Hosszabb videón is látható az asztali számítógépek és internettáblák számára is fejlesztett Windows 8 operációs rendszer Metro kezelőfelülete, mely alapkoncepciója a Windows Phone alapokon nyugvó mobiltelefonok felhasználóinak biztosan ismerős lehet. Az interaktív „csempék” köré épülő felület legtöbb beépített alkalmazása már közel végleges formát öltött, így az alant látható kisfilmen a levelezőrendszer, a naptár, az üzenetek, ismerősök és fotók kezelése, illetve a Facebook és Flickr integráció is bemutatásra kerül. A Microsoft reményei szerint a mélyen integrált közösségi szolgáltatásokkal érkező platform jövőre az ARM processzorok köré épített internettáblák piacából is jelentős szeletet hasíthat ki, hiszen a jelenleg elérhető Windows-alapú táblagépek a jóval nagyobb sebességű, ám ezzel együtt sokkal nagyobb fogyasztású és drágább Intel processzorok miatt nem lehettek igazán sikeresek.
Videón a Windows 8 Metro alkalmazások
Azóta történt
-
Windows 8 táblagépekkel készül a Dell
A Dell World 2011 alkalmával megerősítést nyertek a Windows 8-alapú táblagépekkel kapcsolatos pletykák.
-
xpPhone 2 – Windows 7 mobil 18 órányi beszélgetési idővel
Újabb Windows-alapú telefonnal rukkolt elő az ITG, mely a számos ráncfelvarrásnak köszönhetően extrém hosszú beszélgetési idővel bír.
-
Az Acer szerint nagy dobás a Windows 8
A tajvani gyártó szerint a táblagépek és az asztali számítógépek piacán is komoly sikerre számíthat a Microsoft új platformja.
Előzmények
-
Windows 8 táblagépek PC alkalmazások nélkül
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 8 alapokon nyugvó internettáblák csak az új Metro alkalmazások futtatására lesznek képesek.
-
Videón a Windows 8 érintőkijelzős felülete
A Microsoft hivatalosan is leleplezte az internettáblákra és számítógépekre szánt Windows 8 operációs rendszer érintőkijelzős kezelőfelületét.

Aktív témák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- LEGO klub
- Google Pixel 8 Pro - mestersége(s) az intelligencia
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen routert?
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...