Hirdetés

Series 60 okostelefonok szélesebb vásárlóközönségnek

Olli-Pekka Kallasvuo elnök-vezérigazgató és Rick Simonson pénzügyi igazgató a 2008-as eredmények kiértékelése során az idei év termékstratégiájával kapcsolatban is elárult néhány részletet. A finn óriás tovább kívánja növelni a Symbian Series 60 mobilok piacát, mely az egyre alacsonyabb árszegmensek felé való nyitáson túl szolgáltatások frontján történő komoly fejlődést is jelent. A Nokia idén a Series 60 alapú modellek fejlesztésére többet fordít majd, mint a Series 40 alapú hagyományos telefonokra, de az OVI szolgáltatások is tovább fejlődnek. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy néhány okostelefon a tervezettnél sokkal jobban fogyott, mely egyértelműen jelzi, hogy a fejlődés jó úton halad, valamint az 5800 XpressMusic említésével arra is kitért, hogy az okostelefon nem jelent együtt a felsőbb árkategóriával. A Olli-Pekka Kallasvuo hangsúlyozta, hogy az olcsóbb árszegmensek felé való nyitás nem csupán pénz kérdése, hanem különböző vásárlórétegek miatt másfajta szolgáltatások, újabb termékkategóriák iránti igényt is jelent. Rick Simonson hangsúlyozta, hogy a Nokia 5800 csak a jéghegy csúcsa, idén ugyanis a Nokia okostelefonok hatalmas változáson esnek át. Olli-Pekka Kallasvuo a változásokkal kapcsolatban annyit árult el, hogy a sikerhez a hardver már kevés, ahhoz ugyanis kiemelkedő szolgáltatásokra és megfelelő összhangra van szükség, mely révén újradefiniálható az okostelefonok fogalma. A Nokia tehát alacsonyabb árszegmensben, újradefiniált szolgáltatásokkal is terjeszkedni fog idén, mely fontos lépés az üzleti ajánlatok terén erős RIM és Windows Mobile ajánlatokkal szemben, a felsőkategóriás Apple iPhone, és a piac számos szegletében terjeszkedésre vágyó Google Android alapú megoldásokkal szemben.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés