Hirdetés

Törzsolvasói játék indul

Tavaly felhalmozódott bigyók lesznek a nyeremények, egész sok összegyűlt.

Legutóbb az Earfunnal közösen tudtunk levajazni egy nyereményjátékot, amely sokkal népszerűbb lett, mint azt vártuk, noha "csak" néhány headset volt a nyeremény. Nos, headsetből nálunk van egy csomó, szóval ezeket szépen bedobtuk a pakliba, hozzáadtunk egy nyomógombos Nokiát, egy órát és egy nagyon exkluzív ASUS ROG gördeszkát, úgyhogy összesen hét nyeremény keletkezett, plusz egy grátisz a kalaptipphez. A törzsolvasók pedig elvileg tudják, hogy mi az a kalaptipp.

Ez a játék remélhetőleg hasonlóan szórakoztató lesz, mint a legutóbbi, ahol végül 76-an maradtak a sorsolás előtt, ennyi olvasó tudta az összes helyes választ. Most is úgy raktuk össze a kérdéseket, hogy vélhetően csak a leginkább elszánt törzstagokban lesz meg a lelkesedés, hogy a végéig kitartsanak, lazán indulunk, aztán szépen elkezdenek majd nehezedni a feladatok, de ahogyan eddig is, úgy most is minden kérdésre meg lehet találni az egyértelmű és helyes megfejtést, ha valaki ügyesen keres és szegről-végről tisztában van azzal, hogy mikor, hol és nagyjából mit csináltunk.


[+]

Őszintén szólva ezeket a játékokat mi is szoktuk élvezni, főleg a kapcsolódó fórumtémában születnek roppant szórakoztató hozzászólások, ráadásul számos esetben úgy alkottuk meg a kérdéseket, hogy a közelmúlt számunkra szórakoztató eseményeire reflektáljanak, hátha sikerül felidézni egy-két emléket, vagy újraolvasni egy-egy jobban sikerült bejegyzést, esetleg újranézni egy korábbi videónkat. Kerek 20 kérdés lesz, tehát az utolsó feladvány január 26-án kerül ki, utána van 3 nap még mindent ellenőrizni és átgondolni, aztán zárjuk a januárt, amit ezzel a játékkal is próbálunk kevésbé unalmassá, borongóssá és szürkévé tenni.

Mindenkinek sok szerencsét, jó keresgélést, kellemes időtöltést és természetesen legalább egy kalapot kívánunk!

Hirdetés

Hirdetés