Veletech: a szombati nap képekkel és videóval

Nagy örömünkre sokan voltak kíváncsiak a PlayIT-Veletech első napjára. A rengeteg látogató leginkább a virtuális valóságért, illetve a szimulátorokért állt szívesen sorba, de gyakorlatilag mindegyik standon sok volt az érdeklődő. Mi egész nap igyekeztünk meghozni azok kedvét is, akik esetleg még bizonytalanok voltak a kijövetelt illetően, így szép számmal születtek a rövidebb-hosszabb beszámolók a különböző helyszínekről.

Az ASUS standjain rengeteg érdekesség, kerékbe töltött számítógép, sőt még „nitrogénfüst” is szállt serényen. Holnap beszámolunk arról is, mi történt a Gigabyte tuning részlegén, sajnálhatja, aki nem látta személyesen, ahogy egyre emelkedik a feszültség.

Galéria! Galéria!
Galéria! [+]

A SimHouse is kitett magáért, összesen három helyszínen lehetett kipróbálni gépeiket, köztük a saját fejlesztésű, hidraulikával is megtámogatott három monitoros szörnyeteget működés közben. Rajtuk kívül is többfelé bukkantak fel szimulátorok, az autós vonal mellett a szobakerékpár és még a virtuális kajakozás is rendelkezésre állt.

A Samsung standján hullámvasútba ültették a merészeket, garantáltan egy életre szóló élmény lehetett. Hasonló és mégis teljesen más a Basiliskus 3D kiállítói tere, ahol 36 kamerával szkennelik az embereket. Azt sem fogja elfelejteni senki, hogyan készült belőle életében először színes, méretarányos hasonmás. Az LG csúcsmonitorokat villantott, a Modell & Hobby egymilliós quadrokopterrel cikázott, a legmenőbb hazai modderek pedig felvonultatták aktuális gépeiket. Ott volt ma, és ott lesz holnap is az embernagyságú XPower Loader, ami valami fantasztikus élőben, pedig a képeken sem mutat rosszul.

A telefonos kiállítók közül ma a Meizu, MyPhone, AllView, az LG, illetve a Microsoft standját jártuk körbe, holnap elmeséljük azt is, mit hozott a Huawei, vagy éppen a Sony. Az akciókamerák szerelmesei sem érezték magukat egyedül, az SJCAM standjáról is jelentkeztünk röviden. A D-Link és a QNAP az okosvilág felé kacsintgat és a hálózati adattárak terén is mutattak dolgokat, illetve bemerészkedtünk a kizárólag nagykorúaknak fenntartott szekcióba is.

Bár sok anyag született a mai napon, a kiállítás még számos érdekességet tartogat, melyek egy részéről a holnapi napon beszámolunk, az igazi élményt viszont azoknak tartogatjuk, akik kilátogatnak hozzánk a HUNGEXPO-ra. Vasárnap innen folytatjuk, reméljük találkozunk Veletech!

Hirdetés