Push To Talk szolgáltatás költözik az Androidba

  • (f)
  • (p)
Írta: Bog | 2013-05-30 18:43 | Forrás: Mobilarena

A PTTSystems átköltöztette a korabeli Nokia készülékekről ismert szolgáltatást okostelefonokra, s egyúttal modernizálta is azt.

A PTTSystems mai sajtótájékoztatóján mutatta be azt a megoldást, ami a Push-To-Talk szolgáltatás továbbfejlesztésének tekinthető, s immáron okostelefonokon is működik. Az Android platformra megírt szoftver olyan hasznos funkcióval bővíti a készülékek tudását, ami kiválthatja az URH és a Tetra rendszereket is, főleg kisvállalati környezetben, de a cég képes speciális igényeknek is megfelelni, első partnereik között a Volánbusz is megtalálható.

A megoldás lényege, hogy mivel az okostelefonokban egyébként is van GPS és internetkapcsolat, ezért viszonylag kézenfekvő, hogy alkalmassá lehet őket tenni nem csak csoportos hangüzenet küldésére és fogadására, hanem lokalizációs szolgáltatásokra is. A felhasználói kliens állandóan fut a készüléken (ezzel 10-15%-kal megnövelve az akkumulátoros igénybevételt), és létezik egy diszpécser kliens is, ahol nyomon lehet követni a felhasználók tartózkodási helyét és indíthatóak csoportos hang és szöveges üzenetek.

Mivel az AMR tömörítés egy 30 másodperces hangüzenetet 120-150 KB-ban megold, ezért a csoportos hangüzenetet akár GPRS hálózatot használva is át tudja adni a rendszer. A fogadó oldalon nem kell semmit megnyomni, automatikusan, kihangosítva hallatszik a szöveg, akárcsak egy URH megoldás kapcsán. A Push To Talk előnye, hogy országos szinten működik, nincs átjátszókhoz kötve, ezért nem véletlen, hogy elsősorban logisztikai, fuvarszervezéssel foglalkozó vállalkozások érdeklődésére számít a PTTSystems.

A rendszer működéséhez elengedhetetlen az internetkapcsolat, de a felhasználó dönthet úgy, hogy csak a Push-To-Talk számára engedélyezi az adatátvitelt, ehhez a mobilszolgáltató általában tud biztosítani specifikus APN-t. A kliens szoftver tud olyan módon is működni, hogy az összes többi telefonfunkció fölé kerül, s csak ez érhető el a telefon bekapcsolását követően, így elkerülhető, hogy mondjuk egy buszvezető menet közben Angry Birdsöt nyomkodjon.

A diszpécser kliensen keresztül nem csak hang, hanem szöveges üzenet is továbbítható, illetve létezik egy teljes képernyős térképes mód, ahonnan szintén kiválasztható egy felhasználó, s neki azonnal lehet privát csatornán utasításokat adni. Ez kisebb taxiscégek számára lehet kézenfekvő megoldás, de több polgárőrság is érdeklődik. A szolgáltatás havidíjas, jelenleg nettó 3500 forintért vehető igénybe kliensenként, az internetkapcsolatot a felhasználónak kell biztosítania. A PTT Systems szerint a rendszer szinte minden jelenleg ismert és használt lokalizációs és diszpécser megoldással összeépíthető, természetesen ilyenkor egyedi díjszabást kalkulálnak, főleg annak függvényben, hogy hány darab kliensre lenne szükség. Bár konkrétumok nem hangzottak el, a cég képviselője utalt arra, hogy nagyobb állami vállalatokkal is körvonalazódik együttműködés, ilyen lehet például a BKK.