A szeptember 5-én kezdődő Nokia World rendezvény kapcsán már eddig is biztosnak tűnt, hogy a finn gyártó Windows Phone 8 készülékek bemutatására készül, ám a nemrég kiküldött meghívók alapján már biztosra vehető az új termékpaletta leleplezése. Pletykák szerint a finn cég legalább három új modell leleplezésére készül, melyek közül a középső modell 4,3 hüvelykes HD megjelenítőt kapott, míg a legkisebb sorszámú és egyben legolcsóbb változat valószínűleg továbbra is WVGA, azaz 480x800 képpontos megjelenítővel bír. A Symbian eladások drasztikus visszaesése után új készülék bemutatása gyakorlatilag elképzelhetetlennek tűnik, ám a Series 40 Full Touch alapokon nyugvó Asha termékpaletta további tagokkal is bővülhet. A finn rendezvény központi témája ezen túlmenően a navigáció és a helyfüggő szolgáltatások lehetnek, melyek részben a platform, részben a Bing Maps részeként lesznek elérhetőek.
Új Lumia modellek szeptember 5-én
Azóta történt
-
Olcsó Lenovo Windows 8 RT táblagép a láthatáron
Háromszáz dollár körül kezdhet a Lenovo legolcsóbb ARM processzor köré épülő Windows 8 RT táblagépe.
-
4,7 hüvelykes Nokia WP8 mobil a láthatáron
Az orosz Mobile-Review oldal szerint három, kellően erős Windows Phone 8 modellel készül a Nokia.
-
Szivárognak a Nokia új formatervei
A jövő héten kezdődő Nokia World 2012 előtt a finn gyártó már elkezdte levédetni a Windows Phone 8 készülékeinek formaterveit.
Előzmények
-
Fotón az egyik WP8 mobil üveg előlapja
A három hét múlva kezdődő Nokia World rendezvény előtt már felbukkannak az első hírmorzsák a Windows Phone 8 készülékekről.
-
WP blog: A Windows Phone a finneknél is a harmadik
A Windows Phone Finnországban a Nokia hazájában is le tudta nyomni a Symbiant
-
Fotón a Nokia WP8 mobilja?
Egy kínai közösségi oldalon bukkant fel egy új Windows Phone felületet futtató Nokia prototípus.
-
WP blog: Egy Nokia Lumia 800 az "űrben"
Egy Southamptoni Egyetemen munkálkodó honfitársunk gondolta úgy, hogy "kiterjeszti" az okostelefonok amúgy sem szűk repertoárját.