Tizen mobilok már ősszel?

Hirdetés

A Symbian bukása óta az Android és az iOS szinte teljes egészében uralja az okostelefonok piacát, minimális teret hagyva csupán a Windows Phone és BlackBerry operációs rendszereknek. Ennek ellenére a Mozilla és az Ubuntu is kísérletezik a saját megoldásaival, mely mellett a Samsung az Intellel karöltve egy szintén Linux-alapú megoldáson dolgozik Tizen OS néven. JK Shin, a dél-koreai óriás nemrég kinevezett társ-vezérigazgatója a The Wall Street Journal számára megerősítette, hogy a projekt jól halad, így az első Tizen alapokon nyugvó okostelefon már a harmadik negyedévben piacra kerülhet. Pontos részletekről egyelőre nincs információ, de korábbi pletykák szerint a Galaxy S sorozat valamelyik tagja lehet a kiindulási hardver, míg más források Atom processzor használatát rebesgetik. A Linux-alapú platform mellett számos jelentős szolgáltató is letette a voksát, mely mellett a Fujitsu és a NEC is a támogatásuknak adtak hangot, igaz, az első Tizen-alapú készülékeket csak 2014-re ígérték.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés