Tényleg visszatért a Nokia, csak nem ide

Tudtuk, hogy 2017-ben visszatér a Nokia az okostelefonok piacára, elmondták ők maguk is sokszor, miközben ez a Nokia már nagyon nem az a Nokia, de nyilván arra számítanak, hogy a vásárlók zömének ez oly mindegy, mint a használt operációs rendszer milyensége. A Nokia névvel most épp a HMD Global nevű csoportosulás rendelkezik, amelyben korábbi Nokia alkalmazottakat találunk, 2016-ban alapították és miután visszavették a Microsofttól a Nokia nevet máris nekiálltak előkészíteni a finn márka visszatérését.

A HMD Global és a Nokia, mint cég között nincs szoros kapcsolat, a Nokia delegál egy tagot a felügyelőbizottságba, illetve a HMD fizet a Nokiának a szabadalmak után. Ugyanakkor viszont látni kell, hogy a klasszikus Nokia okostelefonokból szinte semmi nem maradt meg, nincs saját gyár, nincs kutatás-fejlesztés (illetve ahhoz képest, ami volt, jelzésértékű csupán), nincs már Here, nincs Symbian, a PureView technológia is eltűnt. Ami viszont van, az egy komoly együttműködés a Foxconn FIH részlegével, magyarán a gyártás megoldott.

És ezen kívül pedig van szándék, illetve van most már egy új okostelefon is, amelynek a neve Nokia 6. Csak így, semmi marketinges himi-humi, könnyen megjegyezhető, egyszerű. A helyzet az, hogy a telefonra is ugyanez mondható el, csak ez első blikkre inkább könnyen felejthető, noha a HMD szerint új mércét állítanak fel a készülék kidolgozási minőségét illetően. A ház alumínium (és 55 percig készül egy tömbnyi nyersanyagból indulva), kétféle, 10 órán át tartó anodizáláson esik át (ez egy elektrolitikus felületkezelési eljárás, ami arra szolgál, hogy növeljék a fém felületén a természetes oxidréteg vastagságát), aztán még ötször le is csiszolják, hogy utána le lehessen írni mindenféle sajtóközleményekben, hogy a legmagasabb minőségű készülékház az eredmény. És persze azt is, hogy mennyire a felhasználói igények figyelembe vételével készült és mennyire időtálló és prémium.

Ezt egy ideig a saját tapasztalatainkkal nem fogjuk tudni cáfolni, vagy épp alátámasztani, mivel a Nokia 6 kifejezetten a kínai piacra készült. A HMD nem is titkolja: 532 millió okostelefon felhasználó van Kínában, ami 593 millióra fog nőni 2017-ben, ebből a csekély 60 milliós növekedésből szeretnék kihasítani a maguk részét. A Nokia név pedig Kínában is jól cseng. Hardveresen viszont nem egy nagy eresztés, kapott egy 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású, IPS panelt, egy Snapdragon 430-as chipsetet (azért ez inkább középkategóriás) és 4 GB RAM-ot, ami viszont elég. A belső tárhely 64 GB, a rendszer már a 7.0-s Android, a multimédiára viszont rámentek, állítólag 6 dB-vel hangosabb a Nokia 6, mint a konkurens modellek, a minőséget pedig a Dolby Atmos szavatolja. Az előlapra 8, a hátlapra 16 megapixeles kamerát szereltek, utóbbi PDAF-et használ a fókuszáláshoz.

1700 yüant kérnek el a Nokia 6-ért Kínában, ami körülbelül 70 ezer forintnak felel meg, áfa és egyéb terhek nélkül. Magyarán itthon ez pont a 100 ezer forintos határon mozogna egy hivatalos forgalmazás esetén, ami viszont a hardvert ismerve némiképp túlzó, a Xiaomi Redmi 4 például nagyon hasonló hardverrel jön 60 ezer forint körüli áron, bár kétségtelen, hogy még ennyi év kihagyás után is egy Nokia ismertebb név. Talán még Kínában is.

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia N1 - tizenkét szűk nap

    A Nokia gondolt egy kövéret, és bár mobileszközparkjától megszabadult, tudását a Foxconnal karöltve egy nyolchüvelykes androidos táblagép formájában kamatoztatja.

Hirdetés