Hirdetés

SINTEF: Optika az emberi szem mintájára

Az egyre kisebb és egyre vékonyabb telefonokban a megfelelő minőségű autofókuszos kamerák elhelyezése nem egyszerű feladat. A hagyományos, több tagú lencserendszerek nem csak sok helyet foglalnak, de a mozgatásuk viszonylag sok energiát igényel, ráadásul a fókuszálási folyamat zaja a videofelvételekben is visszaköszönhet. A Nokia éppen ezért sok esetben az EDOF modulok használata mellett döntött, melyek kicsik, zajtalanok és mozgó alkatrészektől mentesek, ráadásul képminőség terén felveszik a versenyt számos autófókuszos megoldással is, de sajnos fél méternél közelebb felvételek készítésére alkalmatlanok.

Dag Wang és a SINTEF csapata azonban bebizonyította, hogy létezik ennél jobb megoldás is, méghozzá az emberi szem működésén alapuló „szendvics-optika”. Az új megoldás kutatása 2005-ben Oslóban vette kezdetét, melyhez egy évvel később a norvég PoLight is csatlakozott. A több mint hat éves projekt végeredménye az idén a Mobile World Congress alkalmával került bemutatásra. Az új optika rendkívül vékony üvegrétegekből, speciális polimerből, tökéletesen átlátszó zseléből és hajlékony fémötvözetből álló szendvicsszerkezet, melynek felületi görbülete minimális energia befektetésével változtatható. Jon Ulvenson, a PoLight vezérigazgatója szerint a legnagyobb telefongyártókkal a megállapodás még az éve vége előtt megszülethet, így rövidesen piacra kerülhet a zajtalan és kompakt optika.

Azóta történt

Előzmények

  • Huawei Honor: HDR kamera és gigászi akkumulátor

    Képalkotás és üzemidő terén is előremutatónak ígérkezik a Huawei 1,4 GHz-es processzorral felvértezett okostelefonja.

Hirdetés