Richard Yu, a Huawei vezetője az Engadget számára cége idei terveiről beszélt, melyek között természetesen számos izgalmas ajánlat is szerepelni fog. Először is a Cortex-A15 alapokon nyugvó Samsung Exynos 5 Octa nem lesz hosszú ideig a piac egyetlen nyolcmagos ajánlata, hiszen 2013 második felében a kínai cég is előrukkol majd a saját megoldásával, melyet továbbra is a TSMC készíthet. A HiSilicon K3V3 vagy valamelyik utódjának pontos műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ, de vélhetően ez is az ARM big.LITTLE technológiájából építkezik, vagyis a négy nagy sebességű mag mellé négy alacsony fogyasztású mag tartozhat. Yu arra is rámutatott, hogy cége továbbra is folytatni kívánja az okostelefonok karcsúsítási versenyét, így a P-sorozatú készülékei az Alcatel One Touch Idol Ultra 6,45 milliméteres vastagságánál is kecsesebbek lesznek.
Nyolcmagos processzorral készül a Huawei
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Huawei
Azóta történt
-
Huawei G520 – filléres négymagos
Szélsebes MediaTek processzor köré épülő, mérsékelt árfekvésű Android-alapú okostelefonnal bővítette kínálatát a China Mobile.
-
Karcsú WP8 mobillal készül a Huawei
Mindössze 7,7 milliméter vastag lehet a Huawei Windows Phone 8 alapokon nyugvó okostelefonja.
-
Exynos 5 Octa – további részletek
ARM Mali helyett PowerVR grafikus gyorsítóval érkezik a Samsung nyolcmagos mobilprocesszora.
-
Huawei Ascend G510 – Európában is
Várhatóan kétszáz euró alatti áron debütálhat a Huawei középkategóriás kétmagos okostelefonja.
Előzmények
-
Exynos 5 Octa – az első nyolcmagos
Négy szélsebes Cortex-A15 és ugyanannyi alacsony fogyasztású Cortex-A7 maggal érkezik a Samsung legújabb mobil processzora.
-
Huawei Ascend Mate 6,1 inches kijelzővel
Kinek nagyobb? Kijelzőméretben most a Huawei vezet, kérdés, hogy a piac mit szól majd.
-
A világ legkisebb USB modemje is bemutatkozott
A Huawei a CES alkalmával nem csak telefonokban erősít, hanem hálózati eszközök kapcsán is.
-
Színpadon az Ascend D2
A Huawei új csúcsgépe IP54 minősítésű csepp- és porálló borítást, 3000 mAh kapacitású akkumulátort, FullHD felbontású kijelzőt és saját gyártmányú négymagos processzort kapott.