Thorsten Heins, a Research In Motion vezérigazgatója a CBC Radio számára adott interjújában maximálisan cáfolta cége hanyatlását és azokat a vádakat is, hogy figyelmen kívül hagynák a piaci eseményeket. A cégvezető ugyanakkor elismerte, hogy az egyre kiélezettebb piaci verseny komoly kihívásokat jelent, mely leginkább az Egyesült Államokban érezteti negatív hatásait. Heins szerint azonban a jelenleg is zajló belső átszervezések és a jövőre debütáló BlackBerry 10 operációs rendszer révén a RIM újult erővel térhet vissza. Piaci elemzők szerint azonban a kanadai cég pozitív jövőképe közel sem ennyire egyértelmű, hiszen a vállalati ügyfelek számára a BlackBerry Enterprise Server alapú biztonságos levelezés és böngészés, illetve távmenedzsment ma már nem az egyetlen választható alternatíva. Az észak-amerikai régióban az Apple próbálkozásai is sikeresnek bizonyultak, ám a Windows Phone 8 a Research In Motion számára még ennél is veszélyesebb lehet, hiszen a Microsoft üzleti megoldásait, valamint a hardveres biztonsági modul és az egyesített fejlesztői platform előnyeit egyesítő rendszer várhatóan fél éves piaci előnnyel startolhat.
Azóta történt
-
Szolgáltatások árából is enged a RIM?
A kanadai gyártó pénzügyi helyzetét tovább gyengítheti az internetes szolgáltatásainak tervezett árvágása.
Hír 28
-
BlackBerry App World – túl a hárommilliárdon
Újabb komoly mérföldkőhöz ért a Research In Motion online alkalmazásboltja.
Hír 0
-
BlackBerry 10 – nem lesz több csúszás
A Research In Motion vezérigazgatója kizártnak tartja a jövőre érkező BlackBerry 10 modellek fejlesztésének további késését.
Hír 15
-
Videohívással bővül a BBM
A Research In Motion első embere a befektetőknek a BlackBerry 10 platform egy érdekes új szolgáltatásáról beszélt.
Hír 6
Előzmények
-
WP8 felé nyitna a RIM?
A Reuters értesülései szerint a Windows Phone 8 operációs rendszerre való áttérést fontolgatja a Research In Motion is.
Hír 76
-
Megrendült a BlackBerry felhasználók bizalma
A CrackBerry felmérése szerint a jelenlegi BlackBerry tulajdonosok több mint fele nem akar soha többé visszatérni a régi platformjához.
Hír 19
-
RIM – félmilliárd dolláros veszteség
A kanadai gyártó hatalmas veszteségről, csúszó fejlesztésekről és újabb ötezer fős leépítésről számolt be.
Hír 73
-
Feldarabolásra kerül a RIM?
A Morgan Stanley szerint jelen méretében nem élheti túl a piaci versenyt a kanadai gyártó.
Hír 51
Percről percre
gp Mi nehezítheti egy távoli sziget gyarmatosítását? Nem csak lelkiismeretünk és a helyi ellenállás, de egy lélekpestis nevű kór ugyanúgy, mint egy, a háttérben ébredező erő…
it A Honda visszalépett a Nissan-féle egyesülés ötletétől, most pedig a Foxconn mondja azt, hogy nem megvenni akarja az autógyártót.
it Az amerikai hadsereg számára nyújtott headsetprogramot az Anduril veszi át a Microsofttól.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Már javában teszteli a HAMR implementációját a Western Digital
ph A vállalat felgyorsította a fejlesztést, hogy minél hamarabb kínáljanak megfelelő HDD-ket.
Változik a CPU-k csomagolása az EU-ban
ph Új rendelet vonatkozik majd az AMD-re és az Intelre is, amelynek a két cég részben már megfelel.
PlayStation Plus 2025 Extra/Premium - A teljes februári lista
gp A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
Friss előzetesen a Split Fiction
gp A Hazelight Studios következő kooperatív játéka továbbra is remek alkotásnak tűnik.
Az Intel biztosági riportja szerint az Intel a legbiztonságosabb
ph A vállalat elintézte a Qualcommot, az AMD-t, az NVIDIA-t és az ARM-ot is.
Felfedezés a Gamer egerek világában: Az én egérkalandom.
lo Hogyan is kezdjem? A címből sejthető, hogy gamer egerekről szeretnék írni a saját tapasztalataimon keresztül. Rólam...
Szeptemberben érkezik a Borderlands 4
gp Ősszel folytatódik a széria, ránk pedig ismét milliónyi loot vár.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: A Fold5 egy év elteltével
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- Torrent meghívó kunyeráló
- 3D nyomtatás
- Kés topik
- Rendkívül ütőképesnek tűnik az újragondolt Apple tv
- Milyen program, ami...?
- Corel Draw topic
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- További aktív témák...