A Samsung januárban mutatta be a Galaxy S4 éjfeketébe csomagolt kiadását, melynek a színétől és a bőrhatású hátlapjától eltekintve mindenben megegyezik az eredeti modellel. A készülék furcsa módon piaconként jelentősen eltérő áron került a boltok polcaira, hiszen míg a brit Phone 4U 499,98 fontért, vagyis 188 000 forintért vette fel kínálatába, addig Németországban már 399 euróért, vagyis nagyjából 125 000 forintért is beszerezhető. A jelentős árkülönbség miatt a Galaxy S4 Black Edition az Egyesült Királyságban valószínűleg nem lesz túl sikeres, hiszen mindössze 100 fonttal drágábban már a Galaxy S5-höz is hozzájuthatnak az érdeklődők.
Piacon a Galaxy S4 Black Edition

Az Egyesült Királyságban ötszáz fontos áron debütált a Samsung tavalyi S-szériás modelljének bőrhatású hátlappal szerelt kiadása.
Azóta történt
-
S4 Mini Black Edition – frissítve
A Galaxy S4 Mini éjfekete kiadása számára vált elsőként elérhetővé az Android 4.4.2 KitKat szoftverfrissítés.
Előzmények
-
Galaxy blog: Extrák a Galaxy S5 mellé
Számos előfizetés és kedvezmény jár a Samsung új csúcsmodelljéhez.
-
Készül a Galaxy S5 Mini
A Zauba import katalógusában felbukkant SM-G870 lehet a Samsung idei S-szériás csúcsmodelljének kisebbik kiadása.
-
Drágán kezd a Galaxy S5
A vártnál magasabb áron startol Európában a Samsung idei S-szériás csúcsmobilja.
-
Galaxy S5 és az árerózió
A Samsung csúcsmodelljének drasztikus áresésével számol az egyik legnépszerűbb árkereső.
Total AI
Aktív témák
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- iPhone topik
- Túra és kirándulás topic
- Milyen okostelefont vegyek?
- OLED TV topic
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Milyen monitort vegyek?
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...