Az idei év során a piac alsó-közép mezőnyében a 3,2, míg a felső-közép kategóriában az 5 megapixeles kamerák váltak alaptartozékká, de egy-egy kifejezetten fotózásra kiélezett ajánlatban 8 illetve 12 megapixeles szenzor is felbukkant már. A japán Toshiba szerint a „megapixel-háború” jövőre folytatódni fog, így érthető, hogy 2010 harmadik negyedévében már 14,6 megapixeles 1/2,3 hüvelykes CMOS szenzorok sorozatgyártására készül, melyek akár 40 százalékkal is hatékonyabban működhetnek majd, mint a cég korábbi modelljei. A 65 nanométeres csíkszélességgel gyártásra kerülő kamerák kihozatala havi szintén félmillió körül alakulhat, vagyis elsősorban a csúcskategóriás mobilok igényeit tudja majd kiszolgálni. A telefonok által készített fotók minősége azonban nem csak a szenzorokon múlik, hanem nagymértékben függ az alkalmazott optika és a képfeldolgozó algoritmusok minőségétől is.
Toshiba: 14,6 megapixeles szenzorok mobilokba
Azóta történt
-
Toshiba K01: QWERTY és 4,1 hüvelykes kijelző 12,9 milliméterben
Mindössze 12,9 milliméter vékony, 4,1 hüvelykes WVGA érintőkijelzővel és teljes billentyűzettel szerelt Windows Mobile 6.5 alapú készüléke mutatott be a Toshiba.
-
Toshiba: 128 GB belső memória mobilokba
Elsőként a Toshiba mutatott be egyetlen chipbe integrált 128 GB kapacitású beágyazott eMMC memóriát.
Előzmények
-
Toshiba Dynario: A metanol alapú üzemanyagcella
Nem épp apró, nem épp olcsó, de végre piacra kerül az első egyszerűen újratölthető metanol alapú üzemanyagcella.
-
Toshiba TG01: Újra bemutatkozott
A Toshiba ismét bemutatta TG01 készülékét, ám ezúttal Windows Mobile 6.5 alapokon.
-
OmniVision: Minőségi kamerák mobilokba
Az OmniVision mobilokba szánt kamerái nem a megapixelekre, hanem a minőségre mentek rá.
-
Toshiba Biblio e-könyvekhez
A Toshiba feliratváltó QWERTY gombsorral felszerelt könyvolvasója hagyományos TFT kijelzőt kapott.