A barcelonai Mobile World Congress során leleplezett Lumia 610 még csak az első lépés lehet a Nokia számára a legolcsóbb okostelefonok piacának megszerzésében, hiszen a nettó 189 eurós jövevényt hamarosan még olcsóbb ajánlatok követhetik. Niklas Savander, a finn gyártó műszaki főigazgatója a Pocket-lint számára megerősítette, hogy cége a 100 eurós árszegmensben is ringbe száll majd a legolcsóbb Android-alapú ajánlatok ellenében is, hiszen ezen modellek jelentik az okostelefonokkal ismerkedni vágyók első választásait. A „Lumia-élmény” alsóbb mezőnybe történő pozicionálása persze nem egyszerű feladat, hiszen az operációs rendszer előírásai miatt a processzoron, a memórián és a megjelenítőn sem lehet igazán spórolni, miközben a korlátlan navigáció eltávolítása a Nokia hosszútávú stratégiai érdekeivel ütközne.
Olcsóbb Lumia modelleket akar a Nokia
Azóta történt
-
Kamerák előtt a Lumia 719
Újabb kémfotón is látható a Nokia Windows Phone termékcsaládjának régóta pletykált felső-középosztálybeli tagja.
Előzmények
-
MWC2012: olcsó Lumiával támad a Nokia
A Nokia sajtótájékoztatóján egy újabb taggal gyarapodott a finn gyártó WP7-es palettája, amely a kedvező árával hívja fel magára a figyelmet.
-
Nokia Lumia 710 - a leváltó
A csúcsgép után a kedvezőbb árfekvésű, Windows alapokra építkező Nokia járt nálunk. Sikeres lehet, jól árazták.
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.

Aktív témák
- Autós topik
- Formula-1
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- World of Tanks - MMO
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Íme az új Android Auto!
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Emulátorok
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- További aktív témák...