Hirdetés
Nem mondható rózsásnak a HTC anyagi helyzete: az első negyedévben a harmadára csökkent a gyártó árbevétele a 2015-ös kezdéshez viszonyítva, és egyelőre azt sem hallani, hogy sorok kígyóznának a HTC 10 vagy a Vive megvásárlásáért. A HTC már egy ideje próbál úrrá lenni az egyre rosszabbra forduló gazdasági mutatókon, éppen ezért az egyik alapító, a 2004 óta a vezérigazgatói székben ülő Peter Chou tavaly az innovációért felelős Future Development Lap vezetője lett, míg a helyét a másik alapító, Cher Wang üzletasszony vette át.
Ismerős látvány: egy új HTC mobil Peter Chou kezében (forrás: DigitalTrends) [+]
A gyártó most arról számolt be közleményében, hogy Mr. Chou végleg elhagyta a HTC-t, amelynek 19 évig volt a tagja. Tajvan egyik legismertebb technológiai alakja (aki egyébként burmai születésű), 1997-ben alapította meg Wanggal a HTC-t, és az évek folyamán rengeteg bemutatón az ő kezében lehetett megpillantani egy-egy gyártói újdonságot. A HTC éppen ezért sokáig egybeforrt az ő nevével és arcával, múlt szeptember óta viszont már csak tanácsadóként tevékenykedett, ugyanis a Digital Domain vizuális stúdió elnöke lett. Ez utóbbi az olyan filmek számítógépes effektjeiért felel, mint az X-Men: Apokalipszis vagy a Deadpool, úgyhogy nem kell Mr. Chout attól félteni, hogy tudása kiaknázatlan marad. A HTC viszont újabb veszteséget kénytelen elkönyvelni, talán az anyagiaknál is komolyabbat.