A Sony és az Ericsson 2001-ben a telefonos részlegek egyesítése mellett döntött, melynek első szülöttje – a korábban Ericsson T68 néven megismert – T68i lett. A két cég közös stratégiája hosszú ideig igen előremutatónak tűnt, ám a Memory Stick formátumához való makacs ragaszkodást és a szabványos microUSB és 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetektől való elzárkózást végül már nem tudta ellensúlyozni a Walkman és a Cyber-shot márkanevek ereje. Az iPhone által okozott piaci sokkot a cég ugyan kiheverni látszik, ám a The Wall Street Journal értesülései szerint a japán óriás egyáltalán nem elégedett az elmúlt évtized eredményeivel, éppen ezért az Ericsson felének megvásárlását tervezi. Az oldal szerint a Sony nagyjából 1,3 és 1,7 milliárd dollár közötti összegért vásárolhatja meg a kapcsolódó szabadalmakkal együtt, melyet követően az internettáblák és a telefonok is házon belül készülhetnek. A pletykákat egyelőre sem a Sony, sem az Ericsson, sem pedig a Sony Ericsson nem erősítette meg.
Hirdetés
Sony Ericsson – Ericsson nélkül?

A The Wall Streat Journal értesülései szerint hamarosan a Sony kezébe kerülhet a teljes Sony Ericsson.
Azóta történt
-
A Sony kezében a Sony Ericsson
Egy évtizeddel a Sony Ericsson alapítását követően hivatalosan is a Sony kezébe kerül a teljes cég.
-
Sajtófotón az Xperia 2 és a Nozomi?
Hivatalosnak tűnő képeken is látható a Sony Ericsson januárban debütáló két új okostelefonja.
-
Kivásárolhatja az Ericssont a Sony
Az Európai Unió jóváhagyta a Sony számára a közös leányvállalatból az Ericsson kivásárlását.
-
A Sony kezébe került a Sony Ericsson
Mostantól Sony Mobile Communications néven folytatja tovább működését a Sony Ericsson.
Előzmények
-
SE blog: Sony Ericsson válaszol (1. rész)
Nem kellett sokat várni az olvasóink által feltett kérdések megválaszolására, ráadásul rengeteg hasznos információhoz juthattunk hozzá.
-
Sony Walkman Z: Tegra 2 és Android
Kétmagos processzor köré épülő, Android alapokon nyugvó médialejátszóval rukkolt elő a Sony.
-
Sony S és P – további részletek
Európában már ebben a hónapban piacra kerül a Sony S, melyet novemberben követ majd az összehajtható Sony P.
-
SE blog: Mi volt a Sony Ericsson előtt? A Sony.
Ebben a bejegyzésben a Sony mobilos történelmét nézzük meg. Rövidebb, mint az Ericssoné, de van annyira érdekes.