Stan Shih, az Acer alapítója hivatalosan is cáfolta az okostelefonok és internettáblák piacáról való kivonulásokkal kapcsolatos pletykákat, ugyanakkor megerősítette, hogy az eladások messze alulmúlták az előzetes várakozásokat. A DigiTimes korábbi állításara reagálva a tajvani cég vezetője cáfolta a divíziók leépítésével és az elbocsátásokkal kapcsolatos híreszteléseket is, ugyanis a telefonok és táblagépek piaca túlságosan is sok lehetőséget tartogat. Az Acer tehát 2012-ben is jelen lesz a mobil eszközök piacán, méghozzá Google és Microsoft platformok köré épülő megoldásokkal egyaránt.

