Bennfentes információkra támaszkodó pletykák szerint az év végén debütálhat a szebb napokat is megélt finn gyártó első, 10 hüvelykes megjelenítővel szerelt internettáblája, mely természetesen a Microsoft új operációs rendszere köré épül majd. A készülék pontos műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ, de annyi már biztosra vehető, hogy a készülék a Nokia Booklet 3G laptop gyártójaként is ismert Compal Electronics műhelyében készülhet és a kezdeti megrendelés nagyjából kétszázezer darabot jelenthet. A jövevény létezését firtató kérdésekre a finn gyártó szóvivője csupán annyit válaszolt, hogy cége egyelőre sehol sem fejezte ki a táblagépek piacára történő belépésének szándékát.
Windows 8 táblagéppel készül a Nokia
Azóta történt
-
Google Chrome Metro felülettel
Hivatalos forrásból is megerősítést nyert a Windows 8 stílusához illeszkedő Chrome projekt létezése.
-
Acamar Transformer – netbook és internettábla
Teljes QWERTY gombsorral és kifordítható kijelzővel érkezik a Windows 7 alapokon nyugvó Acamar noteszgép.
-
Első fotón a Lumia Tab
Egy megkérdőjelezhető eredetiségű képen látott napvilágot a Nokia első Windows-alapú internettáblája.
-
Júniusra végleges formát ölt a Windows 8
Két hónappal a nyilvános béta változat kiadását követően júniusban már közel végleges formát ölt a Microsoft új operációs rendszere.
Előzmények
-
Nokia World 2012 – Helsinkiben
A korábbi hagyományoktól eltérően Finnországban kerül megrendezésre a Nokia legfontosabb rendezvénye.
-
Ilyen lehet a Nokia első táblagépe?
A jövő év második felében debütálhat a Windows 8-alapú Nokia internettábla.

Aktív témák
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- iPhone topik
- Kerékpársportok
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Microsoft Edge
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Az Apple bemutatta az iPhone 17-et
- Elektromos cigaretta 🔞
- Synology NAS
- További aktív témák...