban is az első napon kiapadtak az Xperia Z készletek.
-
Xperia Z – csütörtöktől Európában
Az „Öreg Kontinensen” február 21-étől lesz elérhető a Sony Full-HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt okostelefonja.
-
Sony Xperia Z - a nagy varázsló
A Sony első Full HD felbontású okostelefonja Európában hamarosan piacra kerül, s ezzel megelőzi a konkurenciát.
-
Mobilarena TV: Sony Xperia Z
Mai adásunkban a Full HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt, IP57 szabvánnyal rendelkező Sony Xperia Z-ről esik szó.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Egyéni arckép 2. lépés: ARCKÉPSZERKESZTŐ
- BestBuy topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Huawei P20 Pro - profit csinál minden fotósból
- Meggyi001: Kuponok....
- Path of Exile 2
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Fujifilm X
- ldave: New Game Blitz - 2025
- További aktív témák...