Hirdetés
Tegnap a Nord 10R és a Nord CE 2 Lite mellett egy kisebb figyelmet kapó kütyüt is bemutatott a OnePlus, ez a Nord Buds TWS fülhallgató. A 3000 indiai rúpiás áron (14 ezer forintnak megfelelő összegért) piacra kerülő füles eddig a legolcsóbb TWS a OnePlustól. Fekete és fehér színekben rendelhető, egyelőre csak az indiai vásárlók számára, globális értékesítésről nem beszéltek.
A gyors párosításhoz és az EQ kezeléséhez kell a HeyMelody alkalmazás. [+]
A Nord Budsban a hangkeltésért 12,4 milliméteres titán meghajtók felelnek, támogatja az eszköz a Dolby Atmost. A társ alkalmazásból előre beállított EQ-profilok közül lehet választani, illetve van lehetőség egy sajátot is elkészíteni és elmenteni. A terméket beharangozó videó alapján vélhetően a basszusra megy rá a hangzás…
A cég állítása szerint 7 órán keresztül képesek folyamatos zenelejátszásra a fülesek (41 mAh-s akku fülesenként), a hordozóban pedig összesen 30 órányi zenelejátszásra elég energia van (480 mAh-s telep). A gyorstöltés itt is adott, 10 perc a tokban 5 órányi működési idővel vértezi fel a Budsokat, a tokot pedig USB-C-n keresztül lehet tölteni.
OnePlus Nord Buds fekete színben. [+]
A viszonylag hosszú üzemidő köszönhető annak, hogy nincs ANC, és a hívásokhoz is csak két mikrofont használ a fülhallgató. A kodektámogatás is fapados, ANC-re és SBC-re szorítkozik. A Google-féle gyors párosítás nem opció, de OnePlus telefonokkal vagy a HeyMelody alkalmazást letöltve van gyors csatlakoztatás. Bluetooth 5.2-n keresztül kommunikálnak a Nord Budsok, de multipont támogatás nincs. Van helyette egy Pro Gamer mód, ami 94 milliszekundumra csökkenti a késletetési időt.
Az in-ear kialakítású fülhallgatók 4,82 grammot nyomnak, és az IP55-ös szabvány szerint víz- és porállók, vagyis sem kisebb eső, sem izzadtság nem tehet kárt bennük.