A Bloomberg értesülései szerint a szeptember 5-én kezdődő Nokia World rendezvénysorozat alkalmával debütálnak a finn gyártó Windows Phone 8 termékpalettájának első fecskéi, mely alkalomból a Microsoft is újabb részleteket árul majd el az október 26-án debütáló platformjáról. A megújuló Lumia sorozatról egyelőre nincs túl sok információ, de a HD felbontású kijelző és a kétmagos Qualcomm Snapdragon S4 Plus processzorok jelenléte már biztos pontot jelent. A pletykákra egyébként a gyártó részvényei is jól reagálnak, hiszen a július 17-ei, 18 éves mélyponthoz képest tegnap 50 százalékkal magasabban, 2,51 dolláron zártak. Ez persze továbbra is csak a töredéke a 2000-es év közepén jegyzett 58 dollár feletti árfolyamokhoz képest, ám a pozitív trend mindenképpen bizalomra adhat okot a befektetőknek. A Nokia vezetői több alkalommal is megerősítették már a PureView és a Lumia vonalak „keresztezését”, de egyelőre nem tudni, hogy az első, fotózásra kiélezett Windows Phone 8 mobil már a jövő hónapban leleplezésre kerül-e.
Pletykák erősítik a Nokia részvényeit
Azóta történt
-
A Digia veszi át a Qt fejlesztését
A Qt keretrendszer fejlesztésének teljes átvételével a Digia célja az Android, iOS és Windows 8 platformok mielõbbi támogatása.
-
Az EA stratégiájának fontos eleme a WP8
Az EA Games is komoly lehetőséget lát a Microsoft rövidesen érkező új telefonos operációs rendszerében.
-
Fotón az egyik WP8 mobil üveg előlapja
A három hét múlva kezdődő Nokia World rendezvény előtt már felbukkannak az első hírmorzsák a Windows Phone 8 készülékekről.
-
Nokia Phi – 21 megapixeles kamerával?
Várhatóan 21 megapixeles kamerával érkezik a finn gyártó első Lumia PureView okostelefonja.
Előzmények
-
Fotón a Nokia WP8 mobilja?
Egy kínai közösségi oldalon bukkant fel egy új Windows Phone felületet futtató Nokia prototípus.
-
WP8 duóval készül a Nokia
Szeptember 5-én kerülhet leleplezésre a finn gyártó első két Windows Phone 8 alapokon nyugvó okostelefonja.
-
Nokia Transport – végleges változatban
A számos tesztváltozatot követően immáron végleges pompájában is elérhető a finn gyártó tömegközlekedési útvonal tervezője.
-
Nokia 808 PureView - kamerás béta
A legkomolyabb kamerás telefon, ami csak létezik, ám egyelőre egy tetszhalott platformon él csupán. A PureView technológia előtt viszont le a kalappal.