Újabb három hónap haladékot kapott a Huawei

De közben további 46 olyan céget tettek fel az embargós listára, amely a kínai gyártóhoz köthető, ami ellen a Huawei menetrendszerűen tiltakozik

Augusztus 19-én lejárt az a 90 nap, amit a Huawei kapott haladékul, amikor május 19-én kipattant az amerikai-kínai kereskedelmi háború folyományaként a kínai gyártóval kapcsolatos balhé. Emlékeztetőül: az amerikai kormányzat a Huawei-t feltette az úgynevezett entitily listre, ami egy olyan embargós lista, amely megtiltja az amerikai cégeknek, hogy ezen a listán rajta levő cégekkel üzleti kapcsolatban álljanak. A Huawei számára ez óriási nehézséget jelent, mert tevékenysége során számos amerikai partnerre, illetve licenszre támaszkodik, amelyek nélkül a komplett okostelefonos üzletága veszélybe kerül.


[+]

Az intézkedést rögtön fel is függesztették 90 napra, ez járt le augusztus 19-én, ám a felfüggesztést újabb 90 napra kitolták, magyarán a Huawei továbbra is rajta van a listán, de egyelőre nem tilos üzleti kapcsolatot fenntartaniuk vele az amerikai cégeknek. A Huawei számára ez a továbbra is meglévő bizonytalanság elég kellemetlen, az értékesítési számok visszaestek, de a cég nyereségessége nem forog veszélyben, többek között azért, mert a bevételek jelentős hányada a kínai piacról érkezik. Mindazonáltal a Huawei-be vetett bizalom megcsappant, a gyártó számos partnere felfüggesztette a Huawei telefonok értékesítését és több üzleti partner is kihátrált a cég mögül, ám a Tokióbal rendezett G20 csúcs alkalmával a kínai és az amerikai elnök személyesen is találkozott. Ezt követően pedig Trump roppant baráti hangvételű és optimista nyilatkozatot tett a Huawei kapcsán, amely helyreállította a bizalmat, de konkrét intézkedések azóta sem történtek. Míg az idei év első negyedévében a Huawei 50%-os növekedést tudott felmutatni, ez a második negyedévre 8,3%-ra csappant.

Hirdetés

A november 19-ig kitolt újabb határidő azt jelenti, hogy a Huawei-jel való kereskedelmi riogatás még mindig elég jó fegyvernek tűnik a két ország közötti gazdasági csetepatéban, Kína számára ugyanis a Huawei gyakorlatilag az első számú kirakatcég, amely külföldön is sikeres, nem csak tartja a lépést a technológiai szektorban a versenytársakkal, hanem sokszor innovációban is eléjük tud kerülni. Ugyanakkor augusztus 19-én további 46 olyan céget tettek fel az embargós listára, amelyek valamiképpen a Huawei-hez köthetőek, Trump pedig azt nyilatkozta, hogy továbbra is nemzetbiztonsági kockázatként tekint a kínai gyártóra és nem akar velük semmilyen üzletet.

Huawei HQ Sencsenben
Huawei HQ Sencsenben [+]

A Huawei természetesen közleményben reagált a történtekre, amelyben úgy fogalmaznak, hogy ellenzik a döntést és egyértelműen politikai motivációk állnak mögötte. Mint fogalmaznak, ennek semmi köze a nemzetbiztonsághoz, illetve úgy ítélik meg, hogy az intézkedés sérti a szabadpiaci verseny alapelveit, valamint szerintük ez nem fogja elősegíteni abban az Egyesült Államokat, hogy vezető szerephez jussanak a technológiai piacon. Felszólítják az USA kormányát, hogy hagyjon fel a hónapok óta tartó igazságtalan eljárással és távolítsa el a Huawei-t az entity listről. Leszögezik, hogy mindez nem lesz számottevő hatással arra, hogy a Huawei arra törekedjen, hogy továbbra is a lehető legjobb minőségű termékeket és szolgáltatásokat biztosítsa fogyasztóinak világszerte.

Ren Zhengfei
Ren Zhengfei

Ennél sokkal keményebben fogalmazott a Huawei alapítója, Ren Zhengfei, aki a dolgozóknak küldött levelében azt írja, hogy most élet és halál kérdése, hogy mindenki a maximumot nyújtsa. Aki nem tudja ezt teljesíteni, annak csökkenteni fogják a fizetését és az állása is veszélybe kerül. Egyúttal kijelenti, hogy a Huawei tovább fog dolgozni azon, hogy minél kevésbé támaszkodjon külső beszállítókra és kifejezi meggyőződését, hogy a Huawei 3-5 éven belül teljesen átalakul és uralni fogja a világpiacot.

Előzmények

  • Mi lesz veled, Huawei?

    Egy hét alatt fordult a világ a legnagyobb kínai távközlési cég jövőjét illetően. Miért történt, mi történt, mi lesz ezután?

Hirdetés