Október 6-án jönnek az új Nokia modellek

Az előzetes alapján hagyományos mobiltelefon, okostelefon és táblagép is érkezik két hét múlva.

Hirdetés

Több új Nokia készüléket is várunk, köztük a gyártó legolcsóbb 5G-s ajánlatát és hosszú idő után ismét egy táblagépet, az előzetes alapján viszont úgy tűnik, hagyományos kialakítású, nyomógombos mobilra is számíthatunk. Nagyon reméljük, hogy ezúttal kihagyják valamelyik emblematikus régi készülék emlékének meggyalázását és csak simán bemutatnak egy lehetőleg 4G-s, telefonálásra szánt apróságot megfelelő nyomógombkialakítással.

Az okostelefonos vonalon okozhat némi zavart az erőben az új Nokia G50 5G, nem az első modell lesz, amelyik ugyanazt a nevezéktant alkalmazza, mint a Motorola, de mivel mindkét gyártó ezeket a jelzeteket használja, nem tudunk mást tenni, csak figyelni, hogy ne keverjük össze őket. Mondjuk nem lenne kötelező ugyanazokat a számokat is használni, de mindegy.

A Nokia G50 5G a gyártó legolcsóbb 5G-s ajánlataként mutatkozhat be Snapdragon 480-as szettel (ami történetesen ugyanaz, mint a Moto-féle G50-ben), a táblagép pedig T20 néven érkezhet az első tabletként a gyártó kínálatában 2015 óta. A specifikációról nem sokat tudunk, de feltehetően egy 10 hüvelyk körüli eszköz lesz Unisoc rendszerchippel, 4G-képes és csak WiFi-s változatban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • A G50 lehet a legolcsóbb 5G-s Nokia

    A Motorola is ugyanígy hívja a saját modelljét, de ez persze csak véletlen egybeesés lehet. Újabb adag Snapdragon 480 chip érkezhet a HMD-hez.

  • Nokia táblagépek a láthatáron

    A HMD új termékstratégiája kibővített termékpalettát is jelent, a strapamobil után jöhetnek a tabletek is.

  • Befutott a Moto G50 is

    A Moto G50 technikailag egy Moto G30, csak 5G-s szettel és kevesebb kamerával. De valószínűleg a 8 MP ultraszéles nem sokaknak fog hiányozni.

Hirdetés