Új kijelzőtechnológiát mutatott be a TCL

A NXTPAPER nagyobb formátumú eszközök esetében lehet alternatíva alacsony fogyasztással, magas kontraszttal, színes, de papírszerű megjelenítéssel.

A TCL több terméket is bemutatott virtuálisan az idei CES-en, érkezett 5G-s okostelefon, a TCL 20 5G, ebből egy szerényebb képességű, 4G-s verzió, TCL 20 SE néven és TWS fülhallgató is. Illetve egy új kijelzőtechnológia, ami az hagyományos, háttérvilágítással rendelkező panelek és a passzív e-ink kijelzők tulajdonságait egyesíti. A NXTPAPER-t kifejezetten nagyobb formátumú eszközökhöz, például táblagépekhez tervezték, az e-tintához képest viszont magasabb képfrissítéssel és képkockaszámmal dolgozik, így alkalmas például videómegjelenítésre is. Meg persze színes.


[+]

A gyártó számításai szerint az e-tintához képest a NXTPAPER 25%-kal magasabb kontrasztarányt tud felmutatni, egy tipikus LCD-panelhez képest pedig akár 36%-kal vékonyabb, így sokkal légiesebb formatervet tesz lehetővé. A megjelenítési technológia elvileg több mint 65%-kal kevesebbet fogyaszt, ami sokkal jobb üzemidőt biztosít, mint egy hagyományos LCD kijelzővel szerelt eszköz. A TCL sajnos nem részletezte a technológia hátterét.

Az első eszköz, amiben ezt a megoldást fogják használni, a TCL NXTPAPER nevű, 8 hüvelykes, FHD felbontású táblagép lesz, 5500 mAh-s akkumulátorral, 5 megapixeles előlapi és 8 megapixeles hátlapi kamerával. Egyelőre a tabletről sincs több információnk, csak annyi, hogy valamikor áprilisban kerül piacra 4G-s és WiFi-only verzióban, 349 eurós nyitóáron, ami aktuális árfolyamon körülbelül 125 ezer forint.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Azóta történt

Hirdetés