Hirdetés

Új számozású Nokia telefonok jönnek

Április 8-án érkeznek hivatalosan az új Nokia okostelefonok, úgy fest, hogy az eddigi számozási rendszert egy új váltja.

A HMD-s Nokia korszak számozása meglehetősen egyszerűen követhető volt, minél magasabb volt az első számjegy a pont előtt, annál magasabb kategóriába szánták a terméket, a pont utáni szám pedig a termékvonal generációját jelentette. Volt, hogy ezek kicsit ugyan egymásba csúsztak, de azért azt lehetett mondani, hogy egy Nokia 5.4-ről, vagy egy 7.2-ről nagyjából látatlanban is el lehetett dönteni, hogy milyen képességű.

Hirdetés

A jelek szerint ez a következő termékbejelentés során (amire április 8-án kerül sor) megváltozni látszik. Egyelőre úgy tudni, hogy G10, X10 és X20 néven jönnek majd újdonságok, egyelőre a formatervről nemigen szivárgott ki semmi, de a termékek tudásáról már tudunk ezt-azt. A G10 egy belépő szintű masinának néz ki Helio P22-es chipsettel és 3 GB RAM-mal, a kijelző felbontása csak HD, mérete 6,32 inch a pletykák szerint. Kap hátulra egy 48 megapixeles főkamerát, valamint egy 5 megapixeles ultraszéles modult, a szoftver kapcsán pedig nem lesz változás: az Android One programban vesz részt továbbra is a HMD, tehát a vegytiszta zöld robotos rendszert fogjuk majd a G10-en is megtalálni.

Egyelőre ennyit tudunk az X20 külsejéről
Egyelőre ennyit tudunk az X20 külsejéről (forrás: GSMArena) [+]

A G10 nem tűnik egy kiemelkedő terméknek, de egy jó árazás nyilván segíthet a népszerűségében. Az X10 és az X20 viszont annyiból mindenképpen érdekesnek tűnik, hogy ezekbe a HMD már a Qualcomm Snapdragon 480-as chipsetét szánja, amely egy középkategóriás megoldás, ám 5G modemet is tartalmaz. Az X10-ről nem sokat tudni, az X20-at viszont hitelesítette az FCC, erről tehát már vannak adataink. 6,5 hüvelykes kijelzőt és jókora, kör alakú hátlapi kameraszigetet láthatunk majd rajta, az is sanszos, hogy 6 GB RAM-ot kap majd.

Úgy néz ki, hogy a HMD-nél arra jutottak, hogy az eddigi modellszámozás elfáradt, ezért szükséges egy új korszakot nyitni, ugyanakkor viszont már egy ideje nem láttunk a középkategóriánál magasabbra pozícionált Nokia telefont, a gyártó a jelek szerint a Nokia 9 PureView és a Nokia 8.3 5G kevéssé sikeres fogadtatása után inkább az alsóbb és a középső árszegmensre fókuszál. Az X10 és X20 modellek kapcsán már árakat is pletykálnak, 300 és 350 eurós árszint várható, ami az 5G-s vonalon mozogva nem tűnik különösen elrugaszkodottnak, de nyilván meg kell várni a hazai árképzés eredményét is.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Előzmények

Hirdetés