Tizen OS − csak jövőre

Az utóbbi időben több alkalommal is hallatott magáról a Z9005 Redwood, mely a Samsung első, Linux-alapú Tizen operációs rendszert futtató megoldása lesz. Az Intellel közösen fejlesztett platform eredetileg már idén debütált volna, ám a dél-koreai óriás kijelzőgyártó részlegének feje nemrég hivatalosan is megerősítette a premier késését. A részlegvezető hangsúlyozta, hogy a Samsung jelentős összeget invesztált a rendszerbe, mely elsőként egy telefon formájában lesz elérhető, de később más eszközben is felhasználásra kerül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés