A Nokia kutatás-fejlesztési részlege rövid videón szemléltette, hogy milyennek látja a jövőt 2015-ben, amikor már a telefonok és a hozzá tartozó online szolgáltatások szinte mindenki számára elérhetővé válnak, és észrevétlenül lopják be magukat a mindennapokba. A finn óriás szerint a jövő kulcsát a „cloud computing” jelenti, mely révén a távoli szerverek térben és időben is könnyen össze tudják kapcsolni a keresett tartalmakat, illetve az addigra már mindenki számára elérhetővé váló szupergyors internet segítségéve meg is lehet osztani egymással azokat. A gyártó szerint a jövőben a készülékek és szolgáltatások együtt kerülnek majd értékesítésre, ám a lehető legjobb megoldások nem a laboratóriumok zárt ajtajai mögött, hanem a felhasználói szokásokat követve, azokat megértve születhetnek. A következő években a Nokia még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a felhasználói visszajelzésekre, valamint a Beta Labs sikerén felbuzdulva egyre több új funkció fejlesztését nyitja majd meg a nagyközösség számára.
Hirdetés
Nokia: Milyen lesz a világ 2015-ben?
Azóta történt
-
Újrahasznosítás: Csak kompenzációért
Piaci elemzésekből kiderül, hogy a felhasználók csak megfelelő kompenzációért cserébe hajlandóak megválni régi mobiljaiktól.
-
Nokia: Mire jó egy integrált radar?
A Nokia Research Center a telefonokba integrált radar felhasználásának lehetőségeit kutatja.
Előzmények
-
Közösségi szolgáltatásokkal erősít a Nokia
A finn gyártó új közösségi szolgáltatásokkal, csevegés funkcióval és összevont email fiókokkal bővíti készülékeit.
-
Nokia: Vonzó szolgáltatások és készülékek kellenek
A Nokia vezetői szerint a siker kulcsa a vonzó készülékekben és a kényelmesen használható, integrált szolgáltatásokban rejlik.
-
Átalakult a Nokia telefonos részlege
A jobb piaci szereplés érdekében a finn óriás három egységre osztotta telefonos részlegét, melyek egyikének irányítását egy volt Apple vezető veszi át.
-
A Nokia és a kiterjesztett valóság
A finn gyártó videón szemléltette a kiterjesztett valósággal kapcsolatos elképzeléseit.
Aktív témák
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- Belehúz a kapacitásbővítésbe a TSMC
- Anime filmek és sorozatok
- Házimozi belépő szinten
- ricsi99: 6. Genes alaplap tündöklése kontra MS/Zintel korlátozásai
- Hobby elektronika
- Futás, futópályák
- Diablo IV
- Milyen okostelefont vegyek?
- További aktív témák...