A korábbi pletykák után a finn óriás hivatalosan is bemutatta a számára készített Polar pulzusmérőt, méghozzá egy különleges kiadású Nokia N79 alaptartozékaként. A Nokia N79 Active pack az eredeti tartozékok mellett egy Polar WearLink pulzusmérőt és egy kényelmes rögzítést biztosító karpántot is tartalmaz, mely sport közben óvja a telefont a külső behatásoktól. Az új kiadás az eredeti modellhez hasonlóan 4 GB kapacitású memóriakártyával, USB kábellel, 3,5 milliméteres sztereó fülhallgatóval és cserélhető hátlapokkal érkezik. A Symbian Series 60 alapú készülék érkezésekor már elérhető lesz a Nokia Sports Tracker újabb változata is, mely segítségével a mért és rögzített eredmények és útvonalak eltárolhatók illetve másokkal is megoszthatók. Az Active pack mellett az N79 fekete változata is bemutatásra került, mely sötétszürke, fémszürke és mély szilva árnyalatú intelligens hátlappal érkezik, vagyis felhelyezéskor a készülék menüjének színvilága is megváltozik. Az egyelőre ismeretlen időpontban érkező Nokia N79 Active pack ára nettó 375 euró lesz, mely mindössze 25 euróval több az immáron fekete színben is elérhető alapmodell áránál.
Hirdetés
Nokia N79 feketében és sportosan is

Megérkezett a Nokia N79 Active pack Polar pulzusmérővel és a fekete variáns három sötét hátlappal.
Azóta történt
-
Megjött a fekete Nokia N79 Eco
A Nokia N79 Eco töltő nélküli alapcsomagja a WWF számára is támogatást nyújt.
-
Nokia Chat helyett Contacts on Ovi
A finn gyártó a korábbi chat alkalmasának foltozgatása helyett teljesen átdolgozott, visszafelé kompatibilis megoldással rukkolt elő.
-
Fémes Nokia 6700 navigációval és 5 MP kamerával
A Nokia 6300 utódjának szánt kecses, fémes mobil 5 megapixeles kamerával és GPS vevőt is kapott.
-
Nokia 5630 XpressMusic: Vékony okostelefon
A finn gyártó bemutatta legújabb sztereó hangszórós Series 60 zenemobilját WLAN és HSPA támogatással.
Előzmények
-
Polar kiegészítők a Nokiának
Az FCC oldalán felbukkant egy Nokia számára készített Bluetooth alapú Polar pulzusmérő.
-
Letölthető az új Nokia E71 firmware
Számos újdonsággal és rengeteg javítással érkezett a legújabb Nokia E71 szoftver.
-
Ismét felbukkant a Nokia 5710
Ezúttal a gyártó saját oldala leplezte le a Nokia 5710 XpressMusic elforgatható billentyűzetes zenemobilt.
-
Nagyfokú frissítés Nokia N79-re
Számos kritikus hiba javítása mellett új N-Gage és Mail for Exchange változattal jön az új szoftver.