Hirdetés

OnePlus One – 2,5 GHz-es processzorral

Pete Lau, az Oppo egykori alelnöke tavaly decemberben saját cég alapítása mellett döntött, mely a kissé megtévesztő OnePlus nevet viseli. Ennél zavaróbb már csak az első készülék neve lesz, mely a HTC csúcsmodelljével azonos „One” nevet viselheti. A megkérdőjelezhető névválasztás ellenére maga a jövevény igen érdekesnek tűnik, hiszen az Xperia Z2 és a Find 7 után a piac harmadik megoldásaként kínál majd Snapdragon 801 processzort 3 GB operatív memória társaságában.

A semmiből feltűnt gyártó azonban úgy tűnik, hogy semmit sem szeretne a véletlenre bízni, így a Samsunggal ellentétben a Qualcomm elérhető legerősebb, 2,5 GHz-es órajelen futó MSM8974AC processzorát választotta készülékéhez, melyben az Adreno 330 grafikus gyorsító is 578 MHz-re emelt órajelen fut. Az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző és a Sony műhelyéből származó 13 megapixeles kamera energiaéhségét egy 3100 mAh kapacitású akkumulátor fogja csillapítani. Az április 23-án hivatalosan is bemutatásra kerülő OnePlus One várható ára egyelőre nem ismert.

Azóta történt

  • OnePlus One – „kicsomagolva”

    A Cyanogen alapítójával fémjelzett beharangozóval rukkolt elő az Oppo korábbi alelnöke által alapított vállalat.

  • 16 országban debütál a OnePlus One

    Európa, Észak-Amerika és Ázsia kulcsfontosságú piacain egyszerre debütál a OnePlus nyomott áron érkező csúcsmobilja.

  • Újabb képeken a OnePlus One

    A mérsékelt árfekvésű csúcsmodell mellet a számos különböző anyagból építkező tok látványterve is napvilágra került.

  • OnePlus One – 269 eurótól

    Méretes Full HD kijelzővel, sztereó JBL kihangosítóval, f/2 fényerejű optikával felvértezett Sony kamerával és Android 4.4 KitKat alapokból építkező CyanogenMod 11S operációs rendszerrel érkezik a OnePlus megnéziumba burkolt prémium készüléke.

Előzmények

  • Oppo Find 5 - nem csak a nagyok tudnak

    Messziről jött telefon azt mond, amit akar. De az Oppo Find 5 jól mondja: nem csak a nagy márkák képesek csúcsmodellt készíteni, ráadásul a szoftver is ugyanolyan fontos, mint a vas.

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.

Hirdetés